Page 18

TALLÓZÓ

P. V as J ános

rovata

Zamatosan Írta: Móra Ferenc

R

ég nem örültem úgy hivatalos parancsnak, mint a káromkodási tilalomnak. Hű, a kirelejzumát neki, ez aztán döfi! Különösen, ha végre is tudják hajtani, de ebben nem vagyok egészen bizonyos. Szegeden vagy húsz esztendővel ezelőtt megpróbáltuk már mink ezt, de ugyan megjártuk vele. Ott voltam azon a nevezetes tanácsülésen, amelyiken a szenátor urak meghozták a káromkodási törvényt. Úgy kezdődött, hogy Rainer főkapitány úr kivette a szájából a tajtékpipát, és kimutatott a szárával az ablakon: –  Ezökkel is csinálni köllene már valamit. –  Kikkel, főkapitány úr? – rezzent föl a szundikálásból Pálfy Ferenc, az öreg polgármester. (Mert olyan ágyúszavú, nagy mahomed ember volt a főkapitány, Isten nyugtassa szegényt.) –  Ezökkel a lepcsös szájú, guggon ülő kofákkal, a fene rágja mög a nyelvüket. Olyan förtelmes káromkodást visznek véghöz, hogy még az én szömöm is majd kiég, mikor elmögyök előttük. Megszólalt Fodor Károly, az adószenátor, aki olyan arasztos kis ember volt, hogy a haló porában se értem meg, hová fért bele annyi malícia. –  Inkább büszkék lögyünk rá, Jóska! Nemzeti virtus az. Etnográfiai kuriozitás. –  De a szentségit ennek a ribanc népnek... –  Ugyan, kérlek! A múltkor itt járt a Seemayer Vilibáld, a pesti Néprajzi Múzeum igazgatója. Barátom, a Vilibáld egy óra alatt három noteszt telejegyzött specifikus szögedi káromkodással, s közben folyton cuppogott, mintha árpacukrot szopogatna. Azt mondja, ilyen nemzeti zamata még a kecskemétiek káromkodásának sincs, pedig azok is magyarok ám.

18

–  Nohát, én majd röndöt csinálok, Krisztusa ne lögyön ennek a kutyafejű tatártól fattyazott szégyöntelen népnek! Itt veretök rá huszonötöt a városháza előtt, akit a röndéreim káromkodáson kapnak. Hogy a nehézség cifrázná ki a füle gombját annak is, aki védelmébe vöszi az ilyen isten nélkül való, lator beszédöt! De már akkor az asztalt verte a jó ember. A kis Fodor pedig annál kedveteltebben incselkedett vele. –  Mögöszöm a saját fejem, ha csak egy pattogatott kukoricás kofát is leszoktatsz a káromkodásról, Jóska. Mondott erre az ajánlatra a kegyes szándékú főkapitány olyant, hogy én azt le nem írhatnám a káromkodási tilalom nélkül se – pedig istenuccse, volt benne ősi zamat. Még a Mária Terézia-kép is belepirkadt a falon, pedig az már mindenhez hozzáedződött, volt a háta mögött vagy százhatvan esztendő. A tanácsurak barátságos eszmecseréjének az lett a vége, hogy törvényt tettek a káromkodás ellen, s azt köztudomásra hozták dobbal és plakáttal. S az eredmény? Az lett, hogy ezer esztendő alatt nem értünk olyan káromkodós hetipiacot, mint azon a szerdán, amikor a törvény életbe lépett. Akkora volt a zsivaj, hogy nem lehetett szót érteni a polgármester szobájából, amelynek az ablakából figyeltük a premiért. –  Te, Jóska – nevetett Fodor szenátor –, én úgy hallom, most már nemcsak a kofák káromkodnak, benső ihletből, hanem a rendőrök is, de persze ők hivatalból. Hallgasd csak! Rainer főkapitány letette a pipát, és fölvette az öreg polgármester görbe botját. –  No, majd lesz itt rönd mingyárt. Kisvártatva visszajött nagyon megcsendesedve.

25

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2018/6  

A TARTALOMBÓL: Nagy István: Ifjú mesterek Vajdaságban; Diószegi László: Emlékek Vajdaságból; 2018 – MÁTYÁS KIRÁLY EMLÉKÉV – Bajcsy-Zsilinszk...

folkMAGazin 2018/6  

A TARTALOMBÓL: Nagy István: Ifjú mesterek Vajdaságban; Diószegi László: Emlékek Vajdaságból; 2018 – MÁTYÁS KIRÁLY EMLÉKÉV – Bajcsy-Zsilinszk...

Advertisement