__MAIN_TEXT__

Page 8

TÁR KACSIREK OTTÓ VERSEI SZÉLJEGYZET 1. Most azt gondoljátok, koldulni jöttem én. Mert a múlt lehullt morzsáit szedem? De lesz még szükség egyszer itt kovászra, ha majd éhezni kezd a száműzött értelem. Kikacaghattok, és meg is vethettek akár. Mert porladó rögöket tapogat tenyerem? De búzaszem az, mi reszketőn rejlik ott, hit, kenyér, megváltást hordozó égi kegyelem. Hihetitek rólam: hallgatag, vak, bolond, ki elvesztett szavak közt keresgél hitet, de minden, mi dal, már kőbe vésve áll, s egy szem homokból is születhet sziget.

SZÉLJEGYZET 2. Gomolygó őszi köd, bús-bűvös lehelet, takard be, kérlek, nehogy még megfázzon, a reszkető hajnalt, ki félve didereg most, a halál hímes nászán, zörgő avarágyon. Fedd fakó lepellel a Nap kisírt szemeit, és vele minden kihűlt, álomtalan álmot, felduzzadt könnyeit ne lássa már senki , borítsd szürkeségbe e meghasadt világot!

NAP ÉS HOLD KÖZÖTT Kedves, látod te is ezt a reszkető világot, amint az ősz ölére hullnak aszott napjai, s hallod-e te is, ahogy e cifra ravatalnál, csenddé foszlanak lassan az élet hangjai? Én hallom jól bús énekét a Napnak, mitől az égbolt szemébe az első könny szökött, a meggörnyedő erdők sárga sóhajait: az elmúlás búja már a fák közé költözött. Nyelvemen érzem még a rétek méz ízét, bár elillant rég a kaszás pendülésű nyár, és azt, mi még estek illatából megmaradt, egy tolvaj éj, azt is messze vitte már. És most már kezdem érteni, készülni kell, hisz egyszer minden véget ér, s oly fehér lesz a csend, ha majd minden elpihent. S egy távoli omló ég alatt már toporog a tél.

8

PÜNKÖSD Délelőtt volt. Csönd és áhítat. Apró dalokra gyúlt a júniusi nyár, az égen pamacsok úsztak fehéren, szerte kóborolt napsütött juhnyáj, és a völgy szelíd ölén, ahol az élet üde-zöld színeket harsogott, égi dallamot lengetett a szél: a harang istentiszteletre szólított. Templomos menet. Arcukon ünnep. Szirmukat bontott hímes tulipánok, frissen konfirmált szálfa legények, libbenő léptű pártás tündérlányok. Ó, mily büszke-szép, ifjonti vonulás! S mint, amit megérint béke jámbor ujja, ahol csizmák szikrás sarka koccant, virágos pántlikává változott az utca. Mögöttük, egy kicsit le-lemaradozva, suttogón szőve meg minden mondatot, bölcs tekintetű férfiak, deres homlokúak, és elnehezült röptű fejkendős angyalok. Vonultak. Szívük és századok hitével, köröttük repdesett a júniusi nyár, és tudtam, minden, mi hű és szép, az örök, azt soha senki el nem tiporhatja már. S én csak álltam ott e csodától igézve, és magamban ismételtem egy imát: Kalotaszeg áldott, tündér lakta kertje, az élet zsoltárát zengd, míg világ a világ!

REQUIEM Oly távol vagytok tőlem, lelkem hullámzó mezői, nem hallom már hangotok, roskadt lombú fák, mint árva levelet, talán most sodorja messze az ősz szele, szerelmes dombjaim utolsó sóhaját. Úgy szeretnék veletek lenni most, csak együtt siratni el az éjek illatát, ősz homlokotok felhőit lepallni, még egy percre fölétek tartani nyarak aranyát, s vigasztalni egymást suttogó szavakban, megszámlálni a menny minden csillagát, aztán csak hallgatni csendesen a csendet, a békés, hunyt szemű elmúlást, magát. *** Itt ülök, előttem papírlap hallgat fehéren, ily rögös időben csak lassan szivárog a szó, ti nélkülem vívjátok meg végzetes csatátok, s már minden pillanattal valóbbá válik a való. De a harang megkondult. Értem, értetek. És követ akárhová, el már nem ereszt, mert miénk a törvény, ahogy az ítélet: Soli Deo gloria. Consummatum est.

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2019/6  

A TARTALOMBÓL: Grozdits Károly: A Lorántffy kísérleti nyula (Interjú Boda Péterrel); Hajnáczky Tamás: „Hegedűvel és puskával”; Herczku Ágnes...

folkMAGazin 2019/6  

A TARTALOMBÓL: Grozdits Károly: A Lorántffy kísérleti nyula (Interjú Boda Péterrel); Hajnáczky Tamás: „Hegedűvel és puskával”; Herczku Ágnes...

Advertisement