__MAIN_TEXT__

Page 6

Jávorszky Béla Szilárd: A magyar folk története

J

Kossuth Kiadó, Hagyományok Háza, 2013., 286 oldal

ávorszky Béla Szilárd korábbi munkái kapcsán elsősorban rocktörténészként vált ismertté. A magyar folk története című, 2013-ban megjelent kötetének témaválasztása ezért is lephette meg olvasóit. Ugyanakkor ebben a témában hasonlóan átfogó kiadvány még nem jelent meg Magyarországon. Előzményének tekinthető Sebő Ferenc A táncház sajtója című, 2007-ben, szintén a Hagyományok Háza gondozásában megjelent kötete, amely azonban sajtóanyagokon alapul, míg Jávorszky írása főképp – a magyarul elbeszélt történelemnek fordítható – „oral history” kutatási módszerre épül, vagyis a szerző elsősorban a szemtanúk tapasztalatainak tükrében ábrázolja a folkzenei szcénát. Jelen kötet az 2015-ben angolul is megjelent, és a világzene egyik legnépszerűbb zenei szaklapjában, az angol Songlines-ban ötcsillagos, maximum pontos kritikát írt róla Joe Boyd, a zenei szakíróként is ismert producer, aki a Pink Floyd, Nick Drake és az R.E.M. mellett – többek között – a Muzsikás együttes nemzetközi sikerét is segítette. Az olvasmányos stílusban megírt kötetben a szerző rendszerezi az egyébként sokirányú népzenei törekvéseket, miközben azt is hangsúlyozza, hogy a köznyelvben meglévő zenei kategóriák – etnojazz, folk-rock, népzene, parasztzene, világzene stb. – nem egyértelműek. A kötet címébe talán ezért is került a népművészet minden irányzatára egyaránt alkalmazható „folk” kifejezés, amely azonban rögtön részleteire bomlik a kötet borítóján és előzéklapján feltüntetett „népzene”, „táncház”, „világzene” címszavakkal. A kötetben tíz, közérthető stílusban megírt fejezet, számos fénykép, valamint irodalomjegyzék és névmutató (személy- és együttesnevekkel) szerepel. A törzsszövegtől bekeretezve különülnek el a népzenei szcéna egyes szereplőinek, valamint a hanglemezeknek és népzenei folyóiratoknak a szakszerűen egybegyűjtött adatai. A kiadvány zenei szakszóval illetett – „Felütés” című – előszavában a szerző egy személyes élményét felidézve köti össze a Budai Ifjúsági Parkban hallott rockzenét a számára ahhoz energiájában közel álló táncházzal és a Muzsikás együttessel, megalapozva ezzel a kötetet összefogó gondolatot, miszerint egészen különböző zenei irányzatok olvasztották magukba a magyar népzene jellegzetességeit. Az „Előzmények, előképek” című fejezetben Jávorszky a hetvenes évek táncházmozgalmát – amelyet a kötet legrészletesebben

6

taglal – megelőző magyarországi népzenei törekvésekről ír. Vikár Béla, Bartók Béla és Kodály Zoltán fonográfos népzenegyűjtései kapcsán kiemeli, hogy a paraszti népzene feltárása és elemzése tudományos módszertani alapokra épült, miközben a kutatók, zeneszerzők törekvései elsősorban arra irányultak, hogy a városi emberekhez közel hozzák a népművészetet. Feltették például a kérdést: hogyan lehet népzenei motívumokat a műzenében alkalmazni olyan módon, hogy azok ne csupán mesterkélt díszítőelemnek hassanak, hanem az eredeti parasztzenét foglalják magukban. Elsősorban Lajtha László és Martin György kutatók tevékenysége kapcsán említi meg azt a technikai fejlődés megelőlegezte változást, amikor már nemcsak a népzene, hanem a néptánc és annak külsőségei is fontossá váltak a kutatók számára, vagyis annak felfedezése, hogy zene, ének és tánc egy egységben vizsgálandó. A Paulini Béla író és Györffy István néprajzkutató nevéhez kötődő, a harmincas években induló „Gyöngyösbokréta” néptáncmozgalom, és a háború utáni években is működő népi kollégiumok rendszere kapcsán elsősorban a korabeli állami propagandának azt az eredményét emeli ki, hogy

lehetővé tette a paraszti hagyományok átemelését és gondozását, azonban a stilizálás révén gyakran megfosztotta azokat eredetiségüktől. A szerző leírja az első népzenei hanghordozók, a Magyar Rádió és a Néprajzi Múzeum támogatásával kiadott „Patria-sorozat” gramofonlemezeinek kiadási körülményeit is, miszerint például, míg 1942-ig több mint száz ilyen lemez jelent meg, a háború után készült felvételek inkább csak a kutatókhoz jutottak el. Jávorszky a politikai háttér gyakori felvázolásával rámutat az egyes népművészeti megmozdulások motivációi közti különbségekre is, így például arra, hogy míg a korábbi kezdeményezések elsősorban hivatalos ösztönzésre jöttek létre és politikai célokat szolgáltak, addig a hetvenes évek táncházmozgalma éppen a népművészetet sematikussá tevő hivatalos irányítás ellenében jött létre. A szerző elbeszéléséből kiderül az is, hogy – Sebő Ferenc kifejezésével élve – az „ártatlan, de új közművelődési forma” ugyan a többi, korabeli kulturális termékkel együtt nem kerülte el a hatóságok figyelmét, lévén, hogy egyre nagyobb tömegeket vonzott, azonban hamarosan támogatókra is talált a kultúrpolitikában.

Ifjú Muzsikás, 1998 (Csoóri Sándor archívuma)

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2017/1  

A TARTALOMBÓL: Békéscsaba 2017; Simoncsics János: Erdélyi kalandozások (I. rész); Szabó Kata: A magyar folk története; Jávorszky Béla Szilár...

folkMAGazin 2017/1  

A TARTALOMBÓL: Békéscsaba 2017; Simoncsics János: Erdélyi kalandozások (I. rész); Szabó Kata: A magyar folk története; Jávorszky Béla Szilár...

Advertisement