Page 12

Parasztok Atmoszférában ritmuseshang.blog.hu,

2017. december 4. – részletek

Lehet-e kortárs művészeti gyakorlatok mentén közelíteni a hagyományőrzéshez? Jelenleg vannak-e kapcsolódásai a táncházmozgalomnak a kortárs kultúrához? Mit jelent ma az autentikusság? Léteznek-e átfedések a különféle szubkultúrák között? Mindannyian „technoparasztok” vagyunk? Képesek-e közösen gondolkodni a különböző művészeti ágak képviselői minderről? Többek között ezekre a kérdésekre reflektált az OFF-Biennále Budapest záróeseménye, a Parasztok Atmoszférában című előadás. [...] A projekt megálmodójával és vezetőjével, Trapp Dominikával beszélgettünk. (Az előadásról készült film megtekinthető: https://youtu.be/vs4WBPcOiWc)

– Hogyan kerültél kapcsolatba a táncházzal? – A táncházzal való kapcsolatom az Éri Katihoz fűződő barátságomnak köszönhető. Tizenöt éves korunkban ismerkedtünk meg egymással a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában. Katin keresztül a szüleivel, Éri Péterrel és Ménes Ágnessel is kapcsolatba kerültem. Az egyre szorosabbra fűződő barátságunk során feltárult számomra egy izgalmas intellektuális közeg, amiben a népi kultúra és a kortárs művészetek organikus egységet alkottak. Akkoriban Kati éppen azt a korszakát élte, mikor a népzenétől eltávolodóban volt, így együtt fedeztük fel a budapesti underground egyéb szegleteit: koncertekre jártunk, könyveket cseréltünk, verseket írtunk, ám táncházakat egészen 18 éves korunkig nem látogattunk közösen. Az első táncházas élményem a Reviczky utcai Csoóri Klubhoz kötődik, ahová Kati vitt el. Ott szembesültem először azzal, mennyi nyers erő van az élő népzenében és a táncban. Miután felvettek a Képzőművészeti Egyetemre, Katival meglazult a kapcsolatunk, és táncházba sem jártunk már többet együtt. Az egyetem elvégzése után Berlinbe költöztem, ahol két és fél évig éltem. Két évvel ezelőtt hazalátogattam Budapestre, akkor találkoztunk régóta először Katival, akiről tudtam, hogy nagybőgőzni kezdett, és együtt zenél a barátjával Maruzsenszki Andorral. Rajtuk keresztül ismertem meg Kiss-Balbinat Ádámot, és részben miatta költöztem vissza Magyarországra. Azóta együtt élünk, én én szinte minden pénteken ott ülök a Rácskertben Kati, Andor és Ádám zenekarának, az Erdőfűnek a klubjában. – Honnan jött a Parasztok Atmoszférában ötlete? – Ádám révén rengeteg koncertre, táncházba és táncelőadásra eljutottam. Korán szembesültem azzal, hogy ezeknek az eseményeknek a közönsége zömmel más jellegű, mint az Éri család általam megismert szellemi holdudvara, illetve az a kortárs művészeti szcéna, ahol én mozgok. Megfigyeléseim szerint a mostani táncházas színpadi előadók élő kapcsolatot ápolnak egy rendkívül gazdag, és hozzáférhetővé tett kulturális örökséggel, aminek az interpretációjához főként a „hagyományőrzés” gyakorlatát alkalmazzák. Főleg „autentikusnak” szánt előadásmódokkal találkoztam, és kérdésessé vált számomra az autentikusság fogalma, és mindezen gyakorlatok célja is. Ahhoz képest, mennyire problematikusak ezek a fogalmak, nem igazán láttam példát a tisztázásukra tett kísérletekre. Rendkívül fontosnak tartom az autentikusságra törekvő előadók munkáját, számomra olyanok, mintha egy élő archívum lennének, egyfajta médiumai egy mára már szinte teljesen felmorzsolódott társadalmi osztály kultúrájának, ám azt gondolom, nagy szükség volna több olyan alkotó munkájára is, akik kortárs művészeti gyakorlatok mentén közelítenek ehhez a témához. Talán azért is, mert így közösen gondolkodhatnánk együtt a saját örökségünkről azokat a szempontokat is figyelembe véve, amikre talán az autentikusságra törekvő gyakorlat nem tér ki. Ezen gondolatok alapján kezdett el érlelődni bennem valamiféle alkotás létrehozásának a vágya, és mikor az OFF-Biennále kurátorai felkértek egy egyéni projekt megvalósítására, akkor megszületett a Parasztok Atmoszférában koncepciója. – „A magyar paraszti kultúra zenei örökségét kritikai szempontok alapján interpretálják” – írtátok az előadás kísérőfüzetében. Milyen kritikai szempontok alapján közelítettél a témához?

12

– A kutatásom során nagy hangsúlyt helyeztem a „hagyományra” mint kulcsfogalomra, és arra törekedtem, hogy a paraszti kultúrához való progresszív hozzáállás hagyományait mutassam fel a jóval ismertebb, és a jelenben sokkal elterjedtebb „megőrizve megtartó” gyakorlatokkal szemben. A múlt század elejének magyar avantgárdjához, a Kassák köré tömörülő aktivistákhoz, illetve más, hozzájuk kötődő művészekhez nyúltam vissza, többek között azért is, mert az ő tevékenységükben láttam olyan mozgalmi, társadalomformáló aktivitást, amelyet a jelenünkben rendkívül aktuálisnak érzek. Kiindulópontot jelentett számomra Kassák Lajos és Bartók Béla kapcsolata és sorsközössége egy, a haladó gondolkodást és az avantgárd szellemiséget mereven elutasító Magyarországon. A történeti avantgárd mellett a táncházmozgalom ellenkulturális minőségében volt kapcsolódási pont számunkra. A rendszerváltás előtt, a mozgalom kialakulása körüli időszakban a zene és a tánc eredeti előadóktól való elsajátítása, a hagyomány átmentése progresszív gyakorlatnak volt tekinthető. Egy elnyomó, identitásromboló hatalommal szállt szembe az, aki akár az illegalitást is vállalva indult útnak gyűjteni a határon túli, izolált magyarlakta falvakba. A rendszerváltás előtti táncházmozgalom közönségének diverzitása és a kortárs művészettel való, a ma tapasztalhatónál élőbb kapcsolata is figyelemreméltó volt számunkra; azonban a közeg átformálódásának okait firtató, a mozgalom későbbi intézményesülését és a mindenkori politikai berendezkedéshez fűződő viszonyát vizsgáló kutatás meghaladta volna a kompetenciánkat. [...] Ahhoz, hogy a jelenben érvényes álláspontot alakítsunk ki magunknak, meg kellett tudnunk fogalmazni, mi más aktualitása lehet most a paraszti kultúrához való „odafordulásunknak” azon túl, hogy motiváltak vagyunk az értelmezési mező bővítésében és folytonosságot kívánunk képezni a múltban fellelhető progresszív törekvéseknek. Az általam vizsgált XX. századi társadalmi és művészeti mozgalmakról általánosságban elmondható, hogy valamiféle krízisre adott reakció vezette őket a népi kultúra felé; ebből kiindulva végül az engem az egyéni projektjeim kapcsán is foglalkoztató és a kortárs elméleti diskurzust is leuraló világvége hangulat kontextusában kezdtem vizsgálni az „utolsó óráit” élő parasztság kultúráját. A paraszt egykor, mint a természetnek leginkább kiszolgáltatott ember létezett, a természet részekén fogalmazta meg önmagát. Az életvitele és rituáléi a viszonylag kiszámítható természethez alkalmazkodtak. A folyamatos munka alól való felszabadulás idejében születtek azok az alkotások, amelyeket ma népművészetként tartunk számon, és a motívumkincsük a parasztság természetbevetettségének viszonyrendszerében értelmezhető. Ezzel szemben áll a városi ember életformája, aki a természettől elvágva, annak csak közvetett módon kiszolgáltatva éli mindennapjait. Jelenünk legégetőbb krízisét, a globális léptékű klímaváltozást az emberiség és a természet kríziseként is értelmezhetjük: a természetet leigázó, attól eltávolodó ember az életmódja következtében kialakuló kiszámíthatatlan környezeti változások hatására újra a természetnek kiszolgáltatva találja magát. Nemes Z. Márió terminusával élve mindannyian technoparasztokká leszünk az antropocénnek nevezett, nem egészen hivatalos földtörténeti korban. Az én

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2018/5  

A TARTALOMBÓL: P. Vas János – „Honnan járják, honnan hozták?"; Lányi György – A Téka együttes megalakulása ; Timár Sándor – Cédrus Táncegyüt...

folkMAGazin 2018/5  

A TARTALOMBÓL: P. Vas János – „Honnan járják, honnan hozták?"; Lányi György – A Téka együttes megalakulása ; Timár Sándor – Cédrus Táncegyüt...

Advertisement