__MAIN_TEXT__

Page 11

A BORÚ EGE ALATT Mostanság olyan sápadt még a csönd is, fakószürke égbolton esőmart fellegek, az erdőt siratják, a folyót, a kalászost, hegyet és a völgyet, mi egykor elveszett. S bár új rendet hasított üszkös karmaival, a vérrel és könnyel írt bitang történelem, de mi hallni véljük hangját az egykori világnak, hisz ezerféle csenddel szólít meg és üzen. De ti, messzi dalnokai vágtázó vizeknek, kik zúgva éltetitek tengerek habjait, értenétek-e néma sikolyát a dombnak, mezők halk sóhaját, fák síró lombjait? Ó, szabadság színeinek pásztorai, festők, kik fénnyé álmodjátok a szárnyaló szelet, a rabság csöndjéről, hogy vallna vásznatok, erre hogyan lenne képes akármely ecset? S hangászok, ti, kik dallá zengitek a csendet, mily hang kell pendüljön kárhozott lantokon, hogy egy évszázadnyi szenvedés és bánat, egyszerre sírjon fel az elnémult húrokon? De mi halljuk, megtanultuk érteni e csendet, kikre dúlt hantok és fejfák csonka árnyéka vetül, s bár arcainkra árkokat vájt már a megperzselt idő, még hiszünk és remélünk: híven, rendületlenül.

VIGASZ Ha körötted űrt kondít a magány, mikor a remény már végképp elhagyott, csak tekints fel az égre, a vándor felhőre, lásd, ő is megérint néhány csillagot. S ha lelked is már bujdokolni vágyik, szavak csendje mögé űzve önmagát, csak tekints fel az égre, a daloló Holdra, és öleld magadhoz a nyáréj illatát.

NAPSZÁLLTA ELŐTT Ha majd fakulni látszik hajunk lobbanása, hamvad szemünk tüze, s ráncos lesz kezünk, vén domb hajlatában, fehér falú házban, ott legyen kettőnknek csöndes rejtekünk. Ott nézzünk szemébe az ellobbanó percnek, mint hanyatlik őszbe a kaszás pendülésű nyár, az elmúlás csendjének, az éledő reménynek, mikor fészkére visszatér a hű fecskemadár. S ha az idő megszédül velem, kezem megfogod, és egy ráncos padra ülünk majd az öreg ház előtt, hogy meg ne fázzak, az ég kékjébe takarsz, s ünneppé kondul majd minden délelőtt.

Aztán, ha a napszentület bíbor vállaira, az elbujdosott Hold már barna éjet önt, s az ég mezeje már csillagot sem nyílik, meglásd, ott szelíden köszönt ránk a csönd. KALOTASZEG Szeretném a csöndnek megvallani egyszer, hogy mit is jelent nékem e szél ringatta táj, csak elmondanám, milyen, ha megszólít a távol, szelíden és halkan, s, hogy minden szava fáj. Úgy hajszol a vágy, a bennem rekedt szóé, hogy világgá kiáltsam a dombok dallamát, színpompás illatát a hullámzó mezőknek, a hegyek szilaj ormát, s a villám verte fát. Édes-bús énekét szeszélyes szeleknek, menny kék üzenetét, a patakcsobogást, elcsorduló vérét a megpihenő Napnak, a csillagfürtös égboltról leomló éjszakát. Templomok bús-hűvös, áhítatos csendjét, a temetők kertjének beszédes bánatát, hogy miről tud mesélni egy idő gyűrte kézfej, s az emlékezés kútja, a gyöngyös szarkaláb. Csizma koppanását, szoknya hímes fodrát, és virágos vonulású dalos hegedű szavát, gyomcsendű udvart, lehunyt szemű házat, s a tántorgó utcaajtók leporladt mondatát. Mert balladákat nyíló tündérek kertje ez, hol bánat és a szépség kéz a kézben járnak, de egy árva rögét nem adnám cserébe, akárhány kincséért a széles nagyvilágnak.

ESTEFELÉ A tornác grádicskövén ültem, néztem, hogy csordítja vérét a sebzett arcú ég. Bokrok levelén már álmos szellő hintált, a fű között, valahol, bús tücsök zenélt. Elhaló madárdalt szitált a csűrtető, így búcsúztatván a lenyugvó Napot, a templom tornya egy utolsót nyújtózott, s az égre biggyesztette a vacsoracsillagot. Árván, de felfénylőn hirdette a reményt, amitől lázas dalokra lobbantak társai, megszülték, s féltőn dajkálták a Holdat Kalotaszeg szelíd, virrasztó dombjai. HAJLÉK NÉLKÜL Álmok résein át ki-kilesnek néha, szemükön a hajnal opál szemfedő, édenből száműzött, vágytól vágyig élők, s virraszt felettük a szenvtelen idő.

11

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2019/4  

A TARTALOMBÓL: Hegyi Zoltán: Ökrös Csaba (1960–2019); Vízmelléki népzene és Új Pátria; Hajba Ferenc: Beszélgetés Novák Ferenccel; „Csak léle...

folkMAGazin 2019/4  

A TARTALOMBÓL: Hegyi Zoltán: Ökrös Csaba (1960–2019); Vízmelléki népzene és Új Pátria; Hajba Ferenc: Beszélgetés Novák Ferenccel; „Csak léle...

Advertisement