{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 3

Péterfy László: Miért pont ács? Engedjék meg nekem, hogy kilépjek a jelen és a közelmúlt keretei közül, és kb. 2000 évvel visszatérjek az időben. Viszszalépjek azért hogy egy kérdésre választ keressek. A kérdés így hangzik: miért volt József mestersége ács? Miért volt éppen ács Szent József, Krisztus apja? A válasz nyilván nem egyszerű, talán a feltevésem is önkényes, de így gondolom, alapvető tanulságokat tartalmazhat a magyarázatkeresés. Vajon miért nem földműves, halász, kereskedő, fazekas, vagy kovács, miért pont ács? Jelképes vonatkozású többlettartalma, szimbolikus értelme nyilván e mozzanatnak is van, mint a Biblia majd minden sorának. Úgy gondolom magyarázatnak kevés az, hogy békés, szelíd, elmélyült foglalkozás a fafaragás. A fontosabb mozzanat talán az lehet, hogy a természet és az ember kapcsolata számára hoz létre – emberi környezetet teremtve – tárgyakból hidakat. A legfontosabb az Istentől nyert talentum, a tehetség. Arányérzék, embert megismerő képesség, környezet felismerő készség, egyszóval művészi tehetség. Először is a körülvevő természetet kell a faragónak alaposan ismernie, hiszen innen nyeri anyagát, melyet megmunkál. Tudnia kell, hogy a különböző fafajták hol és hogyan nőnek, mikor kell kitermelnie, hogyan kell előkészítenie, tárolni, szárítani, s céljának megfelelő fafajtát választani. Nem mindegy, hogy alföldön vagy magas hegyekben nő a fa. Tudjuk például, hogy a szlavon tölgy a legjobb. Minél közelebb van a tölgy termőhelye a szlavon területekhez, annál nemesebb. Visegrád környékén például nem érdemes tölgyet faragni, mert alkalmatlan jóformán minden olyan munkára, amit hagyományosan tölgyből készítenek. Minden fajta fának megvan a titka, ezt a faragó embernek tudnia kell. Ismernie kell tehát a természet rendjét. Ugyanígy ismernie kell az embert, az emberi természet rendjét, hiszen jóformán minden, ami az embert körülveszi – ház, bútorok, munkaeszközök, használati tárgyak – fából készültek. Ahogy a szép Kis-Küküllő menti sírfelirat mondja: „első házam vala lengő bölcsőm fája, az utolsó immár koporsóm deszkája”. Az emberi lét tárgyi környezete a fával bánni tudó ember teremtménye. Miért fontos ez a józsefi mozzanat? Azért, mert az elmúlt húsz év faragó mozgalmának legfontosabb jellemzői talán éppen ebből a különleges emberi képességből és érzékenységből fakadnak. Ez pedig a közösen véghezvitt és a közösség számára végzett munkák sora. Játszóterek készültek, köztéri alkotások, utcabútorok, plasztikák, csupa közhasznú munka. Jóval több volt az egyéni hozzájárulás a készítőtől, mint a megbízó részéről az erre fordított támogatás.

Ha most részletesebben vizsgáljuk ezt a húsz évet, akkor először talán azon szakköröknek alakulására és szerveződésére kellene emlékeznünk, amelyek az ország különböző városaiban, elsősorban a közművelődési intézmények szervezésében kezdték meg munkájukat. Gondolok itt a győri fafaragókra, akik – ha jól emlékszem – már 68-ban csoporttá szerveződtek, és tudatosan próbáltak megismerkedni a fafaragás néphagyományával. A 70-es évek elején aztán sorra alakultak a faragó szakkörök. Miskolcon, Debrecenben, Szombathelyen, Kecskeméten, Zalaegerszegen... és sorolhatnám. Nagy jelentőségű az Ifjú Népművész pályázat meghirdetése – annak is lassan 25 éve. A Népművelési Intézet által szervezett tokaji táborok rendkívül eredményes és rendkívül ösztönző, szellemiséget kialakító együttlétek, együtt töltött két hetek voltak, melyeknek megtermékenyítő hatásához nagymértékben hozzájárult többek között az is, hogy a különböző műfajokban tevékenykedők – szövők, bőrösök, kovácsok, fazekasok, táncosok, énekesek – együtt dolgoztak. Ennek az együttlétnek igen komoly eredménye született, hiszen sokkal tágabban és összefogottabban volt alkalma megismerni a hagyományt mindazoknak, akik részt vettek e közös munkában. A szakkörök a hagyomány, valamint a különböző faragás technikák és faanyagok jellegzetességének megismerését célozták. Nem is az előadóktól tanultak sokat, mindinkább egymástól. Voltak ott idősebbek, fiatalabbak, tehetségesek és kevésbé azok, szélesebb látókörrel rendelkezők, akik hozták a maguk nagyobb összefüggéseket érintő ismereteit, itt cserélték ki, beszélték meg tapasztalataikat. Így halmozódott fel lassan egy olyan ismeretanyag, ami képessé tette a faragókat arra, hogy komolyan végiggondolják hivatásukat, feladatukat. Említeni kell még egy fontos mozzanatot. Szemléleti különbséget eredményezett az, hogy a közművelődésben szerveződött szakkör munkájába kapcsolódott be egy faragó, vagy pedig önálló népi iparművészként, szövetkezetben dolgozott. Ezek a szemléleti különbségek természetesen főleg abból adódtak, hogy az egyik piacra termelt, a másik inkább saját kedvtelésére faragott. Élesen nem vált szét a két terület, és e kettősségre inkább az jellemző, hogy igen sokat tanultak kölcsönösen egymástól. Gondolják csak meg, hogy a 60-as évek elején, a hetvenes években a népművészeti boltok kirakataiban a faragott tányéroktól kezdve a különböző cukorkás dobozokig milyen túldíszített, a kereskedelem számára átformált, ízléstelen, funkciójukat vesztett, kommersz tárgyak voltak túlsúlyban. Egy egyetemesnek mondható stílus felé közelítettek, amely a giccs határát súrolta, ahol az eredeti nemzeti sajátosságok, jellegzetességek összemosódtak.

Kép: id. Kapoli Antal, Magyarlukafa (Néprajzi Múzeum)

folkMAGazin

3

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 1994/2  

A TARTALOMBÓL: Péterfy László: Miért pont ács?; Fogarasi Klára: 1994 - a család éve; Berán István: Tavaszünnep; Horváth Károly: Nehezen vagy...

folkMAGazin 1994/2  

A TARTALOMBÓL: Péterfy László: Miért pont ács?; Fogarasi Klára: 1994 - a család éve; Berán István: Tavaszünnep; Horváth Károly: Nehezen vagy...

Advertisement