Page 21

Matzkó László: Világzene – magyar zene Először is: „világzene”-műfaj nem létezik, mégis beszélünk róla, sőt, már több, mint hat éve gyötröm a BBC Magyar Adásának hallgatóit szombati Világzene műsorommal. Szóval, miről van szó? A világzene (World Music) nem tévesztendő össze a „világ proletárjai”val. Ez a kategória nem internacionalista muzsikát jelent. A német „Weltbeat” is nagyon félrevezető: talán kényelmesen beleillik „mondjuk” az angliai bhangra, a jamaikai reggae , az algériai-párizsi rai, a nigériai highlife, dzsudzsu (juju), fudzsi (fuji), a perui chicha, a louisianai zydeco és sok más, modern popzenével keresztezett etnikus zene, de a „világzene” címke ennél sokkal átfogóbb. A világzene az előbbieken kívül felölel, például, ír balladákat, skót piobaireachd (angolosan: pibroch) zenét, portugál fado-t, pakisztáni qawwali-t, svéd polska-t, nyugat-afrikai kora zenét, indonéz gamelánt, bolgár kopanicát, és nem utolsósorban a magyar táncházi zenét is. A World Music-kategóriát kis londoni lemezkiadók találták ki a nyolcvanas években ügyes marketing címkeként, mert a lemezboltok egyszerűen nem tudták hova elhelyezni az afrikai, latin-amerikai és egyéb külföldi előadók felvételeit (a „népzene” vagy „egyéb” címke csak kevés vásárlót vonzott). A lépés nagyon sikeres volt Angliában és az Egyesült Államokban egyaránt. Az átfogó név azonnal fókuszpontot nyújtott mind az üzleteknek, fesztiváloknak, mind a könyveknek és folyóiratoknak. A sajtó által felkapott „ világzene”-divat a kilencvenes évek elejére lényegében elmúlt, de a kategória életerősnek bizonyult, és a divaton túllépve ma is fókuszt nyújt azoknak, akik az aurális gyönyörök variálása (varietas delectat) vagy más kultúrák megízlelése céljából kíváncsiak más népek zenéjére. Az erősen etnikus kötöttségű zenék jellemző hatása, hogy hallgatójukban kialakul egy egészséges és jó szándékú érdeklődés az adott zenét kitermelő nép vagy etnikum iránt (a magam műsorában ezért gyakran esik szó nemzenei, de a zene apropójából fakadó témáról is). A megismerés az ismeretlentől való félelmet oszlatja el. Sok előítélet és irracionális félelem alapja a tájékozatlanság. A zene az a nyelv, mely bizalmat keltően és őszintén mesél alkotóinak hátteréről, körülményeiről, érzelmeiről és életfilozófiájáról (valami megfogalmazhatatlan „transzcendentális” módon). Vagyis (szolgai fordítással): a „világzene” inkább attitűdöt jelöl – természetes érdeklődést más népek zenéje iránt. Mindegy, hogy az a zene úgymond „autentikus” vagy modern, „fajtiszta” vagy „korcs” („fúzió”!) – a

Bankó András: Traktoros igric Bolot Biryshev Szibériából érkezett, hogy Budapest fontosabb koncerthelyszínem bemutathassa népe kultúrájának zenei hagyatékát, az Altaj hegység lábánál élő déli törökök kizsi nemzetségének dalait s hangszereit. Megjelenése színpadi rutinra vallott – nyilván valamely korábbi szovjet együttes tagjaként tanulta ki e mesterséget –, noha ma is traktorosként dolgozik falujában. Jelmeze is ez okból váltott ki kettős érzelmeket; a tatár-hatású, gombos fejvédő rögtön az egzotikumot, a „mi is Keletről jöttünk” rokonkereső gondolatát ébreszthette a közönségben, míg a gépileg csipkézett műbőr csizma és a kommersz csillogású ing legfeljebb arra utalhatott, hogy az állami népi együttes központi rendezőjének csapnivaló ízlése lehetett. Mindenesetre amit s ahogy énekelt Biryshev, az elkápráztathatta a hallgatókat. Hangterjedelme négy oktáv, bár emellett (az énekstílushoz igazodóan) a hangszínnel is virtuózan bánik. Három „vacak” kis hangszere: a komusz (azaz doromb), a (mi tilinkónkhoz hasonlító) sour és a két húrú, pengetős topsur (afféle tökcitera). Ezekkel – akár egy dalon belül cserélgetve – ad egyszerű kíséretet énekéhez, aminek legjellegzetesebb formája az ún. kaj-ének. A régi, hősi történeteket szokás szerint e jellegzetes gyomor-hangon szólaltatják

lényeg, hogy etnikus kapcsolata kellően erős legyen a fent körvonalazott hatás kiváltására. Lehet ez észak-indiai klasszikus zene, de blues vagy „lakodalmas rock” is (ha tetszik savanyú folkloristáknak, ha nem). Persze, mindenkinek szuverén joga, hogy ezek közül szeretni- vagy utálnivalót válasszon magának. Népzenék között semmilyen alapon nem lehet rangsorolni, mivel mind egy-egy nép létének megnyilatkozása, és az egyik ugyanúgy létezik, mint a másik. A magyar zene (szűkebben: népzene) a világ zeneileg legfejlettebb zenéi közé tartozik, és így megbecsült helye van ebben a „világzene-odafigyelésben” is. Anglia persze a popzene egyik világhatalma, így a hatalmas modern zenebonából nehezen hallható ki a népzene, különösen a más népeké, de tanúsíthatom, hogy az angol közönségre a bolgár népzenék mellett a magyar muzsika tette a legnagyobb benyomást, ami az európai zenéket illeti. Magam is jó párszor tanúja voltam, hogy magyar népzenészek milyen – szinte meglepő – lelkesedést váltottak ki echte angol közönségükből. A Muzsikás koncertjein tombol a jámbor angol nép (Hamar Dani jó humorú, ízes angol műsorvezetésének köszönhetően is). Csodálták a Vasmalom hivatásos színvonalát, tátották a szájukat Balogh Kálmán virtuóz cimbalmozásán. A „magyar nóta” ellenségeinek kedvéért hadd tegyem ehhez hozzá, hogy amikor például 1989-ben a londoni Barbican-ben (betonba öntött modern kulturális központ) Magyar Hetet tartottak, nemcsak a Muzsikást tapsolták meg, hanem hatalmas sikert aratott Szalai Antal csupa kitűnő zenészből álló cigányzenekara is. (A „ki a magyar?” kérdésre az angoloktól kellene választ kérni.) Anglia túl messze van ahhoz, hogy idáig elszállingózzon a „gulasch image” szaga. A BBC rádió és tévé egyaránt mutatott be felvételeket magyar népzenészekkel. Legutóbb, a World Music angol messiása, Andy Kershaw a Ghymes együttes lemezét is föltette műsorában. Az évek során jártak itt Londonban magyar pop-rockzenészek is, de – angol kifejezéssel élve – ez olyan, mint szenet vinni Newcastle-ba [= vizet hordani a Dunába], bár az angol szénbányaipar jelen helyzetében bizony lengyel szén is érkezik Newcastle-ba, de ez más kérdés... Egy nép a másiknak újat csak saját termékével tud nyújtani – legalábbis ezt igazolják az Angliába látogató magyar népzenészek. A magyar (magyar, cigány, erdélyi, zsidó stb.) zene tehát nagyon fontos része ennek a „világzene”-valaminek, amit az angolok nyilvántartanak, és amire ez a londoni rádiós valamiért büszke. Matzkó László, BBC Magyar Adás, London

meg (valószínűleg egykori igriceink is alkalmazták ezt a kifejezési formát), ami akár az előadó öntudatvesztését is okozhatta, tekintve, hogy több ezer versszakos egy-egy ilyen dal s végigénekelni 3-4 napig tart. (Dr. Kiszely István szerint a rutinosabb kaj-ének hallgatók nyugodtan alszanak közben egy kicsit, habár szomszédjuknak meghagyják, hogy hajnal felé, amikor a csata leírásához ér a dalmondó, keltsék föl, mert azt még nem hallotta.) Tényleg varázsos hatást ért el ez a sajátosan morgó, kissé monoton ének, igéző ereje – alig néhány perc után – minden befogadót rabul ejtett. Biryshev szülőföldjétől nyugatra a pravoszláv, délre a muzulmán, keletre a buddhizmus hatása uralkodó, ám az Altaj lábánál a sámánizmus a jellemző. A kizsi nemzetség velünk való közvetlen rokonságáról ugyan nincs szó, ám közvetetten számos hasonlóság, sőt döbbenetes párhuzam vonható (pl. turulkultusz stb.). Mind közül kiemelkedik azonban az a tény, hogy a kajcsik nyelven beszélő előadó édesanyja a kipcsák (kun !) törzshöz tartozik. Egyébként bármennyire hihetetlen, létezik országunkban olyan ember, aki beszéli ezt a kipcsák nyelvet – igaz csak egy, azaz egyetlenegy fő. Biryshev műsorainak sikerén föllelkesedve a szervezők – köztük Kanalas Éva – szinte biztosra veszik, hamarosan újra ellátogat hazánkba a szibériai előadó.

A szerző fotóján Bolot Biryhev

folkMAGazin

21

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 1995/2  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: Az életét is színesíti; Fügedi János: Lenthangsúlyos kalotaszegi; Sipos János: Török népzene – magyar népzene...

folkMAGazin 1995/2  

A TARTALOMBÓL: K. Tóth László: Az életét is színesíti; Fügedi János: Lenthangsúlyos kalotaszegi; Sipos János: Török népzene – magyar népzene...

Advertisement