__MAIN_TEXT__

Page 42

Apám biztatta az embereket: –  Kalocsán majd tartunk pihenőt. Emberek, intézzék el valahol azt a temetést, mert halottat nem szállítunk. Kalocsán mértek nekünk valami híg rántott levest. Egy órát pihentünk, és úgy folytattuk az utunkat, mentünk tovább. Kilenc nap és kilenc éjjel mentünk. Végre Mezőkomáromban megálltunk. Ki ahová tudott, elhelyezkedett. Mi is beálltunk egy udvarba. Egy kis ház volt mellette, abba bepakoltunk. A Manci tehenet, a két lovunkat, Madárt és Villámot bekötöttük az istállóba. Eltelt pár hét, egyszer csak dúrr, dúrr! Itt a háború! A Siónál már lövöldöztek. Apám éppen fejt, a tele sajtárral kiszaladt az istállóból és kiadta a parancsot: –  Vidáékhoz menjenek a pincébe! A szomszédnál lesz a gyülekező. Mindenki maradjon a pincében! Apám a tejet véletlenül kiöntötte, így vacsoránk nem volt. A szomszédasszony megkínált valami ennivalóval, azután mi is lementünk a pincébe. Disznózsírral világítottunk. Olyan hideg volt, hogy a lábam majd’ megfagyott a krumplin. A házigazda néninek volt egy szép nagy kutyája, azt is lehozta magával. Anyám ült a pinceajtóban, lenn a lejáratnál. Nyolc lépcső vezetett le. Előttünk volt a temető, a hátunk mögött volt Lajoskomárom. Hajnaltájban odaért a front, nagyon-nagyon lőttek. Amikor elcsitult minden, eccé csak a házigazda fővitte a kutyáját a pincéből. Halljuk, hogy meghimbált a vödör, megkalimpált a vödör a láncon. Jön a gazda nagy lihegve: –  Na, a kutyámat már bedobtam a kútba. – Belezavarodott szegény ember abba, hogy a disznót, ami le volt vágva, le volt sózva és a teknőben az ágy alá volt téve, mind elvitték az oroszok. Azt mondja a néni, felmegy, megnézi, hogy a kutya még benne van-e a kútban. Hát látta, hogy a kutya a kútban körbe-körbe úszik. Visszajött. Később azt mondta, hogy még egyszer fölmegy és megnézi a kutyát. Puff, megint kalimpált a vödör, ő is beleugrott a kútba. Háború után, két hét múlva húzták ki vasmacskával szegény asszonyt. Hová lett eltemetve azt a nem tudom. Reggel aztán legyüttek az oroszok a pincébe: –  Drásztutye, drásztutye! – Azt hittük, hogy valami tutyit akarnak. –  Táváris, táváris! Germánszki nyet?– Megláttak bennünket, gyerekeket. –Málenki, málenki! Egy katona kockacukrot vett elő a zsebéből, meg akart kínálni. Elfogadtuk. Az oroszok nemsokára elmentek. A falu ötször cserélt gazdát. A két lovunkat, Villámot és Madárt agyonvágta a villám. Ott maradtunk ló nélkül. Egyik nap vágtam a fát az udvaron. Odajött apám, azt mondta nekem: – Kisfiam, én elmenekülök, mert ha jönnek a németek, engem biztosan elvisznek. Mit ad Isten? Jöttek a nyilasok, elvitték apámat Veszprémbe, halálra ítélték. Nem is tudom, hogy sikerült neki megszabadulni. Amikor visszajött azt mondja énnekem. –  Kisfiam, úgy hallom, megint ki köll menni Mezőkomárombul. Menj, fogjál a temető árkában egy lovat! Most találkoztam egy ozorai asszonnyal a piacon, sírt, hogy meglőtték a lovát, ott vergődik a temető árkában. –  Azt mondja, apám, hogy ozorai? Hopp! – mondom–, ismerős nekem az a ló, egy nagy lipicai mén, aminek rövid a farka. Meg volt lőve, fogtam, hazavittem, három-négy nap alatt helyrehozta az állatorvos. Jött egy orosz, elvitte. Két nap múlva fogtam egy deres lovat. Annak a patája volt meglőve, mire kigyógyult, azt is elvitték. Aztán még fogtam egy nagyon sérült, sárga kancát, fél szemére vak volt, az megmaradt. Mit adott a Jóisten? Mikor jött egy nagy invázió, az oroszokat meggéppuskázták a ház véginél. Nekünk azonnal menekülni kellett Mezőkomáromból. A Manci tehénnel meg a beteg lóval egész éjjel mentünk, lépésről lépésre, kátyúbú kátyúba. Még át tudtunk menni a hídon. Mikó átértünk a Sión, a hídon, apám elment, hogy vegyen valamit a boltban. Amikor jön visszafelé, látja, hogy a tehén meg a ló a kocsival szalad a lövészárok felé. Anyám, Gyöngyi néni meg a két kistestvérem a kocsin. –  Jézus Isten! Mindjárt belefordulnak! Apám szaladt utánuk, de nem érte utól őket, belezuhantak a lövészárokba. Anyám nagyon rosszul lett a szívével, gyenge volt. Kiálltam az úttest közepire, jött egy fiáker, összetett kézzel könyörögtem: –  Bácsi! Az anyám a lövészárokban van a két kistestvéremmel, vigye be őket a faluba! Az ember megsajnált, bevitte anyámékat Fölsőnyékre. Körülbelül három kilométerre volt a falu. Apám a szárkúpokba lerakott egy-egy csomó edényt, két zsák búzát. Én mint kisgyerek, nem bírtam megemelni a nehéz dolgokat. Nem tudtuk ketten kiemelni a szekeret az árokbú. Borzasztó tűzvonal volt. Mikor egy kicsit tisztult a helyzet, újra jöttek a Sztalingyertyák (világító rakéták). Olyan fényesség lett, hogy a tűt meg lehetett volna találni az árokparton. Reggelig nem tudtunk menni sehova. Egyszer csak láttuk, hogy mennek be a frontba az orosz katonák. Jön egy nagy lipicai ménnel egy orosz tiszt. Félig aludt a lovon, apám lökdöste, magyarázott neki. Az orosz megsajnált, levette a tehénről a komóthámot, ami zsákba volt összekészítve, kötelet kötött rá és kihúzott bennünket az árokból. Az oroszok elmentek, egy kicsit csendesült a front, hajnalodott. Mit adott a Jóisten? Tíz perc múlva benn voltunk Felsőnyéken. Kérdezgettük mindenkitől: –  Nem láttak egy asszonyt két kis gyerekkel? Azt mondja egy ember: –  Ott mosogat az udvaron, várja magukat... Eccé csak kapja a jelentést apám. Ő szerette vóna a zirci papoknak a birtokára letelepíteni ezt a huszonöt községet. Ő kihozta a Bácskából őket, de úgy határozott a koalíciós kormány, hogy a Volksbund-vagyonok elkobzandók, a székelyek a svábok helyire menjenek. Így kerültünk mi Bonyhádra. Tizenkét éves voltam akkor. Kaptunk 25 hold juttatott földet. Sok gabonánk termett! Hosszú ez a mese! Mit ad Isten? –  János bácsi, kulák lett, bezárjuk! Bezárták apámat a szekszárdi börtönbe. Sírt szegény a rács mögött, amikor meglátogattam. –  Kisfiam, én annyit mentem, küzdöttem a székely népért... Nagy nehezen meghalt Sztálin, apám amnesztiával, de priusszal szabadult.

42

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2019/4  

A TARTALOMBÓL: Hegyi Zoltán: Ökrös Csaba (1960–2019); Vízmelléki népzene és Új Pátria; Hajba Ferenc: Beszélgetés Novák Ferenccel; „Csak léle...

folkMAGazin 2019/4  

A TARTALOMBÓL: Hegyi Zoltán: Ökrös Csaba (1960–2019); Vízmelléki népzene és Új Pátria; Hajba Ferenc: Beszélgetés Novák Ferenccel; „Csak léle...

Advertisement