__MAIN_TEXT__

Page 12

A népdalgyűjtő, népzenekutató Kodály Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A következő percekben Kodály Zoltánra emlékezünk, az idei évben ugyanis kettős évforduló teszi aktuálissá az emlékezést, az ünneplést. Kodály Zoltán 1882-ben született Kecskeméten, 135 évvel ezelőtt, és 1967-ben halt meg Budapesten, 50 éve. Kodály nevével minden bizonnyal valamennyien találkoztunk már életünk során, ehhez nem kell feltétlenül zeneértőnek, zeneszeretőnek lenni. Gyermekeink révén, az iskolai zenei nevelés kapcsán hallhattunk a Kodály-módszerről, amely nemzetközi hírű zenepedagógiai elméletté vált, és a közelmúltban bevonult a hungarikumok sorába. A zeneszerző Kodállyal is kellett találkoznunk. Csak a leghíresebb vagy legnépszerűbb kompozícióit említeném: a Pest-Buda egyesítésének 50. évfordulójára komponált Psalmus Hungaricust, zenekari művei közül a Galántai táncokat vagy a Marosszéki táncokat; egyházi művei közül a Budavári Te Deumot, a Missa brevist vagy a Csendes misét... És folytathatjuk a sort kamaraműveinek egész sorával vagy színpadi művei közül a Háry Jánossal és a Székelyfonóval. Biztosan találkoztunk kórusműveivel is, amelyek száma száznegyvenhét, népszerű női és gyermekkórusaival, férfi- és vegyeskari műveivel. Ki ne ismerné a híres Esti dalt? Ebben a sokszínűségben sajátos helyet foglal el Kodály népdalgyűjtő, népzenekutatói munkája, amelyről a ma esti népzenei műsor kapcsán kicsit részletesebben szólok. Fiatalemberként találkozik először a magyar népdallal. 1896 a millennium éve, amikor is két hetet Budapesten tölt. „Legnagyobb benyomásom a kiállítási falu volt”, írja visszaemlékezéseiben. „Egy sor ház különböző vidékek viseletébe öltözött alakokkal, teljes felszereléssel... Egyik házban egy falitábla vonta magára figyelmemet. Fehér László balladája volt vagy egy tucat különféle dallammal –

12

gyűjtötte Vikár Béla. Ott olvastam ezt a nevet először. Akkor még a nagy zene tanulmánya és a zeneszerzés annyira elfoglalt, hogy csak mellékesen foglalkoztam népdalokkal.” Vikár Béla népzenekutató, aki Magyarországon elsőként használta a fonográfot népdalgyűjtésre, a kiállításon – hangzó példaként – bemutatja a Borsod-megyei Csincsepusztán gyűjtött Fehér László balladát. Óriási hatással van ez a fiatal Kodályra, aki ezt követően még visszatér Nagyszombatra gimnáziumi tanulmányaihoz, és csak pár év múlva – már Budapesten, az Eötvös Kollégium lakójaként – zeneakadémiai és egyetemi tanulmányai közben találkozik ismét Vikár Béla nevével. Az Ethnographia folyóirat Vikár fonográfos gyűjtéséből közöl néhány újabb adalékot. Kodály megtudja, hogy az anyagok a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályán vannak, ami éppen az Eötvös Kollégiummal átellenben található, és rögtön fölkeresi Vikárt, aki bevezeti a fonográfhengerek birodalmába. Megtanulja a szerkezet kezelését, és mint később írja: „Abban a kis, sötét udvari szobában sok boldog órát töltöttem.”. 1905 júliusában szüleinél, Nagyszombaton készül fel első népdalgyűjtő útjára. Augusztus elején visszatér Galántára, hogy fölkeresse régi iskolatársait, majd gyalogszerrel bejárja a környékbeli falvakat. Tizenegy községben, nem egészen egy hónap alatt mintegy százötven dallamot jegyez le. „Hátizsákkal a vállamon, bottal a kezemben és 50 koronával a zsebemben indultam el a Csallóközbe. Ott bolyongtam kialakult rendszer nélkül, embereket fogtam meg az utcán, hívtam énekelni a kocsmába, és hallgattam az aratólányok dalait.” Az év végére megjelenik az Ethnographiában Kodály első népdal-publikációja Mátyusföldi gyűjtés címen. 1906-ban készül el doktori disszertációjával, amelynek témája a magyar népdal strófaszerkezete. Népzenekutató, gyűjtő és rendszerező munkája során kerül közelebbi kapcsolatba Bartók Bélával. Jóllehet évekig együtt jártak a Zeneakadémiára, útjaik más-más irányba vitték őket. Bartók inkább koncertező zongoraművész és komponista, de Kodály gyűjtései, tudományos munkái mégis közös útra terelik a két nagyszerű muzsikust. Kodály bevezeti Bartókot a Magyar Néprajzi Társaságba, megismerteti a fonográffal. A múzeumból szereznek kölcsön egy-egy gépet, hogy addig is, míg maguknak nem telik rá, azzal járják a vidéket. Aztán közös tervet dolgoznak ki: fölosztják egymás közt a kutatási területeket és késedelem nélkül nekivágnak a munkának. Kodály északon és nyugaton folytatja a gyűjtést, Bartók Békés megyéből indul dél és kelet felé. Kodály 1906 nyarán így tér vissza Nyitra megyébe. Először visz fonográfot magával, és örömmel tapasztalja, hogy a nagy, tölcséres szerkezet nemcsak a cifrázatoknak, a hangadás módjának megörökítésére alkalmas, hanem – újdonságának erejével – nótafák verbuválásában is segít. Még nagyobb öröm számára, hogy beigazolódik feltevése, mely szerint a peremvidék magyar lakossága őrzi meg leginkább a hagyományt. A Zoborvidék valóságos kincsesbánya a gyűjtőnek. 1907 nyarán Nyitra, Bars, Gömör és Nógrád megyében egészíti ki korábbi gyűjtéseit, majd Ghymes, Vágkirályfa és Zsére következik. 1906-os nyári gyűjtőútjaik után összeülnek Bartókkal, egybevetik, összerakják, amire külön-külön rábukkantak, egyesítik a külön lapokra följegyzett anyagot. A gyűjtésen kívül azt találják a legfontosabbnak, hogy a nagyközönség is megismerje és megkedvelje a népdalt. Húsz dallamot

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2017/6  

A TARTALOMBÓL: Richter Pál: Tízéves a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzenész képzése; Farkas Tamás: Gyűjtések a Gyergyói-medencében; d...

folkMAGazin 2017/6  

A TARTALOMBÓL: Richter Pál: Tízéves a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzenész képzése; Farkas Tamás: Gyűjtések a Gyergyói-medencében; d...

Advertisement