__MAIN_TEXT__

Page 41

Mit adott Isten? Egyszer csak jön a plébános: –  Papp bácsi, alighanem hamarosan ki kő menni Bácskábú. Nem hittük e’ neki, de osztán hamarosan bebizonyosodott. Egyik nap Katymárra lezuhant egy repülőgép, elmentünk apámmal és megnéztük. Apám meglökte ustornyéllel az embert. Nagy hasa volt, föl volt pukkadva, a rádiókészülék a fülén volt. –  Jaj, kisfiam – mondta apám –, hát közeledik a háború! Aszongya valaki: –  Egy repülőst még vajjal kenegetnek a tanyán. (Tudniillik összeégett.) Másnap mondja egy székely asszony, hogy meghalt ám a tanyán az a bácsi is. Az is egy borzasztó esemény volt. Másnap én mint kisgyerek, kukoricaszárbú repülőgépet akartam csinálni. Ahogy csinálom a kis repülőgépet, megszólalt a sziréna: –  Achtung, Achtung! Berepülés, Bácska, Zombor, Újvidék! Hát, gyünnek a fényes repülőgépek, mentek Kassát bombázni. Jött egy hatmotoros gép, – négy vagy öt volt belüle a németeknek, Gigant volt a neve. Magasra nem tudott főszállni, de kétszáz kórházi ágy vagy ugyanannyi ló belefért. Alig, hogy eltelt tíz perc, újra jön negyven vagy ötven repülőgép. Ezek angol gépek voltak, kötelékben repültek. Borzasztóan fényesek voltak, a nap elsötétedett tőlük. Megint jön a plébános: –  Papp bácsi! Holnapután ki köll menni Bácskából. Nagyon fájt a szívünk Bajmoké! A kismalacokat összepakoltuk, a nagy ládát föl a szekérre, a nagy ládát le. A lovakat befogta apám, elbúcsúzott a kocsistól, a cselédlányoktól, mondja nekik: –  Akkor mi most megyünk! Hát a lovak nem indulnak! –  Madár, Villám! Apám szidta űket, az ustorral is vágta, ahogy csak bírta. Elég az hozzá, hogy nem tudtunk elindulni az udvarbú. A tehén már ideoda mászkált, kiadták parancsba, hogy a baromfit el kell engedni, mindent kiengedtünk az udvarra. Gágogtak a libák, ugattak a kutyák. Alkonyodott már, mikor végre nagy nehezen megindultunk. A nap lemenőben volt, mire apám át tudta venni a parancsnokságot a faluban. Apám azt mondta a székelyeknek, hogy mindenre figyeljenek, értesítsék egymást, ha ő a hangosbemondóval végigvonul a községen. Mondta nekik. –  A többi felügyelők mind elmenekültek, a Czindel bírót felakasztották. Ha én visszamegyek, engem is felakasztanak. De én vezetem a székelyeket, ameddig csak tudom. Emberek, majd Bácsalmáson megállunk. Ott már Magyarország van. Úgy volt, hogy Németországig megyünk. Csak mentünk, mentünk, mentünk. A kisborjúnk térdiről mind lement a bőr, két hetes volt. A Manci tehén adott tejet, abbul megvacsoráztunk. Anyám testvére először nem akarta elfogadni, nem akarta meginni a nyers tejet, mert kényes volt. Harmadnap, amikor már nem volt mit enni, akkor megitta. –  Kalocsán lesz újra pihenőnk, emberek – mondta apám. Jött egy székely lány nagy sírva: –  Meghalt édesapám a kocsin. Közben sír egy másik asszony is: –  A bábaasszony hol van? Apám a hangosbemondón bemondta: –  Egy bábaasszonyt kérünk a harmadik kocsisorba, mert vajúdik egy asszony! Fél órán belül ott volt a bábaasszony, de a gyerek addigra már megszületett.

Fotó: Kindl Gábor

41

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2019/4  

A TARTALOMBÓL: Hegyi Zoltán: Ökrös Csaba (1960–2019); Vízmelléki népzene és Új Pátria; Hajba Ferenc: Beszélgetés Novák Ferenccel; „Csak léle...

folkMAGazin 2019/4  

A TARTALOMBÓL: Hegyi Zoltán: Ökrös Csaba (1960–2019); Vízmelléki népzene és Új Pátria; Hajba Ferenc: Beszélgetés Novák Ferenccel; „Csak léle...

Advertisement