Page 8

TALLÓZÓ

P. V as J ános

rovata

Három terített asztal Írta: Móricz Zsigmond

H

ázigazdám, a pap, azt mondta, hogy tízóraira egy gazdához kell elmennünk. Faluban nagyon szigorú társadalmi törvények vannak, nem illik rezonírozni. Elmentünk. Szép, nagy ámbitusú ház volt. Terebélyes, derék magyar ember fogadott. Felesége még derekabb, igazi szép magyar asszony. Olyan kisüstön főtt pálinkával kínált, hogy szinte szikrát szórt. –  Kávét vagy teát, kedves méltóságos uram? Mert van ám mind a kettő. Az asztalon nehéz háziszőttes kétaraszos rojttal, habfehér edények, porcelánok. Kávésibrik, teáskanna, teljes alumínium. De amellett hideg kolbász, felvágott sertéskaraj, füstölt szalonna. Tizenkét embernek elég lett volna. Még tojás is fel volt aprítva egy tortás tállal. És olyan foszlós kalács, hogy csaknem felrepült. No, ebédig nem halunk éhen. –  Csak egy falat, ami szegénységünkből telik. Itt még tudnak főzni. Bercsényi Miklósnak nem főztek becsületesebb fölöstökömöt. Elbeszélgettünk a napi kérdésekről: export-bajok, a búza meg a hízlalt marha bukása. Ebédre egy másik gazdához voltunk hivatalosak. Itt aztán még nagyobb meglepetés ért. Francia konyha. Előétel, remek bécsi szelet, torta, gyümölcs, feketekávé. Szivar és cigaretta. Evés közben sok szó esett a kulináris problémákról, hogy tud-e hát a magyar asszony főzni. A régi magyar konyha megkapta a kritikáját. A pörköltök, a gulyások, a töltött káposzták és túrós bélesek karlbadi kúrára voltak ítélve. A képviselőválasztási ebédek mint múzeumi tárlók tárgyaltattak le. A falon azonban még ott voltak az öreg atyák arcképei: mind ingben, gatyában, s ahogy láttam, az öregek az arany rámákból bizonyos sajnálkozással és gúnnyal néztek az asztalra s az „unokákra”, akik úgy voltak öltözve, mint a vendégek.

8

–  Hát, a régiek nem tudtak főzni. Nem ismerték a főzeléket, a zöldséget, a savanyúságot. „Szalonnásan” sütötték a kenyeret, hideg kemencében, s úgy tartották, hogy a jól sült kenyérrel nem is lehet jóllakni. És az a sok leves! Mennyi zsírt olvasztottak fel leves címén! El is híztak, mert a beleket kitágították a levesekkel, mint a sertéseket szokták a híg moslékkal. Ilyeneket mondtak, s csakugyan, a háziak nem voltak elhízottak. Jól kisportoltak voltak, látszott, hogy nem tűrik, hogy sok zsír rakódjék le az izmokra. Mikor délután elbúcsúztunk, azt kérdem a paptól: –  Hányan élnek ilyen konyhával a faluban? –  Hárman – feleli rá. – Három család. –  Ez biztos? –  Igen, mert csak három família van, akiknek ötszáz holdnál több földjük van. Ezeknek pláne, ezerkétszáz holdjuk van. Valamikor bagóért vették össze az öregek, pásztorok voltak, s nagy darab lápokat vásároltak. Aztán lecsapolták a vizeket, s most az a legjobb búzatermő föld. –  Hát olyan bőséges, régimódi konyhája hány családnak van, mint ott, ahol reggeliztünk? –  Az van vagy hetvennek. Úgy húsz holdtól százig terjedő vagyonnál még ezt a régi fajta konyhát tartják. A maguk módján ezek is nagyszerűen élnek, csak roppant nehéz ételekkel. Estefelé sétálunk az utcán, és a falu vége felé egy kis ház előtt megállottam: –  Szeretnék ide bemenni. Szeretném látni, hogy itt mit esznek vacsorára. –  Bemehetünk, híveim, de nem tanácsolom. Nem látunk semmi különöset. –  Nem akarok különöset látni: az életet. Bementünk a kis házba. Elég hideg volt és teljesen sötét. A szobában éles, émelyítő szag volt. Sok gyerek nyüzsgött, és éppen ettek.

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2019/3  

A TARTALOMBÓL: Novák Ferenc: „Tata 88"; Berlász Melinda: „Csak lélekben és gondolatban”; Bolya Mátyás: Úton a digitális bölcsészet felé ; Mó...

folkMAGazin 2019/3  

A TARTALOMBÓL: Novák Ferenc: „Tata 88"; Berlász Melinda: „Csak lélekben és gondolatban”; Bolya Mátyás: Úton a digitális bölcsészet felé ; Mó...

Advertisement