Page 40

–  Keresztfiam, ha akarsz, velem a vagonban hazajöhetsz. Én ennek nagyon megörültem, összepakoltunk, és másnap be is rakodtunk. A feleségem árva lány volt. Bori nénje adta férjhez. Hát bizony a sógorasszony adott hat zsák kukoricát, két zsák kenyérlisztet és egy zsák finom lisztet, három zsák krumplit és egy kevés füstölt húst. Így kerültem tizennyolc tavaszán haza. Édesanyám nagyon megörült, mert nekik bizony nem volt ennivalójuk. Én és a feleségem mindjárt hozzáfogtunk a munkához. Csináltunk egy kis egyszerű istállót, amibe be tudtuk kötni a két tehenet és hozzáfogtunk a mezei munkához. Elmentünk édesapámval szántani a két tehénvel, de csak egy-két órát tudtunk szántani, akkor kifogtuk a járomból őket és etettük a mezsgyéken, mert nem volt takarmány. Így kínlódtunk. Vetettünk két hold árpát, egy hold zabot, három hold kukoricát. Még akartunk vetni bár egy hold krumplit, de nem volt magkrumplink. Elmentünk apámval egy ruszin községbe és vettünk három zsák krumplit, de olyan apró volt, hogy én azt mondtam anyámnak, hogy ebből nem lesz semmi. Apám azt felelte, hogy a faj nagyon jó, de ezek nem tudják, hogy kell gondozni. Mü elvetettük jó földbe, és olyan nagyra nőttek, hogy egy krumpli megvolt egy negyed kiló. Akkor a szomszédom is hazajött, el volt törve a jobb karja. Egy reggel azt mondta, hogy menjünk az állomásra, mert 9 órakor jön egy vonat Csernavic felől, hátha jön még olyan nyomorult, mint mü vagyunk. Amint vártuk a vonatot, hát egyszer csak jön felénk egy vasutas tiszt a feleségével. Meglátott, rögtön megismert, hozzánk jött és köszönt nekem: –  Jó napot, szakaszvezető úr! Én meg fogadtam: –  Jó napot, tiszt úr! – mert nem ismertem a vasúti rangot. Erre azt mondja, hogy ismerem-e őt? Hát én azt mondtam, hogy nem. Akkor azt mondta, hogy ki kötözte be a főhadnagy Kálmuszt? Mondom, hogy én, egy komisz gagyával, mert a bele ki volt folyva, és a kötszer keskeny volt, a seb meg nagy. Én avval a tetves, piszkos kézvel visszagyúrtam a beleit. A gagya jó hosszú volt és elég széles. A srapnel repesz bizony csinált vagy tizenöt centi hosszú nyílást. Ahogy megüsmerkedtünk, mindjárt bevitt az irodába és bemutatott az állomásfőnök úrnak és elmondta, hogy mentettem meg az életét. A főnök úr jól megnézett, és azt kérdezte, hogy nem jönnék-e a vasútra szolgálni? –  Én jönnék nagyon szívesen, de nekem nem szabad egy-két évig nehéz munkát dolgozni. Azt mondja a főnök úr, hogy én nem fogok dolgozni. Mindjárt telefonált az üzletvezetőséghez, és onnan mindjárt visszatelefonáltak, hogy vegyen fel. Akkor a főnök úr azt mondta, hogy menjek az orvoshoz. Mondtam neki, ha az orvoshoz kell menni, akkor én hiába es megyek, mert az orvos úgyes megtalálja, hogy én beteg vagyok. Akkor a főnök azt mondta, hogy ez a szabály, de te ne törődj avval. A főnök úr írt egy levelet, beletette egy borítékba és azt mondta: –  Ezt add oda az orvosnak! Én odaadtam, az orvos elolvasta, és láttam, hogy nevetett. Azt mongya, hogy vetkőzzem le, és elkezdte kopogtatni a mellemet és a hátamot. Akkor megvizsgálta a szememet, a fülemet és azt mondta, hogy öltözzek fel. Írt egy leletet: –  Ezt add oda a főnök úrnak! Én visszamentem és odaadtam a levelet a főnök úrnak. Elolvasta és nevetett: –  Látod, hogy egészséges vagy? Holnap reggel gyere be és átveszed a szolgálatot! Másnap reggel bementem, azt mondta a főnök úr: –  Na, gyere velem! – és átvitt egy vasúti kaszárnyába. Ott volt a személyzeti konyha, és ott átadta nekem a konyha vezetésit és a pénztárt. Megmondta a reggeli ennyi, az ebéd ennyi, a vacsora ennyibe kerül. Én nagyon hűségesen dolgoztam, ott voltam egy évig. Ott volt jó koszt és pihenés, úgy kigyógyultam, hogy a sorozáson, tizenkilencben, a románok besoroztak, mert akkor lettem huszonegy éves, és már azelőtt a harctéren szolgáltam három évet. Nagyon búsultam, gondoltam, hogy most újból regruta leszek, és majd jól elbánnak velem a románok, de nem úgy lett. Tizenkilenc augusztus tizenhatodikán kellett berukkolni [bevonulni] Csernavicba, a János kaszárnyába. Voltunk vagy tizenhárman. Amint mentünk a kaszárnya felé, találkoztunk egy román őrjáratval. Azok értünk jöttek, hogy vezessenek. Pedig mü jobban tudtuk, hogy hol van a János kaszárnya, mint ők. Én mondtam egy katonának, hogy segéljen vinni a kufferomat, mert nagyon nehéz. Ekkor a katona nagyon megharagudott és azt mondta, hogy ő egy újoncnak nem viszi a kufferját. Még azt es mondta mérgében nekem, hogy bobok, magyarul pipe. Így értünk a kaszárnyához. Az udvaron leültünk a kofferekre és vártuk a beosztást. Egy törzstiszt mindig tekingetett felénk. Egyszer csak felállott és rámnézett. Azt mondja románul: –  Gyere ide! Én odaszaladtam, három lépésre megálltam, és azt mondtam románul: –  Parancs, tiszt úr! – mert nem ismertem a román rangot. Ő azt mondta: – Ismersz-e? Én meg azt mondtam, hogy nem. Akkor a tiszt úr azt mondta, hogy: –  Ki léptetett elő szakaszvezetőnek ezerkilencszáztizenhét tavaszán? Én azt feleltem, hogy kapitány úr Dolinger, meg őrnagy úr Curkán. Ő meg azt mondja, hogy ő Curkán. Nem akartam elhinni, mert az őrnagy úr a harctéren nagyon sovány volt és nagy bajuszt viselt, most szépen ki volt borotválkozva és meghízva. Kérdeztem, hogy hogy hízott meg ilyen jól? Ő meg azt mondta, hogy itt nem fütyül a golyó a füle mellett. –  De te hogy éltél meg? Az őrmester, aki kiásott a kavernából, Márcinko, azt mondta, hogy mire levisznek a kötözőig, biztos meghalsz.

40

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2018/5  

A TARTALOMBÓL: P. Vas János – „Honnan járják, honnan hozták?"; Lányi György – A Téka együttes megalakulása ; Timár Sándor – Cédrus Táncegyüt...

folkMAGazin 2018/5  

A TARTALOMBÓL: P. Vas János – „Honnan járják, honnan hozták?"; Lányi György – A Téka együttes megalakulása ; Timár Sándor – Cédrus Táncegyüt...

Advertisement