{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 14

Ötvös Györgyi: „Egyedül nem megy” Fidelio, 2015. július 12. Ötvös Györgyi olyan kiemelkedő személyiség a népművelésben, a magyar kulturális élet szervezésében, hogy napestig sorolhatnánk a nevéhez fűződő eredményeket. „Egyedül nem megy” – idézi Halmos Béla egyik kedvenc mondatát, amely igazán remekül jellemzi Györgyit, hiszen legtöbbször többes szám első személyben beszél az elért eredményekről, amelyekért Halmos Béla emlékéremmel jutalmazták a Táncház Napján. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele. (Az interjú a Hagyományok Háza felkérésére készült.) – Kezdjük a legelején! Hogyan kerültél kapcsolatba a folklórral? – Teljesen véletlenül. Frissen végeztem népművelés szakon másoddiplomásként Szombathelyen, amikor a Belvárosi Ifjúsági Házból felhívták a főiskolán Nagy Árpád tanár urat, hogy tudna-e egy lelkes fiatal szakembert ajánlani. Ő engem javasolt és így kerültem ide. Harmincegy éve. Miután megkaptam a táncházat, úgy éreztem, hogy bedobtak a mélyvízbe, mert semmit sem tudtam erről a műfajról. Előzőleg, Esztergomban, a Tanítóképző Főiskolán ének-zene szakot végeztem, sok népdalt tanultunk, de a táncházban egy teljesen új, csodálatos, ismeretlen világ nyílt meg előttem. Sok tanulnivalóm akadt, mivel nem ismertem a tájegységeket, a hozzájuk kapcsolódó népdalokat, táncrendeket. Nagyon sok táncházba eljártam, sok zenésszel, táncoktatóval megismerkedtem és tanultam tőlük. A táncháznak több olyan belső szabálya, íratlan törvénye van, ami a többi közművelődési formától egy kicsit eltér. Ez a falvakból a városba „mesterségesen áttelepített” szórakozási és művelődési forma, ahol szórakozva tanulnak az emberek, ráadásul közben közösségek is teremtődnek. A táncházas kollégákkal, stábunkkal sokat beszélgettünk, gondolkodtunk, inspiráltuk egymást, hogy mit tehetnénk annak érdekében, hogy egyre többet tudjunk nyújtani a közönségnek. Ne feledjük, ez abban az időben volt, amikor a zenészek, táncosok egyre több helyre mentek gyűjteni, s így a táncházak repertoárja folyamatosan bővült. A 43 éves táncházmozgalom sokat fejlődött a kezdetekhez képest. – Sokan támogatták ezt a törekvést? – Nagy szerencsénk volt, hogy a fővárosi művelődési házak közül a Belvárosi Ifjúsági Ház volt a második, amelyik a legtöbb támogatást kapta kerületünk önkormányzatától, így az akkori vezetés, Kiss Benedekné igazgatónő, sokáig támogatni tudta a táncházat. A kilencvenes években nekünk állt módunkban a legtöbb zenészt, táncost meghívni a határon túlról. Összefogtunk a többi táncházzal is, hogy máshol is tudjanak muzsikálni a meghívott vendégek. Ez a csere oda-vissza működött. Négy-öt napot töltött itt egy-egy csapat, így volt idő arra, hogy felmenjenek a Zenetudományi Intézetbe vagy a Néptáncosok Szakmai Házába, hogy gyűjtések készüljenek velük. Sokat segített Kallós Zoli bácsi abban, hogy Erdélyből melyik zenekarokat érdemes elhívni. Nagy súlyt fektettünk rá, hogy felvidéki együtteseket is vendégül lássunk, ebben a munkában Agócs Gergely segített. 2002. január 1-én összevontak több intézményt a kerületünkben, így kerültünk át az Aranytíz Kultúrházba, ahol Kft-vé alakulásunk óta Balogh Erika ügyvezetőnk mind emberileg, mind szakmailag példaértékűen mellettünk állt. Olyan munkatársi közösséget teremtett, amelyben a kollégák kölcsönösen segítik egymást. Mindig Halmos Béla jut eszembe, aki különböző beszédeiben sosem felejtette el megemlíteni azt, hogy „egyedül nem megy”. Ő is Az interjúval Ötvös Györgyire emlékezünk, aki hosszan tartó, méltósággal viselt súlyos betegség után 2017. október 9-én elhunyt. Temetése 2017. november 7-én 11 órakor a táti temetőben, búcsúztatója 2017. november 12-én du. 4 órakor lesz a budapesti Deák téri evangélikus templomban. (A szerk.)

14

máshonnan vette az idézetet, de mindegy, honnan származik, nekem Bélához kötődik. Nagyon igaznak tartom, mert minden eredmény mögött nagyon sok ember munkája áll. – Mióta működik a táncházatok? – 1972. május 6-án indult az első táncház Budapesten. A közönség által csak „Molnár utcaként” emlegetett Belvárosi Ifjúsági Ház 1975 novemberében nyitotta meg kapuit. Az első itteni táncházat a Muzsikás együttes tartotta 1975. december 13-án. 1976 januárjától számoljuk a születésnapunkat, így a Kárpát-medencében a legrégebbi folyamatosan működő táncház a miénk. Muzsikásék 1978ban adták át a stafétabotot a Kalamajka együttesnek, amely 31 évig, rekordideig volt házigazda. – Hogy nézett ki egy átlagos este a Molnár utcai, ma Aranytíz táncházban? – Öttől hat óráig Aprók tánca volt-van az óvodás korosztály számára. Fábián Éva a gyerektáncházak nagymestere. Évike szakképzett óvónő, ő dolgozta ki a gyerek-táncház tematikáját, módszerét. A mai napig az ő módszertana alapján dolgoznak a foglalkozásvezetők. A játszóház később, a nyolcvanas évek közepén kapcsolódott be. Horti Zoltán tartja a kezdetektől. Hattól hét óráig várja a gyerekeket, szülőket. Hét órától már a felnőttek számára megy a tánctanítás, amelynek anyaga félévente változik. Ezt énektanítás követi, majd kezdődik maga a táncház. Különböző táncrendek váltják egymást. A táncolni nem, vagy kevésbé tudókkal a program végéig foglalkoznak az oktatók. A rendezvény kezdetben tizenegy óráig tartott, de Sipos Janó, a Kalamajka akkori prímása azt találta ki, hogy ezután a zenekar a negyedik emeleti büfében folytassa a muzsikálást éjfélig. Így született meg a folkkocsma, ami kötetlenebb, mint a táncház. Itt nem kell végigtáncolni egy táncrendet, bár megtehetik, de ha például a székiből csak csárdást akarnak járni aznap este, akkor az is teljesen rendben van. Itt olyan dalokat is lehet énekelni, melyek a táncrendekbe nem férnek bele (hajnalikat, népszo-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2017/5  

A TARTALOMBÓL: Karakas Zoltán: Dunán innen, Lajtán túl...; Richter Pál: Viszontválasz Sánta Gergőnek; V. Nagy Viktória: „Ez a világ el fog t...

folkMAGazin 2017/5  

A TARTALOMBÓL: Karakas Zoltán: Dunán innen, Lajtán túl...; Richter Pál: Viszontválasz Sánta Gergőnek; V. Nagy Viktória: „Ez a világ el fog t...

Advertisement