Page 6

„Ez a világ el fog tűnni” Korniss Péter fotói a Nemzeti Galériában

Egy fotográfusnak tisztelettel és alázattal kell közelednie a témához. Ha kell, hason csúszik a porban – mondja Korniss Péter. A fotográfust új tárlatáról és a Magyar Művészeti Akadémiából való kilépésről is kérdeztük. [Az interjú a Heti Válasz 2017. október 5-i számában jelent meg. Korniss Péter kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában 2018. január 7-ig látogatható.] – Folyamatos emlékezet a címe a Nemzeti Galériában most nyílt kiállításának. Egyszerre múlt és jelen idejű. –  Olyan címet kerestünk Baki Péter és Jerger Krisztina kurátorokkal, ami kifejezi a tárlat lényegét. Azt, hogy az elmúlt ötven évben melyek voltak azok a témák, amelyekre rátapadtam. Az első terem fotói 1967-ből valók, akkor jártam először Széken. Már a megérkezésünk napján olyan izgalom fogott el a látottaktól és a táncháztól, ahová Novák Ferenc bevezetett, hogy nem tudtam elaludni. Hajnalig sétáltam, és azon gondolkodtam: képtelenség, hogy erről ne tudjanak az otthoniak, és ezt meg kell örökíteni, mert ez a világ el fog tűnni. Hogy mennyire nem tudtak erről Magyarországon, jól mutatja, hogy amikor a Magyar Fotóművészek Szövetségének pályázatára beadtam az Erdélyben készült képeimet, kedvesen hátba veregettek, mondván: nagyon jók, de ugye ez az Korniss Péter fotóművész (fotó: Sebestyén László) Állami Népi Együttes? Alig hitték el, hogy ők nem beöltözött néptáncosok, hanem széki emberek, akik való- meg Baán László főigazgató kiállítani, ami óriási lökést adott. Rájöttem, hogy ha nem csinálok valami újat, ez a tárlat nem jöhet ban így élnek. –  A Széken látottakra ön is rácsodálkozott, pedig Kolozsváron szü- létre. Ráadásul volt egy téma, ami régóta foglalkoztatott, de addig nem sikerült megvalósítani. Ekkor viszont szárnyakat kaptam. letett. –  Városi gyerek voltam, a vidéki életről annyit tudtam – főként da- Ez a sorozat a Magyarországon munkát vállaló széki asszonyokról lokat, táncokat –, amennyit már Budapesten, a Bihari Együttessel szól, akiket naponta látunk az utcán, az aluljáróban vagy másutt. együtt élve megismertem. 1964-től fényképeztem néptáncot, előt- Irigylem Huszárik Zoltánt, aki 1971-ben még olyan címet adhatott te balettet fotóztam. A Balettintézetből a Pécsi Baletthez kerültem, a filmjének, hogy Tisztelet az öregasszonyoknak. Ma ez patetikusan és a róluk készült fotóimat látta meg a Muzsikában Novák Ferenc, hangzik, pedig szívem szerint azt írnám a falra: tisztelet a széki as�aki elment a szerkesztőségbe, és megkérdezte: hol talál engem. Ak- szonyoknak. Azoknak, akik becsületesen dolgoznak, árulnak, takakoriban a Fényszövnél dolgoztam segédmunkásként, de éppen ka- rítanak, vasalnak, a pénzt pedig hazaadják a családjuknak. tona voltam, és Tata azt mondta, megvár. Valójában Novák Tata fe- –  Ezek a sorozatok egy pillanat alatt, vagy hosszas keresés után szüdezett fel, ő hívott néptáncot fényképezni, és később a széki közös- letnek? –  Hosszú folyamat eredményeként. Nem véletlen, hogy csak négy, séget is neki köszönhetően ismertem meg. –  A néptánc és a székiek életre szóló témái lettek. Soha nem unta meg? új munkákat bemutató kiállításom volt Budapesten: három a Mű–  Nem, mert mindig más és más oldalát ismertem meg. Például csarnokban, egy a Várfok Galériában. Ez a mostani az ötödik, s az összes népi együttest végigfényképeztem, emellett tizenkilenc követi mindjárt a hatodik, október 18-án a Várfokban, Hosszútáv címmel. évig jártam Amszterdamba egy nemzetközi táncszínházat fotózni. –  Közösségeket fényképezni, legyenek táncosok vagy falusiak, egyszerű? –  „Sosem használtam a fotóművész címet” – mondta korábban. Mi–  Számomra akkor vált egyszerűvé, ha sikerült elnyernem az em- ért nem? berek bizalmát. Nekem mindig fontos volt, hogy elfogadjanak. So- –  Mert fotóriporterként dolgoztam, szerettem a foglalkozásomat, ha nem fényképeztem senkit anélkül, hogy bemutatkoztam volna, és most is büszke vagyok rá. Sokféle munkát elvállaltam, még olyan hogy beszélgettünk volna. Gyakran szövődtek barátságok egy-egy is volt, hogy napszemüvegeket fényképeztem, ami azért elég távol munka során, olyannyira, hogy az elmúlt ötven évben visszajártam állt tőlem. De azt is élveztem, hiszen az is fotográfia volt. A műezekhez az emberekhez. Robert Capa híres mondása: ha nem elég jó vészet az, amikor a saját világomat tudom bemutatni a fényképea képed, nem voltál elég közel. Én ennek parafrázisát tűztem a fa- immel. –  Fotográfusként első volt, aki Kossuth-díjat kapott, ám ez nyomaszlamra: ha nem elég jó a képed, nem voltál elég közel az emberhez. totta. – Dokumentál? –  Nem jó ez a szó, mert nem pusztán rögzítem, amit látok, ha- –  Begörcsöltem. Említettem, hogy mindig meg kell teremteni a nem üzenni is szeretnék a képeimmel. Mindig volt, és most is van kapcsolatot azzal, akit fényképezek. A kapcsolat alapja a tisztelet. mondanivalóm, az utolsó sorozatomat három éve, hetvenhét éve- Egy fotográfusnak tisztelettel és alázattal kell közelednie a témához, sen kezdtem, ami szintén látható a Galériában. Három éve hívott és azokhoz, akiket fotóz. Ha kell, hason csúszik a porban, vagy fel-

6

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2017/5  

A TARTALOMBÓL: Karakas Zoltán: Dunán innen, Lajtán túl...; Richter Pál: Viszontválasz Sánta Gergőnek; V. Nagy Viktória: „Ez a világ el fog t...

folkMAGazin 2017/5  

A TARTALOMBÓL: Karakas Zoltán: Dunán innen, Lajtán túl...; Richter Pál: Viszontválasz Sánta Gergőnek; V. Nagy Viktória: „Ez a világ el fog t...

Advertisement