{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 40

A TÖRTÉNELEM ORSZÁGÚTJÁN Naplók, levelek, visszaemlékezések – Kóka Rozália sorozata Menekülés, 1944.

(Papp János 2007. augusztus 17-én rögzített visszaemlékezése nyomán) Egy nap felhívott egy férfi. Izgatottan, rekedtes hangon, bácskai tájszólásban beszélt. Papp Jánosnak hívják, és nagyon-nagyon szeretne találkozni velem. Szeretné, ha meghallgatnám, hogyan kapcsolódott össze 1941-ben, az ugyancsak Papp János névre keresztelt édesapjának és családjának sorsa a bukovinai székelyek sorsával. Apja 1941-ben a frissen Bácskába költöztetett bukovinai székelyek három falujának, Hadikörsnek, Hadikkisfalunak, és szülőfalumnak, Hadikújfalunak volt a gazdasági felügyelője. 1944-ben velük együtt menekült és gyakorlatilag velük maradt a Vögységben való letelepítésükig. Nem sokat gondolkodtam, meghívtam Papp Jánost az otthonomba egy beszélgetésre. Kezében virággal, egy egész, díszdobozos Hauer tortával, megtört, szerény öltözetű, idős férfi érkezett hozzám a megbeszélt időre. Arra kért, hogy műsoraimban, írásaimban emlékezzem meg az ő édesapjáról is, aki rengeteget dolgozott a bukovinai székelyekért 1941 és '45 között, és akit soha nem említ meg senki. Alighogy bekapcsoltam a magnetofonomat, János bácsi hadarva, szinte türelmetlenül fújni kezdte „meséjét”, ahogy ő nevezte többször is a visszaemlékezését. Szabályosan „fölvezette” mondandóját, majd negyvenöt percen át, míg a magnetofonkazetta szalagja le nem fogyott, levegőt is alig vett. Elbeszéléséből kirajzolódott az a soha nem feledhető iszonyat, a hontalanság, a földönfutás, a kiszolgáltatottság ezernyi kínja, amelyet a bukovinai székelyekkel együtt a II. világháború alatt átéltek. Egyszer sem állítottam meg kérdésemmel. Most látom csak, hogy mennyire kár! Mennyi mindent kellett volna kérdeznem! Azt gondoltam, hogy még találkozunk. Amikor elköszönt, tudakoltam, hogy hol kereshetem, ha szeretnék vele beszélni. Kiderült, hogy gyakorlatilag hajléktalan. Szokolyán a szőlőkben húzza meg magát télen-nyáron egy helybeli gazda jóvoltából. Telefonja nincs, de a gazdán keresztül lehet neki üzenni. Nem üzentem. Az évek gyorsan elszálltak. Úgy számítgatom, hogy János bácsi – ha élne, ha még élne! –, most 87 éves lenne. Már akár találkozunk még, akár nem, köszönöm neki a „mesét”. ----Egy kávét elfogyasztok itt, a Kóka Rozáliánál. Már évek óta szerettem volna ővele beszélni. Kóka Rozália ott született Bácskában, Hadikújfaluban, ahol apám gazdasági felügyelő volt 1941-től 1944-ig. Ezé’ kerestem meg, hogy ezt a hosszú utat el tudjam mondani neki. Először is ott kezdeném, hogy az apám kiskunlacházi születésű és vérbeli gazda volt. Édesanyám zombori lány volt. A bajai újságos asszony ajánlotta apámnak feleségnek. Azt mondta neki: –  Van itt egy kislány, Zomborbú jött, horgolásbú tartja fönn az életét. Apám megismerkedett vele, a bajai nagytemplomban esküdtek meg. A szüleim nagyon szegények voltak. Apám keserű életet élt, sokat járt kaszálni másoknak. Hat kockacukor, nagy szelet kenyér és víz, ezzel egész nap eldolgozott. Egy nap azt mondta neki anyám: –  János, így nem lehet tovább élni! – Akkor már Szeremlén laktunk, hárman voltunk gyerekek. – Menjél el Újvidékre, nagymamának van ott egy rokona, biztos segít. Le is utazott apám, és elment a Báni Palotába [közigazgatási központ Újvidéken a két háború között]. Ott azt mondták neki, megválasztják gazdasági felügyelőnek. –  Maga, János bácsi, vérbeli gazda, maga jó lesz gazdasági felügyelőnek a székelyek mellé. Na, hazajött apám, főpakoltunk a kocsira. Mikó befelé mentünk az eperfás úton, már rossz jel volt – mer’ adok a babonára is. Lecsúszott egy nagy szakajtó, amit a kastélyból hozott anyám, meg valami másik szatyor is, és összetörtek a tányérok. Ezt a szakajtót az apám visszatette, amelyik tányér kijött, visszarakta. Baján bevagonéroztunk, és lekerültünk Bácsjózseffalvára. Bácsjózseffalván édesapám elment reggel hazúrú, de valami rosszat érzett, tíz perc múlva hazajött. Kérdezi anyámtul: –  Mi van? Mondja neki anyám: –  Jaj, a Gizike nagyon rosszul van, nem tudom, mi történt vele. –  Gyorsan kiviszem a levegőre. Apám egyik karjából a másik karjába dobálta a húgomat. A testvérem meg volt merevedve, mint a deszka. Kicsit később apám visszament anyámhoz és azt mondta: –  Most már jobban van a kislány, mert összecsuklott. Másnap reggel apám befogta a lovakat, bementünk Nagyfényre. Kiderült, hogy tévedett a gyógyszerész, az orvosságtól a kishúgom mérgezést kapott. Adtak neki elleninjekciót és jobban lett. Úgy örűtünk, hogy elmentünk egy kereskedőhöz és vettünk egy szatyor kiscsibét, vittük hazafelé. Hazaértünk, ott volt az asztalon egy papír, jött egy értesítés, hogy apámnak be kő menni a községházára. Bement másnap apám a Báni Palotába. –  Papp bácsi, három falut kap. Hadikörsöt, Hadikújfalut és Hadikkisfalut. Bepakoltunk a kocsiba és hurcolkodtunk, mentünk. Mikor átértünk, Bajmokon megmutatták: –  Papp bácsi! Ez lesz a maga háza. Hatszobás lakás volt. Ez a Márton utca és az Ifjúság utca sarkán volt. Óvodás gyerekek voltak az udvarban, hosszú padokon ültek, játszottak a homokban. Bementünk édesanyámmal, körbejártunk mindent. Mindjárt jött a plébános, bemutatkozott. Velünk szemben volt az iskola. Mi ott három évig nagyon jól voltunk. Mindenünk volt. Nálunk volt cseléd, kocsis, állatok, a napraforgó kiverve, a cukorrépa – 25 hold – benn a földben, apámnak kétszáz pengő havi fizetése volt. Szép kis összeg volt az! Apám mindennap fölűt a lóra, két csendőr hátul, egy csendőr elöl, így járta a falukat, intézkedett, segített, akinek köllött. Általában kísérettel ment mindenhova, mer’ azé voltak rossz emberek abba az időbe is.

40

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2019/4  

A TARTALOMBÓL: Hegyi Zoltán: Ökrös Csaba (1960–2019); Vízmelléki népzene és Új Pátria; Hajba Ferenc: Beszélgetés Novák Ferenccel; „Csak léle...

folkMAGazin 2019/4  

A TARTALOMBÓL: Hegyi Zoltán: Ökrös Csaba (1960–2019); Vízmelléki népzene és Új Pátria; Hajba Ferenc: Beszélgetés Novák Ferenccel; „Csak léle...

Advertisement