Page 7

Az Örökség jubileuma Interjú Sikentáncz Szilveszterrel, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület elnökével Idén ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület. A szervezet, mint egy harmincéves, érett, ifjú felnőtt, biztos alapokkal, tapasztalattal, fiatalos lendülettel tervezi a jövőt, nyitott az újdonságok iránt, keresi a kibontakozási lehetőségeket. Az egyesület elnökével, Sikentáncz Szilveszterrel beszélgettünk a mai fiatalok életéről, népi kultúránkkal való kapcsolatukról, a néptáncmozgalomról, és természetesen az Örökség munkájáról, terveiről. –  A gyerekek népi kultúránk iránti érdeklődése, majd kötődése legtöbbször családi indíttatás vagy egy meghatározó élmény hatására alakul ki. Te, gyermekként, hogyan csöppentél bele a néptánc világába? –  Családunkban nincsen több generációra visszanyúló néptáncos múlt, és nem tudok „mesébe illő első találkozásról” vagy véletlenek összjátékáról beszámolni. Az én történetem ennél sokkal hétköznapibb. Édesanyám a siófoki ÁFÉSZ-nál dolgozott, amely a városi néptáncegyüttesnek és utánpótlásának a fő szponzora volt. Akkoriban az alkalmazottak gyermekei közül sokan a csoport tagjai voltak. A közösség és a többi kolléga mintájára szüleim is úgy gondolták, hogy beíratnak néptáncra. Az, hogy ottragadtam a próbateremben, és beleszerettem ebbe a világba, nagymértékben köszönhető a televízióban látott „Röpülj, páva!” és „Ki mit tud?” vetélkedők élményeinek. –  Azóta amatőr, majd profi táncosként, élvonalbeli táncegyüttesek vezetőjeként, országos szervezetek tagjaként, vezetőjeként igen széles spektrumot láttál a hazai néptáncmozgalomból. Szerinted mik az elmúlt évtizedek legnagyobb változásai, eredményei? – Kezdeném az alapokkal. Elindult a gyermek-néptáncoktatás rendszerbe szervezése, amelyben kulcsfontosságú szerepet játszott Foltin Joli néni. Erre óriási szükség volt a kilencvenes években többek között azért, mert a rendszerváltás utáni privatizáció következményeként a néptáncegyüttesek, így az utánpótláscsoportok működése, léte bizonytalanná vált. Nagy eredmény, hogy a kilencvenes években elkezdődött a néptáncoktatás zeneiskolai rendszerbe való betagolása, és az alapfokú művészeti iskolák néptánc-tagozatainak kiépülése. Az akkori generáció Kodályhoz mérhető tettet hajtott végre. Név szerint Neuwirth Annamária, Matókné Kapási Julianna, Szigetvári József, Csasztvan András, hogy csak néhányukat megemlítsem. Közülük is fontos kiemelni Csasztvan Andrást, aki Joli néni után tizenhat éven át volt az egyesület elnöke. Ennek a hosszú, immáron harminc éve tartó folyamatnak látjuk a hozadékait: a szakma már három olyan generációt tud felmutatni, akik ezen tudatos módszertani képzés résztvevői voltak. Közben kiváló táncos szakemberek születtek, akik nagyon sokat tesznek a jelenlegi néptáncmozgalomért táncosként, pedagógusként, alkotóként. Sokan úgy vélik, hogy a néptáncoktatásban megfigyelhető nagyfokú fejlődés is a táncházmozgalom következménye. Ez szerintem téves elmélet. Valóban, a táncházmozgalom és az azt övező érdeklődés óriási eredménye az elmúlt évtizedeknek, de a jelenkori oktatásnak és a fiatalok tudásának kiemelkedő színvonala nem csak ennek köszönhető. A tudatos módszertani képzés és az alapfokú művészetoktatás a már említett táncházmozgalom erényeit és eredményeit rendszerbe foglalva igazi komplexitást adott a néptáncoktatás számára. –  Manapság hihetetlen, sokszor felnőtteket is meghazudtoló táncos teljesítményeket, produkciókat látunk a gyerekek körében. Ez szerinted csak az oktatás rendszerbe szervezésének és szisztematikus működésének köszönhető? –  Ennek létrejöttét valóban sarkalatosnak tartom, de természetesen nem egyedüli okként említeném. Mostanra az elmúlt pár év ki-

emelt támogatásainak is érezzük hatását, amelyek a szakmai munka, a közösségi élet, illetve a rendezvények szervezése terén is jelentős mértékűek. Több lehetőség nyílik bemutatkozásra, amiről tudjuk, hogy egyértelműen motiváló táncosoknak, oktatónak egyaránt. Ezek szervezésében, összefogásában is élen jár az Örökség. A szervezet az egész országot lefedő, hétrégiós rendszerben működik, amelyben évről évre megrendezésre kerülnek a csoportos néptáncfesztiválok és szólótáncversenyek. Ezen kívül számos országos rendezvényen is bemutatkozási lehetőséget biztosítunk a gyerekeknek, csoportoknak. Az egyesület most már a határon túli területeken is szakmai támogatást és segítséget nyújt hasonló fórumok megszervezésében. –  Szakmai berkekben egyre nagyobb igény mutatkozik népi kultúránk mélyrehatóbb ismeretére, néptánc- és népzenekincsünk egyediségeinek, kuriózumainak feltárására, elsajátítására. Sokszor már a gyerekek körében is adtaközlők szintjéig lebontva látjuk egy-egy táncanyag megjelenítését. Ezzel egy időben, a hétköznapokban, az egyediségeket elfedő kozmopolita, és a kuriózumokat, kreativitást háttérbe szorító fogyasztói társadalmi hatásoknak vagyunk kitéve. Ezt a kétoldalú nyomást szerinted a gyerekek tudják kezelni? Hogyan hat a még nem stabil lábakon álló értékrendszerükre, identitásukra? –  Itt a közösség szerepét helyezném fókuszba. A néptánc szerencsére közösségi műfaj. Közösséghez tartozunk a művészeti iskolás képzésben, de a művészeti iskolás csoport is legtöbbször együtteshez, alapítványhoz kötődik. Innentől kezdve e közösség értékrendszere az iránymutató, a mérvadó. Mondhatjuk, hogy a fogyasztói társadalom világa ellentéte annak a paraszti kultúrának, aminek alapjait mi felhasználjuk, és amit próbálunk életben tartani. Viszont éppen ezért ad segítséget a mai rohanó és elszemélytelenedő világban a jól követhető, paraszti szabályrendszert leképező közösség ereje. A táncosok észrevétlenül a falusi társadalmi lét alapszabályaival találkozhatnak, barátkozhatnak, ezáltal egy egészséges identitástudatot tudhatnak magukénak. Viszonyítási alap épül ki az idősebb generáció felé olyan gyermekeknél is, akiknek nem adatik meg, hogy idősebbekkel találkozzanak a családban vagy a szűk környezetükben. De nem csak az idősebbekkel, hanem saját kortársaikkal szemben is megtanulnak viselkedni. A közösség és a tánc hatására kialakul egy egészséges fiú-lány viszony, természetessé válik, hogy hogyan kell ismerkedni, megszólítani vagy érinteni a másikat. Megszoknak egy egészséges hierarchiát, amely mindig is jelen volt a paraszti kultúrában ugyanúgy, mint a mai mindennapokban. És ami értékrendszerük, lelki fejlődésük, identitástudatuk egészséges fejlődését egyértelműen segíti: ebben a közegben önmaguk lehetnek, kiteljesedhetnek. Elmondhatjuk, hogy igen magas színvonalú teljesítményeket látunk, és sokakban már talán a „versenyló-képzés” vádja is felmerül. De azt ne felejtsük el, hogy alapjában egy befogadó közegről van szó. Egy amatőr együttesben mindenki szerepet kap, mindenki megtalálhatja helyét. Én azt vallom, hogy a magyar népi kultúra nem a kultúránk egy szegmense, nem egy műfaj, hanem a kultúra maga. Ez mindenkié, ennek mindenkit be kell fogadnia, és mindenkinek fogyaszt-

7

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2020/1  

A tartalomból: Sárosi Bálint: Hiteles népzene (I. rész); Szávai József: Ünnep után; Fodor Zsófia: Az Örökség jubileuma (Interjú Sikentáncz S...

folkMAGazin 2020/1  

A tartalomból: Sárosi Bálint: Hiteles népzene (I. rész); Szávai József: Ünnep után; Fodor Zsófia: Az Örökség jubileuma (Interjú Sikentáncz S...

Advertisement