A TARTALOMBÓL: 6. Volt egyszer egy néptánccsoport... Grozdits Virág 8. Hontalanság – Kerékfy Márton Ligetikötetéről Csont András 10. MAGTÁR Fábián Gyula András versei 12. 60+1 játék, amit szeretek – Gőbölös Gábor új könyve Majer Tamás 13. „Csak lélekben és gondolatban” – III. A 75. születésnap tiszteletére Veress Sándor Berlász Melinda sorozata 16. Egy végigmuzsikált élet... Módos Máté 17. Bartók Béla: Török népzene KisÁzsiából Sipos János 23. FOTÓGALÉRIA: Gázsa 60 Váradi Levente 27. BUKOVINA, BUKOVINA – XVII. Akadémiai székfoglalóm Kóka Rozália 30. A Hagyományok Háza Mikházán Lokodi Imre 34. TALLÓZÓ Bartók Béla: Népdalkutatás és nacionalizmus P. Vas János rovata 36. „Járd meg, bongyor...!” Földesi János 37. „Keskeny ösvény” Gáspár Károly 38. A TÖRTÉNELEM ORSZÁGÚTJÁN Illés Albert élettörténete Kóka Rozália sorozata 41. „Úgy elmennék...” Szávai József 42. ÉTELEK – HAGYOMÁNYOK A kenyér lelke – másodszor Juhász Katalin 46. Sue Foy angol nyelvű ismertetője
A cimbalom a XXI. század hangszere Interjú Lukács Miklóssal Lukács Miklós cimbalomművésszel sokkal több dologról kellene beszélgetni, mint az lehetséges. Most az élete, a hangszere, a Budapest Music Centerben megrendezett cimbalomverseny került terítékre. És talán a művészethez, a művészetekhez való hozzáállás. – Ha felmerül a neved, akkor szorosan utána felbukkan a cimbalom is, de a cimbalomról is sokaknak te jutsz az eszébe. Hogy kezdődött ez a „viszony”? – Törökszentmiklóson születtem, és amikor taxival hazavittek a kórházból, egy olyan kocsi jött értem, amin egy cimbalom volt. A taxis kitett bennünket és utána egy esküvőre vitte a hangszert. Azt mondhatom, hogy az életem első utazása is egy cimbalom alatt történt. Hogy ez valamiféle sorsszerűség vagy csak véletlen, azt mindenki döntse el maga! Én hajlok arra, hogy egy kicsit hig�gyek a sorsszerűségben. – Aztán hazaérve, otthon is állt egy cimbalom... – Édesapám cimbalmos a mai napig, a hangszer ott áll a szobában, amióta az eszemet tudom. Nekem ez olyan természetes bútordarab, mint az asztal vagy a szék. A mindennapok része volt, hogy apukám otthon gyakorol. Anyukám is zenész, ő hegedült, de amikor én megszülettem, akkor valakinek fel kellett adnia a karrierjét, mert rám is kellett figyelni. Édesanyám így hagyta abba a hegedülést, és ezért alakult úgy, hogy apukámat hallottam zenélni. Ez már akkor is hatott rám, amikor még eszembe sem juthatott, hogy közöm lesz a muzsikáláshoz. – Édesapád tanított? – Nyolcéves koromban kezdtem aktívan foglakozni a hangszerrel, addig nem nagyon, sőt... Szüleim később azt mesélték, hogy amikor zene volt a televízióban, az engem egyáltalán nem érdekelt, még a szobából is kimenekültem. Viszont ha élő zenélést hallottam, például, amikor apu a kollégákkal otthon gyakorolt, akkor ott ültem és hallgattam. – Fejfájás ellen? Úgy, ahogy azt Esterházy Péter megírta a 2011-es laudációban? – Migrénre hajlamos kisfiú voltam, és amikor az orvos kérdezte, hogy mikor nem fáj a gyerek feje, az volt a válasz, hogy akkor, ha az apja gyakorol otthon. Tényleg így volt: megszűnt körülöttem a világ, és semmi más nem foglalkoztatott, csak a zene. Erre mondták azt, hogy „akkor be kell fogni a gyereket cimbalmozni”. Egyből be is írattak a hatodik kerületi zeneiskolába, Szakály Ágnes tanárnőhöz. A beiratkozás egy májusi
napon történt, a zeneiskolai tanév szeptemberben indult, és a két időpont között megkezdődött otthon a kiképzés. „Nem mehetsz előképzettség nélkül a zeneiskolába”, mondta apukám. Egész nyárom gyakoroltunk, és én úgy indultam a tanévnek, hogy az összes skálát tudtam. Onnantól kezdve komoly szigorral állt hozzám apukám: amit a tanárnő feladott, azt otthon addig kellett gyakorolnom, amíg jó nem lett. Nagyon sokat köszönhetek édesapám szigorának és következetességének. Ma úgy látom, hogy ez komoly önfeláldozás volt a részéről, hiszen foglakozhatott volna bármi mással, például a saját karrierjével is. – Ezt utólag látod így... – Nyilván. Akkor szenvedtem tőle, hiszen egy gyereknek nem kellemes napi rendszerességgel órákon át ülni a hangszer előtt, amíg a többiek fociznak a téren. (Persze, később sok mindent bepótoltam...) Amikor kezdtem felfogni, hogy milyen útra vezethet a cimbalom, akkor nagyon hálás voltam édesapámnak, aki nyilván látott bennem valamiféle tehetséget. – Ez egy komolyzenészi pálya kezdete? – Zeneakadémiát végeztem klasszikus cimbalom szakon. Huszonhárom éves koromig, a diploma megszerzéséig csak közönségként foglalkoztam a zene más területeivel. A családom által a cigányzenével és a népzenével volt kapcsolatom. Elkísértem édesapámat az étterembe, ahol muzsikáltak. A nóták és csárdások teljesen természetesek voltak, akaratlanul is ismertem és tudtam őket. Nem azért, mert érdekeltek, hanem azért, mert körülvettek és beburkoltak, akár akartam, akár nem. A család másik felében voltak klasszikus zenészek, akik szimfonikus zenekarban játszottak. Nem rajzolnék most teljes zenei családfát. A nagybátyám volt Ökrös Oszkár, de jazz-zenészek is akadtak a családban. Már gyerekként megtapasztalhattam, hogy a zenéhez való hozzáállás nem csak egyféle lehet. Ha buli volt otthon, a szüleimnél, akkor ott mindenféle zene szólt, s a beszélgetések és viták is a zene körül forogtak. A cigányzenészek mindig elmesélték a legfrissebb történeteket, s persze mindenki panaszkodott. Mai napig is panaszkodnak, s
3