Page 19

TALLÓZÓ

P. V as J ános

rovata

Legidősb Ferencek Írta: Móra Ferenc

F

ortélyos cím ez, tudom, de nemigen találtam okosabbat e fölé a családtörténelmi tanulmány fölé, amelyik itt következik. Ha kiírom becsületesen, hogy én itt genealógiai értekezést fogok szerkeszteni, akkor az olvasó beéri a címmel, és szalad tovább. Tudom magamról, mert én is pártában szoktam hagyni azokat a szépségeket, amiket a genealógia és rokon tudományai kínálgatnak. Most már azonban, hogy idáig elcsalogattam a gyanútlan olvasót, be merem vallani azt is, hogy a tulajdon családfámon akarok hintázni. S nem veszem rossz néven, ha erre az olvasó azt mondja: –  De hát mi közöm nekem az úrnak az őseihez? Ebben tökéletesen igaza van az olvasónak. Annyira egyetértek vele, hogy azt felelem neki: –  Hiszen éppen azért nézhetünk szét az őseim közt, mert attól tartok, nekem sincs hozzájuk semmi közöm se. Nem tudok én az őseimről a világon semmit, pedig Isten kegyelme, gondolom, nekem is csak annyit juttatott belőlük, mint az angol királynak. Sőt, ha utánaszámítok, nekem alighanem több az ősöm eggyel, mert én egy korosztállyal fiatalabb vagyok őfelségénél. De azért nem nézem le az angol királyt, már csak azért se, mert ősök irányában ő bizonyosan jobban ki van tanulva, mint én. Nekem az egyetlen ősöm, akiről biztosat tudok, az édesapám volt. Az apám apjának a keresztnevéről már nem tudnék beszámolni. Mestersége szerint különben vérben dolgozó ember volt, de azért nem történelmi alak. Mint juhvágó tevékenykedett Jászberényben. Lehet, hogy a fia, Márton, az én apám, ott kedvelte meg a juhbőrrel való foglalkozást az apja mellett, de már szelídebb formában. A juhokról legombolt ruhákba ő embereket öltöztetett, kit ködmönbe, kit subába. Ilyen irányú tanulmányait Jászárokszálláson

végezte, mégpedig Tejbetök András nevű szűcsmester keze alatt, aki nem lehetett nagyon élelmes ember. Mert ha az lett volna, akkor ezzel a névvel okvetetlen karriert csinált volna. Ennek azonban nem hallottam hírét soha. De lehet, hogy csak azért, mert a tejbetökről nevezett András hamar kimaradt a családi krónikából. A tanítvány ugyanis, amint leszolgálta az inaséveket, hátat fordított a jászkunok földjének, és beköltözött a kiskunok tartományába. Úgy látszik, már apámnak is az volt a sorsa, ami nekem: mindig máshova érkezett meg, mint ahová elindult. Szegény vándorlegény ugyanis úgy vette nyakába a világot, hogy meg se áll Szegedig, azoban Félegyházán mégiscsak megállt egy kis időre. De éppen csak azért, hogy megbámulja, valamelyik duttyánban milyen ügyesen hajigálja valami jó ember a kártyát valami másik jó ember előtt, azt kérdezgetvén tőle, hogy „hol a vörös?”. A másik jó embernek ördöge volt, mert mindig meg tudta mutatni a leborított kártyákon, hogy „itt a vörös”. A szűcslegény addig nézelődött, hogy utoljára ő is belevegyeledett, és ő is megmutatta, hogy „itt a vörös”, de mindig máshol mutatta, mint ahol volt. A vége az lett, hogy a két jó ember, akik összetanult spillerek voltak, az utolsó krajcárjából is kifosztották a szegény vándorlegényt. Mit volt mit tenni az istenadtának, letarisznyázott a kiskunok között, ott is házasodott meg, s vagy ötven esztendeig szabta, varrta, foltozta nekik a bőrből való ruhát. Igazi kiskun azonban sohase tudott lenni. Jobban ismerte a vadvirágok nevét, és sokkal jobban szeretett olvasni, mint ahogy az született kiskunhoz illett, már abban az időben. Ha a műhelyablakból meglátta, hogy valami könyvlevelet sederget a szél az udvaron, letette az öléből a félbe-subát, kiment a nyomtatott papírért, elolvasta mind a két oldalát, s csak aztán varr-

19

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2019/1  

A TARTALOMBÓL: Sándor Ildikó: Mamó kertecskéje; Kutszegi Csaba: Liszt-mozaikok – Tánckoncert; Ménes Márta: Beszélgetés Korzenszky Klárával;...

folkMAGazin 2019/1  

A TARTALOMBÓL: Sándor Ildikó: Mamó kertecskéje; Kutszegi Csaba: Liszt-mozaikok – Tánckoncert; Ménes Márta: Beszélgetés Korzenszky Klárával;...

Advertisement