__MAIN_TEXT__

Page 36

Dűvő zenekar: „Hátra van még a java” CD-bemutató előadás a Zeneakadémia Solti-termében

Kodály és Bartók országában még a két zeneszerző és népzenekutató sem gondolta volna, hogy eljön az idő, amikor a Zeneakadémián megszokottá válik a rendszeres népzenei koncert, a fórum, ahol az őket megillető helyre kerülnek az őseinktől örökölt zenei kincsek, motívumok, előadásmódok. A magyar zenei értelmiség által nemrég még lenézett, ám felbecsülhetetlen értékű ezen kincsestárból ezúttal a „Dűvő” válogatott. „Bubuci emlékére” A banda, nevéhez méltó módon, kezdésként a táncházasok forrásához nyúlt vissza, a széki muzsikához, és elhozta közénk – a széki prímásra emlékezvén – a legjellegzetesebb dűvőket (széki magyar, lassú, csárdás). Azokat az egyszerűnek tűnő, de mégis egy életen vagy akár életeken át tartó gyakorlást igénylő vonózásokat, amelyekkel a széki ember virtusát felszínre lehetett csalni. Ehhez félre kell tenni a hiúságot, a csörtetést. Itt elő kell venni az alázatot, és a másodpercek törtrészének egyedi idejében a megfelelő dinamikával kell vonót rántani, és egységes lendületben tartani a hármas fogatot. Hrúz Dénes hegedűjével, Nagy Zsolt kontrájával és Mohácsy Albert csellójával ez sikerült, sőt Kubinyi Júliából is kicsíráztatott egy széki lassút, igaz, a Székre jellemző karcos hajlításokból azért azoknak némileg egy olajozottabb, kívülállónak is jobban befogadható formájával. * „Világközepi táncok” A paraszti és városi kultúra egymást kiegészítő összetartozását mi sem bizonyítja jobban, mint ahogyan Dénes egyszerű, parasztos, mondhatnám székely, de éppenséggel – mivel palóc – ugyanolyan értékű palóc észjárásával fogalmazott konferálását vette a Solti-terem közönsége. Derűre pendülve itták a szavait. Hirtelen mindenkiben elcsitult a robotoló munka hétköznapi morajlása és kinyílt az ablak. Így fogadták a következő számot is, ahol előbújtak a Hrúz testvérek – Szabolccsal kiegészülve – a megszokott alakjukban. A mosolygó, vidám, hegedülő energiabombák. Ahogyan a gyerekek életükben először a labdával játszanak. A három „F”-lyukú hegedűsök, ahol a harmadik „F”-lyuk az örömé. Így „csaptak a húrok közé” a Madarász Ignác verbunkjával, majd körmölt oda vendégük is, a méltán világhírű cimbalmos, Ürmös Sándor. Tömör hangzás a javából, no meg a mai Szlovákiából, Vásárútról. * „Náci bácsié” A népzenész prímások számára az első löketeket az igazi nagy elődök egyedi játékstílusa adja, amelyet akarva-akaratlanul utánozni szeretnének. Természetesen egyéniségtől függ, kinek mennyi stílusjegy kerül ki a saját ötlettárából, illetve mennyi a mesteréből. Ehhez hasonlóan válhattak a nagy prímások is példaképekké: akinek sikerült a saját és szűkebb környezete ízlésvilágát tükrözve lehámozni a mesterektől kapott útravalót. Többek közt ilyen volt Náci bácsi is. És hogy ki kit tart kedvencnek, egy adott tájegység zenéjében meghatározó alaknak, az mindig is vitatéma. De be kell látni, hogy egy népzenész nem tehet mást, mint hogy azonosul velük, muzsikájukat leporolja, és újrafogalmazza saját szája íze szerint. Így járt el Dénes is. Szabi pedig ennek alátámasztására beállt a kontrás mellé adni a palatkai „kontrakettőt”. * „Kívül-belül” Bátor vállalkozás. A három testőrt, azaz a népzenei értékek dűvős őreit Athost, Porthost és Aramist mellőzve ezúttal D’Ar-

36

tagnan, azaz Szabolcs nyilvánult meg Júlia hangján. Őt kísérte Gyimes meredek hegyei közti patakokról, illetve Felcsíkról hozott pár ritmussal. Az emlékek oly keservesen, és tiszta forrásból érkeztek, hogy bele is hatoltak a harcias belsőbe, és bizony az arcra is kicsordultak egy-két könnycsepp formájában, hiába próbálta egy-két „jazzes” hegedű-akkorddal enyhíteni. Ezúttal Dénes játszott alá az ütőgardonnal, és persze Berci ennek a felcsíki változatával. Addig-addig püfölték ezt a határmelletti „visszatartó erőként” is bevált egyedi hangszert, amíg felszabadult játékosságig, csaknem pajzánkodásig nem fajult a muzsika. * „Tyúk vagy tojás?” E zenei összeállítást hallva azt is mondhatnánk, élet vagy halál. Ugyanis a kalotaszegi cigány virrasztóból hozott keservest váltotta a virtuóz legényes, meg az azt is felülmúló vonópárbaj. No, és melyik is volt előbb? A válaszra nem vállalkoznék, de ha elfogadjuk e két állapot létezését, akkor talán nem is kell válaszolni, hiszen így mindkettőt könnyebb lesz, sőt meg is tudjuk élni. Mindent a maga idejében! És ehhez a zene mankót, vigaszt, illetve életerőt ad. Csak húzatni kell! Úgyhogy elő a százasokkal és bele a vonóba! * „Mindent bele!” A Szlovákiában fekvő Licén is ezt tették a nagy mulatságokban. Előkerült ott is minden, amit az idők során becsempésztek a fiatalok, innen-onnan, ahonnan csak valami újat találtak. Hisz mindenkit megszólít a megszokottól eltérő dallam, és azzal is kezdeni kell valamit. Ha csak ócsároljuk, azzal még nem tettünk semmit. Helyre kell tenni a dolgokat! Régebben, még a zárt közösségi életvitelben, mivel volt, csak az adott közösség által befogadott és saját ízléskultúrájára faragott tartalom- és formavilágot használtak megőrizve, folyamatosan csiszolva. A technika

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2017/2  

A TARTALOMBÓL: Simoncsics János: Erdélyi kalandozások (II. rész); Takács András: A Csemadok országos fesztiváljai; Móser Ádám: Alakváltozato...

folkMAGazin 2017/2  

A TARTALOMBÓL: Simoncsics János: Erdélyi kalandozások (II. rész); Takács András: A Csemadok országos fesztiváljai; Móser Ádám: Alakváltozato...

Advertisement