Page 8

Nyakig a papucsban – Interjú Szögi Csabával –

– Úgy tudom, a Szegedhez való kötődésed mögött komoly és jól adatolt családfa áll. Meddig látsz el, ha a múlt felé tekintesz? – 1624-ben érkezett meg Győrből – az akkor még török uralom alatt álló – Szegedre az első Szögi, akit akkor még Szeghy-nek hívtak. A család korábbi, győri története is ismert, került közülük országbíró, alispán és kanonok is. A győri főbírónak, Szeghy Gergelynek két fia volt, és az egyik, Márton került Szegedre főbírónak. Ettől kezdve vannak jelen a Szeghyek Szegeden. De ennél mélyebbre is pillanthatunk, hiszen a család a Nyitra völgyében tősgyökeres Hont-Pázmán nemzetség egyik ága. Ebbe a nemzetségbe tartoznak a Forgách-ok, a Szentgyörgyi, Bazini grófok... – Volt a felmenőid között valaki, akit foglalkoztatott ez a kérdés? – Volt egy Szeghy Endre nevű zeneszerző (1898–1972), aki 1943-ig Szöginek írta a nevét. Népzenekutatóként is tevékenykedett a Dél-Alföldön, dolgozott Kodállyal, könyvet is írt, és gyűjtéseit is ismerjük. Ő alapította a zenei tanszéket a tanárképző főiskolán, s mert a tanszékvezetőséghez a zsidótörvények miatt bizonyítani kellett árja származását, kutatni kezdett. Első eredményei közé tartozott, hogy az ősöket Szeghy-nek hívták, aztán hobbiból ezen a nyomon haladt tovább. Ő a nagyapám első unokatestvére volt, és értesítette is a kutatásról. Máig megvan a levél, amiben leírja, hogy Heves vármegye papi levéltárában megvan a nemesi oklevél. Ezt egyébként én is megtaláltam Egerben. Szeghy Endre erre hivatkozva kérte a neve

8

Szögi Csaba táncművész, koreográfus, táncpedagógus és ízig-vérig szegedi. Talán nem csoda, ha az internet számos pontján fellelhető életrajza helyett főleg a szögedi papucsról mesélt. kiigazítását, ezt a nagyapám nem tette meg, így maradt a szögedi kötődést kifejező, Szögi vezetéknév. Az Endre bácsi által összeállított családfát megkapta a nagyapám és tőle az apám, aztán pedig én. Apám és nagyapám nem foglalkozott a kérdéssel, de engem elkezdett érdekelni. Azért is, mert a környezetemben nagyon sok Szegi, Szeghy, Szögi és Szöghy volt. A családfa, amikor megkaptam, nagyjából harminc nevet tartalmazott, most körülbelül nyolcszáz főnél tartok. Persze, a technikai fejlődés, meg a Facebook is sokat segít ebben. „Szeghy-Szegi Szöghy-Szögi” néven külön Facebook-csoportom van arra, hogy a rokongyanús embereket – ha néhány generációt ismernek visszafelé – rácsatlakoztassam a nagy családfára. Mára már sokan vannak, a világ minden tájáról, például Ausztráliából is – ők javarészt a délszláv háború kapcsán menekültek el a Vajdaságból. Engem megerősített a Szegedhez és környékéhez való kötődésemben a kutatás, nem csak a távoli főbíró ős, hanem a dédnagyapám és korosztályának hangsúlyos jelenléte a város életében. Voltak híres pékek, jó hírű cipészek és papucsosok, kertészek, akikre emlékeznek. Van például Szögi József utca, a dédnagyapám testvéréről elnevezve. Szögi József (1862–1914) kertész volt, és világ-

kiállításokról hozott aranyérmeket, őszibarackfajta is viseli a nevét, a Szögi-duránci. – Tizenegy évesen kezdtél táncolni... – Born Miklósnál kezdtem – aki a békéscsabai Balassi Táncegyüttest is vezette –, amikor meghirdették az ÉDOSZ-Szeged Táncegyüttes utánpótlás csoportjának indítását. Körülbelül fél évig dolgozott velünk, de mert közben felajánlották neki a gyulai táncegyüttes vezetését is – ami Békéscsabáról nyilván könnyebben megközelíthető –, inkább azt választotta. Maga helyett pedig beajánlott egy gyomai táncpedagógust, Nagy Albertet, aki le is költözött Szegedre a feleségével, Zsoldos Ildikóval. A néptánc megismerése részemről hozzájuk köthető. – Kíváncsi gyerekként magadtól jelentkeztél, vagy küldött valaki? – Ez is családi alapú történet. Édesanyám családja székelyudvarhelyi. Ő abba a tanítóképzőbe járt, ahová Orbán Balázs és Benedek Elek is. Nagyon szerette a néptáncot, azt mesélte, a nagyszüleim nagyon jó táncosok voltak. Én meg hiperaktív gyerek voltam, akivel nem tudtak mit kezdeni. Deviánsként rengeteget szenvedtem a poroszos iskolarendszertől. Ebből következett, hogy a nyolc osztályt négy különböző általános iskolában végeztem el. Nem bírtam magammal. A kreativitásom és a nyughatatlanságom alkalmatlanná tett arra, hogy negyvenöt perceket egyhelyben üljek. Persze a szüleim próbáltak megoldást találni, mindenféle sportokkal és művészetekkel kísérleteztünk. Bátyám és nővérem gyönyörűen zongorázott, engem is küldtek, de ott is ülni kellett volna. A sportokat élveztem, játszottam a szegedi futball-klub ifjúsági csapatában. De a sport, bár fizikailag lekötött, nem elégítette ki a kreativitásomat és a művészet iránti igényemet, amit édesapámtól örökölhettem, akinek festői ambíciói is voltak a II. világháború előtt. A néptáncra édesanyám íratott be, és ottragadtam, mert ez végre lekötött. Az már külön szerencse, hogy ezek voltak azok az évek, amikor a táncházmozgalom elindult. Nagy Albert Timár Sándorral és Martin Györggyel állt közeli munkakapcsolatban, és ami a Bartók Együttesben történt, az begyűrűzött Szegedre is, ahol akkor a felnőtt csoport is gyerekekből állt. Az idősebbeket, akik még stilizált koreográfiákat táncoltak, éppen a táncházmozgalom ejtette ki. Timár Sándor gyakran jött, mi voltunk az a vidéki csoport, akiken ki lehetett próbálni, mi történik, ha nem gyerekjátékokat tanítanak, hanem eredeti táncot, ahogyan Széken, ahol

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2018/2  

A TARTALOMBÓL: Péterbencze Anikó – Papp Imre: Kallós Zoltán (1926–2018); Tánczos Vilmos: A Jóisten legyen magával odaát is...!; 2018 – MÁTYÁ...

folkMAGazin 2018/2  

A TARTALOMBÓL: Péterbencze Anikó – Papp Imre: Kallós Zoltán (1926–2018); Tánczos Vilmos: A Jóisten legyen magával odaát is...!; 2018 – MÁTYÁ...

Advertisement