Page 5

„Elkészült a Nemzeti Táncszínház...” Beszélgetés Novák Ferenccel „Négy évig tartott a huzavona, aztán Zoboki Gábor építész csapata jóvoltából, szakmai kéréseink megfogadásával elkészült a Nemzeti Táncszínház. Isteni hely, szinte a világ csodája. A megnyitón mindenki eszméletlenül boldog volt. Aztán elkezdett működni az intézmény, és egyszer csak rájöttünk, hogy ez a táncszínház nem a miénk” – mondja Novák Ferenc, a Tataként ismert Kossuth-díjas koreográfus, rendező, etnográfus, a nemzet művésze, az amszterdami Nemzetközi Táncszínház korábbi koreográfus-rendezője, a Honvéd Együttes egykori művészeti igazgatója. Inkább szomorú, mint dühös, de a tekintélyével, érveivel mindvégig kiáll azok mellett, akik a táncszínház mostani működési modelljét meg akarják változtatni.

–  Nyolcvannyolc évesen most is itt van a győri táncfesztiválon, külföldi vendégeket kalauzol, fogadja a véleményét kérő fiatal alkotókat, mindenkivel beszélget, megnéz minden előadást. A tánc őrizte meg en�nyire egészségesnek? –  A koromnak megfelelő állapotban vagyok. Hat éve megműtötték a térdem, egy kitűnő barátom trancsírozott szét, az állás nehezemre esik, háromszáz méter séta után meg fáj a lábam. Táncolni már nem tudok, de irányítani igen, ha szükség van rám. Nemrég a marosvásárhelyi magyar hivatásos együttes kért fel, hogy írjak forgatókönyvet Kányádi Sándor költőről, akivel negyven évig testi-lelki jóbarátok voltunk. Távolabbi barátaink jól szórakoztak éles, de – állítólag – szellemes vitáinkon, ezek egyikét az irodalom is megőrizte. Bárdos Artúr kolozsvári költőt látogattuk meg Dortmundban élő lányánál. Sándor, aki egy rántottát is alig tudott megcsinálni, engem akart kioktatni arról, hogyan kell tárkonyos bárányfej-levest főzni. Jól összevesztünk. A téma fontosságát jelzi, hogy Sándor is, én is megírtuk a történetet, és több irodalomtörténeti műben is idézték. Na, szóval, a forgatókönyvben Kányádi vízióját akartuk felvillantani – a rendező-koreográfus Juhász Zsolt, munkatársa Ágfalvi György volt. Az emeltebb színpadrészen, kissé ködbe burkolózva megjelenik egy férfi, a költő, aki mozog, de nem székely verbunkot táncol, inkább kortárs színházi mozdulatokat tesz. Verstöredékeket játszunk be Kányádi saját hangján, majd az ő kedvenc vidékeinek, tájainak ismert táncait láthatja a közönség. Nem önálló betétként. Ezek a táncok is lassanként semmivé válnak. Majd egy színész verset mond, Kányádi legfontosabb gondolatait idézi. Az emelt színpadon újra és újra megjelenik a vízió, ami egy idő után eltűnik, helyette már a lenti táncosok állnak. A vízió tovatűnik, de Kányádi hangja ott marad, talán örökre. –  Egész életében tulajdonképpen „műfordító” volt. Egyik művészeti ágról a másikra alkalmazta, adaptálta az adott művet. Sőt, a jelenre adaptálta az ön által felkutatott múltat is. –  Inkább azt mondom, harmóniába hoztam az egymást hitelesen erősítő különböző műfajokat. Néprajz és magyar szakon végeztem, a néprajz volt a hangsúlyosabb, de az irodalmi érdeklődésem is igen

erős maradt. Most, hogy mondja, az jut eszembe: az én korosztályom gondolkodásmódja a művészetek közül közelebb állt például a filmhez. A kortárs együttesek pedig most nagyon sok irodalmi adaptációt visznek a táncszínpadra, többségük értő tehetséggel. –  Művészi pályájának alapkérdése az volt: eredeti formájában, továbbgondolás és változtatás nélkül kell-e bemutatni a – a világon egyedüli módon összegyűjtött – magyar tánckincset, vagy táncszínházat kell csinálni belőle? –  Visszanyúlok az időben, hogy az engem befolyásoló hatásokra utalni tudjak. 1949-től, érettségi után kilenc évig nem vettek fel az egyetemre, mert rossz káder voltam. A nagy tanári kart azonban még utolértem az egyetemen; hogy csak néhányat említsek: Ortutay Gyula, Dömötör Tekla, Dégh Linda... Akkoriban néprajz szakon még kötelező volt a régészet – megbocsáthatatlan, hogy most már nem az –, nekünk például László Gyula jutott. A diploma után arról kellett döntenem, legyek-e kutató valamelyik intézetnél, esetleg muzeológus, de abból a fizetésből éhen lehetett volna halni. Akkor már tudtam, hogy nősülök, gyerekeket akarok, előre kellett néznem. Azidő tájt a táncba már annyira belekeveredtem, hogy úgy döntöttem, prostituálódom. –  Táncművésznek, koreográfusnak lenni prostitúciónak számított? –  Nézze, a könyv megmarad, a tudományos életben számon tartják. A tánc elmúlik akkor is, ha filmre veszik. Nekem szerencsém volt, több táncszínházi darabomat remek rendezők, operatőrök vitték filmre, de az mégiscsak egyetlen este katarzisát őrzi meg. Furcsa módon a néptáncban nincs repertoárszándék, mint az operában, ahol időnként elővesznek, felújítanak régi darabokat. A néptáncban ez fel sem merül, csak saját műveket állítanak színpadra az együttesek. Most persze egy kicsit azért igazságtalan vagyok, mert egykori táncosaim kitalálták, hogy a Széki Rómeó és Júliámat felújítják, de nem egyetlen együttes gondolata volt, hanem különböző, korábban általam vezetett társulatok táncosai hozták létre. –  Végül is a „tiszta forrás” pártiakkal szemben a táncszínház mellett döntött. Miért? –  Én a tiszta forrást anyanyelvként használtam arra, hogy elmondjam a gondolataimat a korról, amelyben élek. A táncszínházban hit-

5

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2019/4  

A TARTALOMBÓL: Hegyi Zoltán: Ökrös Csaba (1960–2019); Vízmelléki népzene és Új Pátria; Hajba Ferenc: Beszélgetés Novák Ferenccel; „Csak léle...

folkMAGazin 2019/4  

A TARTALOMBÓL: Hegyi Zoltán: Ökrös Csaba (1960–2019); Vízmelléki népzene és Új Pátria; Hajba Ferenc: Beszélgetés Novák Ferenccel; „Csak léle...

Advertisement