Page 21

Csuth Péter grafikája

Én hallgatva ültem köztük. Mikor vége volt a kibeszélésnek, a sógorom odavetette kissé hetvenkedő hangon, akkor mutatott be: –  A sógorom – bökött felém a pipa mellől. – Pesti újságíró... S megmondta a nevem. Erre az egész család elnémult. Elismételték a nevemet... –  Igen – mondtam –, az vagyok. Mindenki rám bámult. Megilletődve, álmélkodva. –  Igazán? Lehetetlen – mondták –, a mi házunkban itt van... – S újra elismételték a nevemet. A sógorom csak bámult. Egyszerre ugyanaz a hangulat volt az alacsony parasztház mestergerendás szobájában, mint a Nemzetiben a Sári bíró előadása alatt. Néma tisztességtétel. Kiderült, hogy mindent olvastak, amit írtam, mindenről tudtak, s teljes mértékben értékelték azt a munkát, amelynek akkor már dandárjában voltam. Meg voltak döbbenve, hogy a Sárarany s más könyvek írója jelen van köztük. Ők is a Pesti Hírlapot járatták: de ők elolvasták. Mindent elolvastak, amit írtam benne, s még egyebet is, amit nem is abba a lapba írtam. A Nyugatot is olvasták. Ez a jelenet így folyt le szóról szóra. Mélyen megdöbbentett. Az döbbentett meg, hogy az én magyar véreim, nem is a nép, hanem az urak, a falu urai, akik részt vesznek a megye életében, sőt – a maguk módján – az ország politikájában is, egyáltalán a nevemet sem hallották. Számukra még később is csak a jegyző sógora voltam, akivel összecimboráskodtak, de halvány sejtelmük sem volt arról, hogy mit csinálok, s mit jelent az az egész foglalkozás, amellyel töltöm napjaimat. Ellenben ez a szegény zsidó kocsmáros család s ennek minden tagja, még az ágyban fekvő öreg is, mindent tudtak rólam, könyveimről, s arról az új irodalmi mozgalomról, amelynek előterében állottam már akkor.

Nemigen régen, talán három éve, újra elkerültem abba a faluba. Már megszállott terület. De a falu élete ugyanúgy folyik, mint abban az időben. A gazdák gazdálkodnak, ma is verekednek a földdel, az adóval, a politikával. Azzal a különbséggel, hogy elmondták, hogy a régi birtokosok közül már igen sokan elpusztultak a faluból. Némelyek közülük ideát vannak, s itt-ott kis hivatalokban tengődnek, mások ipari pályán kínlódnak, vagy Isten tudja, hova lettek. Kérdeztem a kocsmárost és családját. Az öreg zsidó már meghalt, s a fiai, egyik nagyvágó, a másik nagykereskedő, egyik bérlő, aki a régi birtokosok közül a legnagyobbak birtokából két-három család minden földjén gazdálkodik, s autója van. Ezek is vergődnek a nehéz viszonyok közt, de valahogy sokkal magasabb nívón, mint abban az időben. A sógorom maga is megkopott. Már nem jegyző, s nem lakik abban a kúriában, amelyben azidő tájt: Damjanich főhadiszállása volt az a nagysallói csata idején, s ez nimbuszt vont a ház fölé. Ma ő a saját házában lakik: megvett egy kis parasztházat, abban lakik, s most is van gépe. Van egy traktorja, amellyel bérbe’ szánt. Elgondolkodtam a dolgon. Mindazok, akik abban az időben újság- és könyvolvasás nélkül éltek, rettenetesen szenvedtek az idők változása miatt, s nagyrész elvagyontalanodtak. Mindazok, akik már akkor magasabb kultúrában éltek, felvirágzottak. Az élet gyorsan s szemmel láthatóan igazolta, hogy a kultúra magasabb erőkifejtésre teszi képessé azt, aki belekapcsolódik, ellenben elmorzsolja azt a réteget, amely betűiszonyban szenved. Elvész a nép, mely tudomány nélkül való. [...] [In: Móricz Zsigmond: Asszonyokkal nem lehet vitázni. Lappangó művek. Athenaeum Kiadó, 2017. Eredeti megjelenés: Református Figyelő, 1929, dec. 21.]

21

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2019/2  

A TARTALOMBÓL: Jávorszky Béla Szilárd: A Vujicsics-örökség – Felütés; Mikuska Judit: Cécó Műhely; Kiss Eszter Veronika: Fehér Anikó Járdányi...

folkMAGazin 2019/2  

A TARTALOMBÓL: Jávorszky Béla Szilárd: A Vujicsics-örökség – Felütés; Mikuska Judit: Cécó Műhely; Kiss Eszter Veronika: Fehér Anikó Járdányi...

Advertisement