{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 16

Moldvában, anno

Forrófalván, mise után, 1972-ben

Szabadtéri mise a lészpedi templom oldalában

allós Zoli bátyánk azt kérte, hogy Moldvába föltétlenül vigyünk annyi templomi énekeskönyvet, szentképet és olvasót, amennyit csak tudunk. Ott ugyanis a templomokban már csak románul miséznek, de ők (a csángók) szeretnének magyarul imádkozni, énekelni. Az a generáció, amely még magyar nyelvű iskolába járhatott, ekkortájt kezdett idősödni, a fiatalabbak meg már nem ismerték a magyar nyelvű szertartást. Így aztán elindultam a szegedi templomokba misekönyvekért, olvasókért. Ha azt mondom, hogy mindenütt igen-igen tartózkodóan viselkedtek velem szemben, keveset mondok. Csak mostanában értettem meg, hogy akkoriban, egyházi berkekben mindenütt, mindenki félt a másiktól, hát még egy idegen fiatalembertől: mit lehet tudni nem provokátor-e. „Nincs, ne itt keresse, nekünk sincs, nem tudom, hol lehet hozzájutni. Ha van, akkor Budapesten, a Szent István Társulat boltjában, a Kossuth Lajos utcában keressen misekönyvet, kegytárgyat, ott bizonyára van.” Így is lett, ott jól „föltankoltam” eme kincsekből. Mint kiderült, ennél jobb „valuta” nem is kellett ahhoz, hogy Lészpeden és Klézsén boldoguljunk és barátokat szerezzünk. Moldva mellbevágó élmény volt. Itthon viszonylag ismertük a vidéket, a falvak világát, láttuk, hogyan élnek az emberek. De ott, a Kárpátokon kívül egy egészen más világba csöppentünk. Időutazás volt: száz-kétszáz évvel korábbi viszonyok közé kerültünk. Az általunk ismert civilizációnak (vezetékes víz, gáz, autó, traktor, aszfalt stb.) alig volt nyoma. Nyár volt, mindenki mezítláb járt-kelt, cipőt csak a misén láttunk az asszonyokon. S a nyelv! Mintha a Halotti beszédet hallottuk volna. Alig értettük, pedig magyarul szóltak

hozzánk. Esküszöm, olyan érzésem volt, hogy én vagyok Julianus barát, aki rátalált a rokonokra Magna Hungariában. Lészpeden Jánó Annáékhoz kopogtattunk be. Először ő is igen tartózkodó volt velünk, bár nem mi voltunk az első látogatói „Magyarból” – Budapestről már jártak itt igazi néprajzosok (Andrásfalvy Bertalan, Martin György, Erdélyi Zsuzsanna stb.) sőt, Anna nénénk Pesten magának Kodály Zoltánnak is énekelt –, mégis, „nem lehet tudni ki fia-borja ez a három idegen legény”. Azután a hozott ajándékok, a Kossuth Lajos utcában vett misekönyvek, olvasók, a szegedi őrölt paprika meg a szappan, de legfőképpen „Kallós tanító bácsi” neve teljesen föloldotta természetes félelmét az idegenektől. Férje, Demeter Antal lassabban olvadt. Alábbi emlékem inkább róla szól, mint a feleségéről. Amíg Anna nénémmel a magnófölvételek készültek a tisztaszobában, addig én kinn, a tornácon Anti bátyámmal kezdtem beszélgetni. Elég nyögvenyelősen ment: én kérdezni nem tudtam jól, ő válaszolni. Arról próbáltam faggatni, hogy kik ők tulajdonképpen, milyen nemzettudatuk van stb. –  Mink csak csángók vagyunk – mondta. –  Nem moldvai magyarok? – makacskodtam. –  Nem. Csángók. –  És a nyelvük? –  Az is csángó! –  De hiszen én csak magyarul tudok – mondtam – és ezen a nyelven is beszélgetünk most egymással. Akkor hogy van ez? –  Na, jól van, egyezzünk ki abban, hogy mü csángó-magyarok vagyunk – zárta le a témát szelíden, de határozottan. Látszott raj-

Forrófalvi fiatalokkal (Középen Tátray Ádám, jobb szélen jómagam)

Jánó Anna (jobbra) és leánya (Lészped, 1972)

K

16

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2017/4  

A TARTALOMBÓL: Bolya Mátyás – Fügedi János: A magyar népzenészképzésről; Horsa István: Az én Ördöngösfüzesem; Juhász Katalin: Gregorián és n...

folkMAGazin 2017/4  

A TARTALOMBÓL: Bolya Mátyás – Fügedi János: A magyar népzenészképzésről; Horsa István: Az én Ördöngösfüzesem; Juhász Katalin: Gregorián és n...

Advertisement