Page 10

A Barozda negyven éve A Barozda együttes tagjaival először 1980-ban találkoztam a kolozsvári táncháztalálkozón, ahol Györfi Erzsike a Rég megmondtam bús gerlice kezdetű felcsíki dallamot énekelte. Ez a dal egy csapásra sláger lett a táncházasok körében Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Még ebben az időben szoros barátság alakult ki közöttünk és az alapító Barozda tagok, Simó Jóska, Pávai István, Bokor Imre, majd később Toró Lajos Öcsi és a nemrégiben elhunyt Kostyák Alpár között. Férjemmel, Papp Imrével együtt 1980-tól minden évben több alaklommal gyűjtöttünk Felcsíkban és Gyimesben is. A gyűjtések megszervezéséhez komoly segítséget kaptunk a zenekar tagjaitól. Bár a történeti idők messzire repítették őket, a barátság, az együtt töltött idő feledhetetlen emlékei ma is összekötnek bennünket. E beszélgetéssel felidézzük egy korszak és az emberi alkotókedv küzdelmének emlékezetes pillanatait. Györfi Erzsébet –  Hogyan lettél a Barozda énekese? –  Egy gimnáziumi vetélkedőn, az óvónőképző kórusában a Kodály kászoni gyűjtéséből való Jöjjön haza, édesanyám balladában szólót énekeltem. A zsűri tagjai, Simó József, Pávai István és Bokor Imre frissen végzett zenetanárok voltak, akik éppen énekest kerestek a nemrégiben alakult együttesükbe. A vetélkedőt követően jött az üzenet, hogy menjek át próbára. –  Mit jelentett neked ekkor a népzene? –  Madéfalvi leány vagyok, így beleszülettem a falusi élet szokásrendjébe, természetes része volt az életemnek a népzene, a népdal. Lakodalmakban a Rákóczi indulóra vonultunk, az iskolai ünnepélyeken népdalokat is énekeltünk, és a hegedűtanárom is tanított népdalt. Ebből az időből olyan emlékem van, hogy az Egy kicsi madárka hozzám kezde járni kezdetű dalra mondta: „Erzsike, ez nagyon szép, régi népdal.”. Később megértettem, hogy ez mit is jelent. De abban a korban én az Illést, LGT-t, Omegát, Koncz Zsuzsát imádtam, és éjjelente a luxemburgi rádióból fogható slágerekre dobbant meg a szívem. A Barozdával való találkozás jelentette a fordulópontot. Amikor megkerestek, a „Kerek a szőlő levele” kezdetű Sebő-feldolgozást énekeltem. Az első közös próbán meghallgattam egy széki felvételt.

Györfi Erzsébet

10

Simó Jóska azt mondta, hogy ilyesmit kellene énekelni, ha kedvem van rá. A felvétel teljesen újszerűen hatott. Jól emlékszem, most is fel tudom idézni az érzést, azt a felismerést, hogy itt valami különleges muzsikával kerültem kapcsolatba és erre igent kell mondani. Hogy miért lesz fogékony az ember egy ilyenfajta muzsikára? Nyilván sok összetevője van, de mindenképpen volt néhány előzmény. Barbat Teréz magyartanárnőm vezette az irodalmi színpadot. Itt Bartók is téma volt. De ott volt Imets Dénes tanár úr kiváló madrigálkórusa Kodály, Bartók, Birtalan József művekkel, és Szentes Szilveszter tanár bácsi „Egy kicsi madárká”-jával. De azt hiszem, hogy a jó minőségű rock- és beatzenének is megvolt a maga szerepe. –  Középcsíkból származol. Mikor érezted azt, hogy ez a te saját zenei kultúrád? –  A népzenével való találkozás az ember gyökereit is mélyebbre viszi. Elejétől fogva örömemet leltem ebben a zenében, a sajátom volt annyira, hogy ma, negyven év múltán sem tudnám e nélkül elképzelni az életemet. Célunk volt a különböző vidékek népzenei anyagának bemutatása, gyűjtése, megtanítása, ezen belül nyilván a székely népzene-, népdal- és néptánc-hagyományoké is. Mi indítottuk el az első székelyföldi táncházat. Mindezek elejétől fogva tartalmasabbá tették az életemet. –  Vannak-e olyan adatközlők, akik nagy hatással voltak rád? –  Igen, vannak. A csíkjenőfalvi Ágoston Vilma néni, a klézsei Hodorog Luca néni és a széki Szabó Varga Gyuri bácsi. Az az érzékenység, ami az ő énekhangjukból jön át, meghatározó volt és végigkísér. –  Amikor a hangodat halljuk – s ezt a rendkívüli közönségsiker is bizonyítja –, olyan érzésem van, mintha a te hangodra írták volna az erdélyi kódexek középkori dallamait. Mi áll közelebb a szívedhez, a népzene vagy a középkori erdélyi zenei hagyomány? –  Sokan kérdezték ezt már, de nem tudok választani. Ha megszólal a régizene, el vagyok varázsolva, ha a hegedű, kontra, bőgő szólal meg, akkor meg azt imádom. Ez már ilyen. –  Hogyan tudtad feldolgozni azt a törést, hogy kényszerűségből el kellett hagyni a szülőföldedet? –  Nem egyszerű sem elhagyni a szülőföldet, sem lemondani az addigi közös, aktív zenélésről. A fiúk Svédországba, Magyarországra kerültek, én Németországot választottam. Persze mindvégig tartottuk a kapcsolatot és még sok szép közös munka, előadás született így is. Lassan tíz éve, hogy visszaköltöztem Csíkszeredába. Azóta, amennyire a távolság és az idő engedi, együtt dolgozunk. Látod, mindent elkövetünk, hogy a törés csak repedés maradjon. –  Van-e a Barozdának jövője? –  Ha nem lenne, most nem koncerteznénk, negyven év után. Az együttes kitűnő szakemberekből áll, mindig kikívánkozik valami új dolog, és ez már maga a jövő, nem? *

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2017/1  

A TARTALOMBÓL: Békéscsaba 2017; Simoncsics János: Erdélyi kalandozások (I. rész); Szabó Kata: A magyar folk története; Jávorszky Béla Szilár...

folkMAGazin 2017/1  

A TARTALOMBÓL: Békéscsaba 2017; Simoncsics János: Erdélyi kalandozások (I. rész); Szabó Kata: A magyar folk története; Jávorszky Béla Szilár...

Advertisement