Page 27

BUKOVINA, BUKOVINA Részletek Kóka Rozália könyvéből – XIV. rész

„Házról házra járván” A nyolcvanas években emlékeim még mindig elevenek voltak a betlehemesekről, akiket gyerekkoromban, Felsőnánán láttam. Kérdezősködni kezdtem, amerre csak jártam, hogy tudja-e még valaki. A betlehemesünk életre keltésének történetét megírtam a Hadikfalvi betlehemes című könyvemben. A Házról házra járván fejezetből, ami később angolul is, németül is megjelent – egy-egy, Kútvölgyi Mihály által készített művészi fotó kíséretében – idézek most egy hosszabb részletet. *

Számítgatom, mikor is lehetett. Ezerkilencszázötvenben, ötvenegyben? Karácsony este volt. A házunkban frissen sült kalács, töltött káposzta és fenyő illata lengedezett. Ablakunk alól már elvonultak a „paradicsomoló” gyerekek s az énekes leányok. Csak itt-ott hangzott fel még a faluban egy-két megkésett leánycsapat éneke. Egyszer csak óriási kolompolás, csilingelés, ostorcsattogtatás, kutyaugatás verte fel az utcánk csendjét. Valaki bekopogtatott az ajtónkon, szót váltott a szüleimmel, majd kisvártatva bundásan, kicsi templommal a fején Andris keresztapám lépett be a szobába. Mögötte koronásan, karddal az oldalán egy gyönyörű legény. Fel-alá kezdett járkálni előttünk, s furcsán, monoton hangon énekelt. A legényt ismertem is, nem is. Álmélkodva hallgattam kántálását. Egyszerre újabb csoport nyomult a házba. Bundás, maszkos szörnyekkel telt meg a szoba. Sikoltozni kezdtem rémületemben. Édesanyám magához ölelt, csitítgatott: –  Ne félj kicsim, nem bántanak! Ez csak játék. Ők a pásztorok. Ott meg a Kisjézus fekszik a jászolban. Tudtam, hogy kik ők, már elsőáldozó is voltam, de csak akkor nyugodtam meg, amikor végre kivonultak a házból. Még egyszer visszatértek, de akkor már vállukra vetett csuklyával, hogy megigyanak egy-egy pohárka bort. Csupa ismerős férfi volt. Sorra kezet fogtak apámmal, István napja alkalmából jó egészséget, szerencsét kívántak neki, majd elvonultak. Az éjféli misére menet még egyszer találkoztunk velük. Nagy fürtökben rajzottak körülöttük a gyerekek. Visongtak, hógolyókkal dobálóztak. Ők vonultak szép komolyan, viharlámpáik imbolygó fényével a behavazott, sötét utcán. Akkor se ijedtem meg, amikor a „Hamubotos” a „pungájával” gyengéden hátba veregetett. A parasztházból kialakított kicsi templomban összezsúfolódtunk. Az oltárlépcső elé furakodtam. Miként mindig, a vasárnapi szentmiséken is, ministráló unokabátyám, Albert háta mögé álltam. Boldogan, tiszta szívvel zengtem a többiekkel, hogy „Mennyből az angyal, lejött hozzátok...”, majd azt, hogy „Fel nagy örömre, ma született...!”. Akkor még nem tudtam, mennyire kellett akkoriban a mi cseppnyi falunk, Felsőnána népének is az öröm. Nem tudtam még a tengernyi bánatról, ami a felnőttek szívében rejtezett. Éppen csak hogy túl voltunk a világháború borzalmain. Mi, bukovinai székelyek a Bukovinából való kitelepítés, a bácskai menekülés, a völgységi letelepítés kitörölhetetlen,

fájdalmas emlékeivel, fejünkön a tizedik parancsolat megszegésének átkával; a felvidéki magyarok a Paradicsomból való kiűzetés friss élményével; s az evangélikus templomban összesereglett, helybéli németek a Szibériába elhurcolt, Németországba kitelepített családtagjaik, rokonaik ordító hiányával a szívükben ünnepelték a Megváltó születését. Úgy emlékszem, hogy a falunkban nem betlehemeztek többé. Államilag betiltották. Szomorú idők és új megpróbáltatások vártak a háromféle népcsoportra. Bár arra reményem se volt, hogy egyszer Érden is betlehemes csoport alakulhasson, azt gondoltam, valamilyen formában mégis megmentem a hadikfalvi betlehemest. Akkoriban készült a népdalköröm hanglemeze, gondoltam, hogy legalább arra felvesszük. 1985-ben dr. Forrai Ibolya, bukovinai székely néprajzkutató rendelkezésemre bocsátotta az általa Kétyen gyűjtött hadikfalvi betlehemes játék szövegét. Ezzel indultam el a dallamok után. Előbb Érden kérdezősködtem, majd, amikor nem boldogultam, én is Kétyre utaztam. Az egykori kántorhoz mentem, aki Hadikfalván évről évre betanította a csoportokat. Orbán József és felesége nagy igyekezettel próbálták felidézni a dallamokat, de már igen öregek voltak, emlékezetük rostáján sok minden kihullt. Ahogy töprenkedtek, egyszer csak Józsi bácsi megszólalt: –  Rózsika, hát miért nem kérdezed meg Antal bácsidot? Ő biztosan emlékszik, mert ezerkilencszáznegyvenben, Hadikfalván, a legutolsó karácsonyon, mikor még otthon vótunk, ő vót a királyszolga. Nagybátyámék tőlünk kétháznyira laktak. Átmentem hozzájuk s egy fél óra alatt felvettem az egész hadikfalvi betlehemest. Hamarosan kiderült, hogy vannak még Érden néhányan, akik Bukovinában is játszottak a betlehemesben valamilyen szerepet. Sorra felkerestem őket, s néhány

27

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2019/2  

A TARTALOMBÓL: Jávorszky Béla Szilárd: A Vujicsics-örökség – Felütés; Mikuska Judit: Cécó Műhely; Kiss Eszter Veronika: Fehér Anikó Járdányi...

folkMAGazin 2019/2  

A TARTALOMBÓL: Jávorszky Béla Szilárd: A Vujicsics-örökség – Felütés; Mikuska Judit: Cécó Műhely; Kiss Eszter Veronika: Fehér Anikó Járdányi...

Advertisement