Page 36

TÁR SIMÓ MÁRTON – SZÉKI SOÓS JÁNOS

„LÁTOM ÉLETEMET, NEM IGEN GYÖNYÖRŰ...” – II. (Szék megközelítése – másodszor)

„Csak tó legyen, békák kerülnek belé!” – mondta a pap, amikor méltatlankodtam, hogy minek oda templom, hiszen van már egy nekik. „Nem baj, ha még nincsenek hívek, meg kell nekik adni az esélyt! Olyan mondat ez, amelyet mi magunk is megszívlelhetnénk, s főleg a vezetőink... Néha-néha az egykori szász falvakban kell építeni. Ugyancsak arrafelé, a Maros mentén, Dicsőszentmárton vonzáskörzetében. Fájó szívvel nézzük az elhagyott hét-nyolcszáz éves, gyönyörű gótikus templomokat, amelyek ott állnak kihasználatlanul, hívek nélkül, és éppenséggel a műemléki védettség jóvoltából omladoznak, azokhoz nem nyúlhatunk, de ilyen helyeken mintha egy kicsit visszafogottabbak lennének, és igyekeznek valahogy illeszteni az újat a régihez. Van azért jószándék is a tervezőkben. És mit mondjak? – kérdezve biztatja magát a vállalkozó, aki egyébként »civilben« a széki RMDSZ-szervezet elnöke. – Idővel minden avíttas, patinás lesz, s a használat során hozzáidomul a környezethez. Vagy csak megszokja a szemünk? Hadd tegyek még hozzá egy történetet. Velem esett meg, és nagyon tanulságos... Aranyosbányán – Fehér megyében, a mócok földjén – éppen a kolostor bővítését végeztük, amikor azt mondja a rendházfőnök, hogy mindent jól végzek, kiváló, amit csinálok – nemaipomenit! – semmi baja velem, jók az embereim is, csak egy bajom van, illetve ebben az egyben mindjárt kettő a bökkenő, mégpedig az, hogy magyar vagyok és a vallásom sem talál az övékkel. Mondta, hogy van egy ismerőse, aki orvosnő, azt akár el is vehetném, és egyúttal áttérhetnék hozzájuk. Megmondtam neki, hogy én már nős vagyok, és gyenge embernek tartom azt, aki elhagyja a hitét és az anyanyelvét. Azt hiszem, azóta még jobban becsülnek, s a székieket is.”

36

Nem sok, 25–30 ember jut így munkához, és ez sem egész évre értendő, mert télire szünetelnek a munkálatok, de mégiscsak biztató. Annak a jele, hogy megmozdult valami. Ha gondolkodnak az emberek és elhelyezik magukat abban a világban, ahol élnek, és mégiscsak mutatkozik némi eredmény. Aztán ingáznak néhányan a férfiak közül a közeli városokba Szamosújvárra, Zsukra és Kolozsvárra. Jó dolog, hogy Zsukon legújabban ipari park telepedett meg – többek között az a Nokia-gyár, amely Magyaroszágról távozott –, meg azért vannak különböző műút- és sztrádaépítkezések is. Többen gépkocsivezetőkként, szerelőként dolgoznak, és van még egy állandóan mozgásban élő réteg, azok, akik kereskedelemmel és különböző szolgáltatásokkal foglalkoznak – szakácsok, pincérek, szabók –, ők is eljárnak a faluból. Az ilyen munkalehetőségek meglehetősen labilisak, megszűnnek, átalakulnak, hol erre, hol arra kell venni az irányt... Elmondható, hogy a munkaképes férfiak mintegy nyolcvan százaléka nem találja a helyét. Többnyire azok sem, akik korkedvezménnyel kerültek nyugdíjba, hiszen az a nyugdíj vagy nem elég a boldogsághoz, vagy pedig fölös energiák feszülnek bennük, amelyeket hasznosítani kellene. Az idősebb és a középkorú generáció férfitagjaival való beszélgetések során mindig felszínre kerül egyfajta nosztalgia, amikor hétvégeken távoli építőtelepekről tértek vissza az emberek és örömmel fedezték fel a hazai vidék szépségeit, a családi otthon melegét. És végig együtt voltak, sőt olyan rendszer szerint dolgozhattak, amelyben ők maguk szervezték meg az anyagi javak elosztásának a rendjét. Hiába volt a brigádnak saját művezetője, hiába voltak érvényes rendeletek, hiába voltak többen is magasabb fizetési besorolásban, a széki férfiaknál a megmozgatott köbméterek

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2016/6  

A TARTALOMBÓL: Molnár Péter: „Górale, górale”...; Virágvölgyi Márta: Vonós népzenei hagyományaink IV.; Kocsis Rózsi: A forrószegi táncon; Sz...

folkMAGazin 2016/6  

A TARTALOMBÓL: Molnár Péter: „Górale, górale”...; Virágvölgyi Márta: Vonós népzenei hagyományaink IV.; Kocsis Rózsi: A forrószegi táncon; Sz...

Advertisement