Page 17

SZÉKI TÖRTÉNETEK

J

K ocsis R ózsi

hagyatékából

A forrószegi táncon – II.

önnek a leányok hozzánk, de nem is kellett hívjam őket, mert legtöbbször itt gyülekeztünk össze. Szerették nálunk, nem kellett attól tartsanak, hogy haragusznak a szüleink. Apám viccelt, tréfált, még azt is megmutatta, hogy az ő idejében hogy járták a csárdást. Szép nyugodtan, nem mint most, amikor olyan szaporán járjuk, mintha kergetnének. A drága édesanyám csak szelíden mosolygott, s hosszan nézett: – Na, én megyek el hazulról, hogy tudjatok játszani, beszélgetni nyugodtan. – Kinyitottuk az elsőház ajtóját, hogy jobban férjünk. Kali kijelentette: – Nem megyünk ma a táncra, csak este. Szavalunk, szereplünk. – De mit? – kérdi Zsuzsi. – Mit, mit, én egész héten ezen gondolkoztam, amíg kapáltam a mezőn. – Miért nem gondolkoztál azon, hogy ki lesz a szeretőd? – kérdezi Mari. – Hagyjátok a fenébe – folytatta Kali –, sze' akit anyám akar. Én nem úgy vagyok, mint tük! Bár én is lennék szegény leány, választhatnék magamnak, sze' olyan sok szép szegény legény van. Az a Márton olyan szép, úgy tetszik nekem, de jobb, ha nem is beszélünk róla. Ma még szabad vagyok. Ki tudja, holnap? Egyszer csak jönnek: „Férjhez kell menjél, Kali! Tetszik, nem tetszik, ez a tiéd!” – Kali ezt már olyan szomorúan mondta. Ez egy nagy gazdaleány volt. Ezen nem volt kitaposott csizma, s mindig cifra volt, de azért egyszerű, tiszta érzelmű volt, mindig azt pártolta, akit megvetettek, neki minden lány barátnője volt. Sokszor szokták mondani a szegény fiúk, hogy „Kali úgy összetart benneteket, mintha anyátok lenne.” Balladákból, dúdakból állítottunk össze szerepet. Eljátszottunk magunk között. Mondtunk mesét, énekeltünk. Jó érzés volt, hogy van nálunknál nagyobb leány is, s ki tudtuk magunkat tombolni. Emlékszem jól, amikor a szomszéd Zsuzsi nénit temették, a pap az udvaron prédikált, mi pedig nálunk a leányokkal fújtuk: Elhervadtak a virágok, Sírva nézem őket, Elmúlt az én boldogságom, Nem jön vissza többet. Anyám rohant be, ritkán láttam olyan idegesen. Ránk ordibált: – Hallgassatok azzal a dúddal az Úristen szerelmére! Már férjhezmenni való leányok vagytok! – Igaza van anyámnak, nem haragudtunk. Olyanok voltunk, mint a szabad madarak. Ha táncra mentem, táncoltam a régi szeretőmmel is. Nem haragudott, csak akkor volt baj, amikor kezdett hozzám járni a jóbarátja. Kezdtem egy új szerelmet, ez nem olyan szegény, mint a másik volt. Ennek teli van a pajtája marhával, szép földjük van, ezért is szeretem. Eljött vasárnap, egy kisebb fiút küldött utánam, hogy vigyen el a táncra. Ő ott állingált a kapuban, várta, hogy megérkezzek. Az első pár tánc a mienk volt, de legtöbbször a másik is. Sokat táncoltunk együtt. Ha hétköznap este volt a tánc, küldött újra utánam. Ez nekem erősen tetszett, mert már kezdett kimenni a divatból a táncra hívogatás. Sok volt a leány, nem várhatták, hogy a kicsi fiúk mindenki után elmenjenek, pedig ezelőtt egy évvel még szégyen volt elmenni a táncra hívogatás nélkül. Úgy mentek a kisebb fiúk a leányos házhoz, megkérték a szülőket:

– Legyenek ke'tek olyan jók, hogy Sárit hagyják a táncra. – Ez volt a hívogatás. De most csak azt hívják, akinek szeretője van. Most karonfogva, csoportosan megyünk a táncra. Ez az én új szeretőm nem káromkodik annyit, nem is iszik olyan sokat, s még a templomba is eljár. Olyan jó érzés volt felnézni a legénykarra. Persze, csak félszemmel néztem oda. A pap éppen a szeretetről prédikált. Arról, hogy alig esküsznek meg, máris elválnak. Hol itt a szeretet? Eszembe jutott, hogy mit fújt vasárnap a táncon, amikor jártuk a lassút: Kivirágzott a székvárosi nagytemplom, Te vagy benne legszebb virág, angyalom. Úgy elnézlek, te gyönyörű virágszál, Azt se tudom, hogy a pap mit prédikál. Én olyan jólesően bújtam hozzá. Milyen jó is szerelmesnek lenni! Szinte éreztem a szívdobogását. ha ráfordították a csárdásra, hirtelen lökdösődés lett, mert mindenki egyszerre táncolni akart. Ő a két kezével védte a hátamat: – Na, na! Ne lökdösődjetek, fiúk! – Ilyenkor gúnyos kacagás hallatszott. Egy barátja odasúgta neki, de úgy, hogy én is halljam: – Na, há úgy ügyelsz reája, mintha egészen a tied lenne. – Én pirultam, de nem mertem Mártonra nézni. Hej, gondoltam magamban, ügyelek én a tisztaságomra! Csókolózni, ölelgetőzni lehet, de én azt hiszem, hogy nem is tud úgy igazán szerelmes lenni a városi leány, mint a falusi leány. Minket a természet, az élet tanított. Titokban tartva figyeltük a világ növekedését. Még csak nyolcéves voltam, s már ott dédelgettem az első csókot. Egy gyámoltalan csóknál, ügyetlen ölelésnél felrezzent a lelkem. Ez már a szerelem kezdete volt. Csak ne tiltaná az anyja ezt a fiút tőlem! Na, de nem baj, a jövő vasárnap teszem magam, hogy nem megyek vele táncolni. –  Gyere táncolni – mondta. Hej, megmondom én a szája ízét, gondoltam. A kezemet fogta, én mérgesen kirántottam a kezemet, s mondtam: –  Vidd el a jó édesanyádat táncolni, ne engem! – Ő jött utánam: –  Mivel bántottalak meg? Gyere, gyere, üljünk le a csűrön alól. A csűrön alól mentünk, s leültünk egy fatörzsre. Itt nem látnak olyan sokan. Ott üldögéltünk szorosan egymás mellett. A karját puhán a vállamra tette, nem beszéltünk egy darabig, hisz ő jobban tudta, hogy az anyja tiltja tőlem. A muzsikaszó idehallik, járják a csárdást. Nem messze a disznóól, két süldő röfög benne. Vesszőből sövénykert van fonva egészen le a rétig. A rétben víz van, rucák, libák, úszkálnak, idehallik a lubickolásuk, gágogásuk. –  Milyen szép vasárnap délután van! Né, Márton, milyen igazi szép kék az ég! – megszólaltam, elfelejtettem haragudni. –  Igen – szólalt meg Márton –, ha itt vagy mellettem, minden olyan szép, kicsi Rózsi. – S még jobban megölelt. – Na, ne haragudj, én nem foghatom be az anyám száját, mondtam én neki, ha tilt, én még jobban szeretlek – s kezével cirógatta a kezemet. Nekem annyi minden megfordult a fejemben, hogy ezt is megmondom, azt is megmondom, nagy erélyesen kiadom az útját nekije, de olyan jó érzés volt mellette ülni, hogy minden ros�-

17

folkMAGazin 2017/1  

A TARTALOMBÓL: Békéscsaba 2017; Simoncsics János: Erdélyi kalandozások (I. rész); Szabó Kata: A magyar folk története; Jávorszky Béla Szilár...

folkMAGazin 2017/1  

A TARTALOMBÓL: Békéscsaba 2017; Simoncsics János: Erdélyi kalandozások (I. rész); Szabó Kata: A magyar folk története; Jávorszky Béla Szilár...

Advertisement