Page 28

TÁR FÁBIÁN GYULA ANDRÁS VERSEI

MIHÁLY EMLÉKE

ŐSTÖRTÉNET

Párizs is behívta, ősz hajjal kínálta, bár a minap még Indiában látták festeni, a csörgőt valamikor Szegeden rázta, remélve nem hiába, s később sem tudta elfelejteni.

Már szél borzol felhőt és vizet, az este is tüzet rakott az égen, halványkék távoli partok fölött, mint régen.

Az idő csak múlt, egykedvű, galoppban, nem vétkezett, csak játszott, és a nyárnak munkával örült nagyon, egyre jobban, s bölcsen, mint akit már valahova várnak.

Sok ezer éve vár sem állt ott, a Vénusz és a Hold sem színes lámpa volt, a Dínók két lábukra álltak, s nevettek.

Talán egy buszmegállóban megtalálod, kezében mappa, állvány és ecset. Talpa alatt tarka kapukon által,

Ős-sóhaj, sámános hang ha búgott, a halak meg sem riadtak tőle, Mikor egy kíváncsi római legény leült egy kőre.

rohannak harsogó, végzetes vizek. Képeiről csonka repülők és morzsalékká lőtt tankok örökre intenek…

GINA ÉS DÉDI

Lettek azután városok, kocsik, hajók. Lámpások pislogtak a kikötőre, vajúdást, nyomort és vágyat villanók…

Villanás ez itt a harangon vagy kín csupán? Remény a gyertyafény ma még, s úr a sötéten?

A tornyok imbolyogni kezdtek, tálra kerültek rákok, polipok, halak. Kocsmákban részeg tengerész dalolt a nőre,

Vajon hogy élünk így tovább, hogy a tengerből olajfejű, bamba szörnyeteg mered a partra, amelyen guggolunk?

s mikor a költő, a király, s a katona a kuplerájba kart-karba öltve, úgy haladt, a Dínók csöndben kihaltak – ennyi volt.

Mikor ostobaság és sötét gondolat nem egy, és e vágyölő világ, melyen Petőfi „titkos férge foga”rág, takarja el a csillagokat? * És ekkor gyerekhang sír fel a csendből. Harangból születés fakad. Jó anyánk szépen átfogja a vállunk, S az összes gyermekének új gyertyalángot ad!

28

*

Egyelőre.

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2018/1  

A TARTALOMBÓL: Agócs Gergely: A mesemondó Pál István; 2018 – MÁTYÁS KIRÁLY EMLÉKÉV: Bajcsy-Zsilinszky Endre: Előszó; Tampu Krisztián: Mikecs...

folkMAGazin 2018/1  

A TARTALOMBÓL: Agócs Gergely: A mesemondó Pál István; 2018 – MÁTYÁS KIRÁLY EMLÉKÉV: Bajcsy-Zsilinszky Endre: Előszó; Tampu Krisztián: Mikecs...

Advertisement