__MAIN_TEXT__

Page 35

Bár a munkahelyemen és a Vass Lajos Népzenei Szövetségben is rengeteg feladatom volt, édesanyám is ekkor kezdett betegeskedni, majd 1999-ben meg is halt. Az Érdi Bukovinai Székely Népdalkörrel ezekben az években is folytatódott a sikeres és eredményes munkánk. Néhány eseményt felsorolok a legjelentősebbekből. 1993-ban P. Böjte Csaba testvér segítségével bukovinai székely találkozót szerveztünk Déván. 1994-ben a bácskai menekülés 50. évfordulójára elkészült a Madonna-szobrunk, amelyet elhelyeztünk az érdi Kármel-hegyi Boldogasszony templom kápolnájában. Műsorral és hálaadó szentmisével emlékeztünk meg népcsoportunk legtragikusabb XX. századi eseményéről. 1995-ben országos bukovinai székely mesemondó és népdaléneklési verseny Érden. Több tehetséget is felfedeztünk akkor, akik ma már a Népművészet Mesterei vagy elismert népművészek. 1996-ban a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége szervezésében emlékkeresztet állítottunk a hadikfalvi temetőben és a templomban. Az érdi és a Tolna megyei résztvevők száma 280 fő volt. Hét autóbusszal utaztunk ki Bukovinába. Ezt az utazást emlékezetessé tette, hogy amikor ünnepi díszben, népviseletben, koszorúkkal, menetünk élén egy pappal felsorakoztunk, és el akartunk indulni a temetőbe, fegyveres milicisták vettek körbe bennünket Hadikfalva főterén. Közel három órát álldogáltunk, amíg vezetőink Radóczra és Szucsávára utaztak, hogy több ezer lej segítségével meggyőzzék a prefektust és a rendőrfőnököt szándékunk ártatlanságáról. Amikor visszatértek, a templomból zászlókkal, énekelve, élükön a pópával kitódultak a román hívek. Menetünket közrefogva kikísértek bennünket a temetőbe. Emlékkeresztünket a temető sarkában, egy kis, gaztól megtisztított szegletben állítottuk fel. A pópa is megszentelte velünk együtt, bőséges mennyiségű szenteltvízzel. Amikor a temetőből visszatértünk a falu főterére, harmonikások és pálinkával, kaláccsal felszerelkezett román emberek jöttek hozzánk. Kedvesen kínálgattak bennünket, néhányunkat még meg is táncoltattak. Kiderült, hogy a faluban búcsú volt.

Csernakeresztúr

Csíksomlyó

1997-ben nótafánk, Illés Imréné, Illés Ágota is megkapta a Népművészet Mestere kitüntetést. 1998-ban a Magyar Földrajzi Múzeumban berendezett székely gyűjteményünket állandó kiállítássá minősítették. 1999-ben betlehemeztünk a Parlamentben. 2000-ben közel 200 bukovinai székely társunkkal egyetemben énekeltünk a Rózsák terei templomban, és a Vass Lajos Népzenei Szövetség Erkel Színházban megrendezett millenniumi hangversenyén. 2001-ben meghívtak bennünket a romániai Bukovina Fesztiválra, Câmpulung Moldovenescbe és Vatra Dorneibe. Magyar zászlóval a kezünkben vonultunk a fesztiváli menet élén, az út két oldalán felsorakozott román emberek lelkes tapsa közepette. 2001-ben Érd Városért kitüntetést kaptunk. 2002-ben országos mesemondóversenyt rendeztünk ismét Érden. Sajnos 2002-ben, 88 éves korában édesapám súlyos balesetet szenvedett, hazaköltöztem hozzá és öt éven át ápoltam. Ha csak lehetett, otthon tartózkodtam. Ebben az időszakban minden évben könyveink, lemezeink jelentek meg. Igyekeztem a pályánk és a pályám legértékesebb anyagait kötetekbe, lemezekbe rendezni: „Katyika meg Matyika”. Fekete Sas Kiadó, Bp., 2002.; Hadikfalvi betlehemes (könyv + CD). Fekete Sas Kiadó, Bp., 2003., 2008.; Aranyhajú ikergyermekek (moldvai csángó mesék). TIMP. Bp., 2004.; „Hegyen s földön járogatok vala...”. Fekete Sas Kiadó, Bp., 2006.; „Bételjesítem Isten akaratját...” (A lészpedi szent leány látomásai). L’ Harmattan Kiadó, Bp., 2006. Édesapám halála után úgy gondoltam, hogy eddigi tevékenységünk megkoronázásaként a népdalkörömmel végig kellene járnunk őseink útjait. Három évre szóló tervet készítettem, pályázatokat nyújtottam be, és amennyire csak lehetett felkészültem népcsoportom történetéből. 2008-ban a Székelyföldre utaztunk, Madéfalvára, Csíksomlyóra, Csíkzsögödre és még néhány olyan településre, amelyekről valamelyik együttes tagunk már kiderítette,

35

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2019/4  

A TARTALOMBÓL: Hegyi Zoltán: Ökrös Csaba (1960–2019); Vízmelléki népzene és Új Pátria; Hajba Ferenc: Beszélgetés Novák Ferenccel; „Csak léle...

folkMAGazin 2019/4  

A TARTALOMBÓL: Hegyi Zoltán: Ökrös Csaba (1960–2019); Vízmelléki népzene és Új Pátria; Hajba Ferenc: Beszélgetés Novák Ferenccel; „Csak léle...

Advertisement