Page 43

ÉTELEK – HAGYOMÁNYOK

A erdélyi örmények kulináris hagyományai III. A húsvéti ünnepkör

Sorozatunk előző két részében a sorozatos üldöztetések nyomán több hullámban magyar földre érkezett örmények viszontagságokkal teli történelmével, karácsonyi szokásaival és jó néhány jellegzetes étellel ismerkedtünk meg. Kultúrtörténeti-gasztronómiai kalandozásunk folytatásaképpen ezúttal további források és örmény származású személyek segítségével emlékeket, ízeket idézünk fel és elsősorban a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó ételeket ismertetünk.

E

gyik kalauzom az örmény gyökerekkel rendelkező Vákár Tibor régész, a nagy múltú gyergyószentmiklósi örmény Vákár család sarja. Gyergyószentmiklós főterén még ma is áll a család egykori rezidenciája, az ún. Vákár-ház, amely nemcsak otthonként, hanem közéleti, kulturális, művészeti színtérként, a helyi örménység egyfajta központjaként is szolgált. Itt működött a nagyapa, Vákár P. Artúr nyomdája, ahol Csíkvármegye néven a város első ellenzéki újságját nyomtatták. Politikai szerepvállalása miatt az első világháborút követően a nagypapát kitiltották Erdélyből, így került Budapestre, ahol Hankó Elemérrel a menekültügyi kormányhivatal alapító vezetőhelyetteseként szervezte az erdélyi menekültek ügyintézését. Később diplomataként is érdemeket szerzett. Fiáról, Vákár Tibor építészről kevesen tudják, hogy – dacolva a kommunista hatalommal – országszerte történelmi műemlékeink sorát mentette meg a lerombolástól, valamint, hogy a szentendrei Skanzen első parasztházainak felmérését is ő végezte. Életművét Az elpattant láncszem című kötet méltatja. Ifjabb Vákár Tibor már Budapesten született és gyermekkorában még megtapasztalhatta a „Trianon” miatt a magyar fővárosba szakadt – Erdélyben korábban jelentős politikai-gazdasági pozíciókat betöltött – idősebb örmények akkor még élő közösségi hagyományait. –  A hetvenes évekig, amíg az örmény egyházközség működött, rendszeresen összejártunk a Semmelweis utcában, egy polgári lakásban berendezett kápolnába. Később az Orlay utcában épült egy örmény kápolna. Gyerekként mindig óriási élményt jelentett, amikor a mise után az oltár előtt elhúzták a függönyt, és megkezdődött az agapé. Válogathattunk a sokféle örmény sütemény között. Még emlékszem, ahogyan az idős asszonyok kendővel letakarva hozták a finomságokkal megrakott tányérokat. Nagyanyám és az ő nyomán édesanyám is örmény konyhát vitt. Sok ételről, mint például a zakuszkáról, a baklaváról, vagy a pozsonyi kifliről nem is tudják, hogy igazából örmény eredetűek.

A Vákár-ház Gyergyószentmiklóson

–  Milyen süteményekre emlékszik gyermekkorából? –  Az örmény süteményekre és édességekre jellemző, hogy nagyon tömények, édesek, sok készül közülük mézzel, dióval, mazsolával, mákkal. Emlékszem például a mákos-diós bélesre, a pozsonyi kiflire, a gyümölcskenyérre, a csöröge jellegű fánkra, a tökből, dinnyehéjból sziruppal készült rachátra. –  Az örmény asszonyok bizonyára kiváló szakácsnők voltak. Issekutz Sarolta is írja az erdélyi örmény kultúrát és gasztronómiát bemutató könyvében („Erdélyi örmény konyha fűszerezve”. Budapest, 2008.), hogy „az örmény nő családjának szilárd alapja [...], férjének méltó segítője, [...] arany kezeiből soha nem hull ki a munka. Az örmény anya lányát az élet számára neveli. Megszoktatja háziasságra, járatja iskolába, de megtanítja sütni, főzni, varrni is. Az örmény házában vendégszeretetet, rendet, tisztaságot találsz. Példaadó családi életet folytatnak, gyermekeiknek gondos nevelést adnak, békeszeretők, mértékletesek, takarékosak, vendégszeretők és áldoznak a közjóért.” –  Ezt magam is tanúsíthatom, mert a mi rokonságunkban és ismeretségi körünkben így van. Nagyanyámék nagy konyhát vittek, nem csoda, hiszen tizenegyen voltak testvérek, és öt fiúgyermekük volt. A – többnyire tehetős – örményeknél sok székely lány szolgált, akik megtanulták az örmény ételek elkészítését, s ezeket később, férjhez menésük után a saját családjukban is feltálalták. Az örmények szintén átvették a székely ételeket. Egyébként azért is olyan gazdag az örmény konyha, mert az alatt a nyolc évszázad alatt, amióta ez a nép elvesztette őshazáját, a hosszas hányattatás, vándorlás során nagyon sokféle hatás érte. Ugyanakkor az a majd’ hatezer éves kultúra, amit az örménység magának vallhat, úgy tudott gazdagodni a görög, asszír, perzsa, majd európai elemekkel, hogy közben még a teljes nyelvi asszimiláció ellenére is, legalább étkezési szokásaiban, összetartozás-érzésében, identitásában máig meg tudta őrizni a saját gyökereit. Még ma is ezer szállal kötődünk a hagyományainkhoz, a vallásunkhoz, és nincs olyan ünnep, ahol ne kerülnének az asztalra megszokott hagyományos ételeink. * Kevesen tudják, hogy Novák Ferenc „Tata” szintén örmény származású. Nagyenyeden, a régi Alsó-Fehér megyében, örmény-magyar családba született. Nagyszülei Szamosújváron éltek, ott járt iskolába, s ott érték azok a „néprajzi” élmények is, amelyek későbbi pályáján nyertek jelentőséget. Tata nemcsak kiváló koreográfus, de remek szakács is. Arról kérdeztem, szokott-e örmény ételeket is készíteni. –  Természetesen szoktam, például khurutos leveseket [lásd sorozatunk első részét]. Gyakran készítek dabdasz paszulyt, ami rendkívül egyszerű étel, de a vendégeim körében mindig nagy sikere van. Ez tulajdonképpen egy babsaláta. –  Emellett pedig böjtös étel, nagypénteken sok örmény családnál ez volt a menü. *

43

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2017/1  

A TARTALOMBÓL: Békéscsaba 2017; Simoncsics János: Erdélyi kalandozások (I. rész); Szabó Kata: A magyar folk története; Jávorszky Béla Szilár...

folkMAGazin 2017/1  

A TARTALOMBÓL: Békéscsaba 2017; Simoncsics János: Erdélyi kalandozások (I. rész); Szabó Kata: A magyar folk története; Jávorszky Béla Szilár...

Advertisement