Page 12

TÁR

FÁBIÁN GYULA ANDRÁS VERSEI

GÖRÖG VÁZACSERÉP Száraz reszelékké vált a szárnyaló időben jó Odüsszeusznak bőséggel öntöző heréje Szappho hűtelen kebele homok Anakreon nemző árboca por lett S tirrén-tengeri sóhajos szellő immár Médea átka. S a médeken, és a spártain is áttiporó görög ifjak hősi tüzéből, mit Prométheusz szórt le az égi kazánból a távoli Athén iparnegyedének messzire látszó zászlaja, füstcsík vált az időben. S ne keresd már Andromaché könnyeit se... Bár hajnaltájt úgy hírlik átragyog rajtuk a tenger nagy, örök üzenettel minden zakatoló szívű földi lakónak, hogy fuldokolva is, most is érdemes élni. Jöjj le az égről holdfényfenekű Didó, nyugtalaníts itt a planétán minden büszke királyfit, ki révet keres valamely zord hatalomnak, erőnek: Hogy Zeusz villáma, s Mars nyila is csak csigaházra veszélyes, Csupán játszi fecskefarok-tánc, csak kicsi gond a szemünkben. Bár isteneink nélkül most se tudom, a rontást el hogyan űzzük a házak büszke tetőiről, túl a határon... Férjébe a gyermeket váró szép nő hogy karol majd, ha eljön a holnap? És kínoz az aggodalom, hogy jó hírünk immár végleg enyészik, s az örök Helikon verset és táncot fakasztó szép szava sem szól többet e tájon...

12

ESZEMBE JUT hogy kétezer-ötszáz éve ha nyáréjszakán egy ó görög felnézett a tiszta égre, ott fönn a kiszórt gyémánttenger, s a millió sziporka megmutatja neki mi az istenek, s mi az ember dolga: a gőgös és fényes sokszögek bűvös-kényes rendjében érti meg égi parancsra, hogy mit ér a szikla, és egy szem homok, s a könnyű porba rajzolt szabályos ákombákomok, s mit az éneklő pici ember sorsa... GÖDÖRBŐL KIÁLTÓ SZÁJ (Kállai Zsolt zománcképe) Fogaim közül a szörnyű percek, s az édes órák kiszaladtak Miként az évek: nyersen. Hol csak pusztákba kiáltásként, hol meg büszkén dagadozó édes anyanyelven. A valóság kevésbé érdekelt, mint színei és e könnyű árnyék. Mondhatnám poharam így betelt. Galaxisokban kóborló fenséges magányként lelkem mégis megbotlott néha: és társért énekelt... VADÁSZAT KARÁCSONY ELŐTT A vadkacsák panasza sárgán lehulló lombözön A pacsirta trillája ég, vörös, Lőtt vad a szeretet, mely menekül már, léte a téli semmiben köröz. Bizony e fájó lüktetés: hiánya, s a vágy, úgy tapad az ég hűvöséhez, hogy új vadászatokra ösztönöz. Rajtunk e csapda, már jól lakott. Mi állítottuk magunknak, mint Jézust százszor elvető, mohó tömeg, ki végül magának ácsolna keresztet, ha a szeretet meglőtt, pici szárnya, Újra visszaszállva nem menti meg...

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2018/6  

A TARTALOMBÓL: Nagy István: Ifjú mesterek Vajdaságban; Diószegi László: Emlékek Vajdaságból; 2018 – MÁTYÁS KIRÁLY EMLÉKÉV – Bajcsy-Zsilinszk...

folkMAGazin 2018/6  

A TARTALOMBÓL: Nagy István: Ifjú mesterek Vajdaságban; Diószegi László: Emlékek Vajdaságból; 2018 – MÁTYÁS KIRÁLY EMLÉKÉV – Bajcsy-Zsilinszk...

Advertisement