Page 20

Az önismeret fesztiválja

12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója – Sepsiszentgyörgy, 2016. október 13–16. Erdélyben sem áll az idő. Nincs mit tenni: a globális kultúra mindenkit elér, de ez nem fertőzés, hanem adomány. Ugyanis csakis a mindenkori befogadón múlik, mit és hogyan enged magára, ha a média manipulál is, szabad választásra mindenkinek lehetősége van, csak tudni kell élni vele.

N

em tudom megmondani, hogy akkor tudnék-e többet az erdélyi magyar hivatásos táncegyüttesekről, ha sűrűbben járnék határon túli barátainkhoz, vagy ha tisztes távolból figyelném a működésüket, és közben „messziről” igyekeznék információt, ismereteket begyűjteni a tevékenységükről, valamint jelesül a páratlan néptánckincsről, melynek őrzését, fejlesztését céljukul tűzték ki. Minél jobban belemerülök ugyanis a világukba, annál inkább úgy érzem, egyre kevesebbet tudok róluk. Alapos belemerülésre persze nem elegendő az a néhány nap, amelyet a szakmai bizottságba meghívott vendég eltölthet a 12. Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóján, ám az intenzív jelenlét (például az aktív részvétel a sokszor parázs hangulatban zajló, néha sértődésekbe torkolló értékeléseken, szakmai beszélgetéseken) révén sok minden észrevehetővé, kihallhatóvá válik az érdeklődő szemnek és fülnek. Nekem például idén – egyebek mellett – az tűnt fel, hogy még Székelyföldön is, még a leginkább elhivatott hagyományápoló fiatalok számára is mennyire vonzók a kortárs művészetek, a kortárs kultúra (és technika) stílusa, dizájnja és eredményei, még akkor is, ha a legtisztább őszinteséggel vallják a hagyományőrzés fontosságát, és nap mint nap átélik annak örömét, szépségét, csodáját. Persze lehet, hogy ezen csak a hamis, stilizált-romantikus Erdély-képben gyönyörködő anyaországi rezervátumturisták csodálkoznak, jómagam azért megrökönyödés nélkül konstatáltam, hogy Erdélyben sem áll az idő. Nincs mit tenni: a globális kultúra mindenkit elér, de ez nem fertőzés, hanem adomány. Ugyanis csakis a mindenkori befogadón múlik, mit és hogyan enged magára, ha a média manipulál is, szabad választásra mindenkinek lehetősége van, csak tudni kell élni vele. És nyugodtan higgyük el: például a Tesztoszteron Zenei Alakulat alternatív rock-muzsikája senkivel sem fogja megutáltatni a székely forgatóst. Sőt, tök állat jó volt, hogy a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház aulájában a hajnalig tartó táncházat másnap rock-koncert követte, majd újra táncház... Egyébként, ha akarják, ha nem, a néptáncalkotók majdnem mindegyikét foglalkoztatja a néptánc jövőképe és azon belül a megújulás versus még következete-

20

Az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozója gálaműsora (fotó: Ádám Gyula)

sebb hagyományőrzés kérdése. Ez utóbbi hívei is némileg elmozdulnak a hagyományos folklór-összeállítások kisrealista skanzen-képeitől, már egyszerűen csak azért is, mert a mégoly megunhatatlan, tiszta autentikus anyagok színpadra viteléhez is elkerülhetetlenül szükséges valamilyen alapvetés, szerkesztési koncepció vagy interpretációs ürügy. És ha ez létrejön, vele együtt rögtön kialakul egyfajta átértelmezés, mesterséges távolságtartás, még ha a táncokkal hűségesen igyekeznek is követni a gyűjtött, rögzített vagy egyéb módon átadott hagyományokat. Már az első napon terítékre került a fő kérdés: a Háromszék Táncegyüttes Erdély-menyegzője és a Maros Művészegyüttes Most múlik című előadása más-más módon, de egyaránt a „Merre tovább, néptánc?” problematikáját feszegette. Előbbi rendező-koreográfusa, Mihályi Gábor a Magyar Állami Népi Együttes élén is alkotásaival hosszú évek óta egy újszerű, néptánc-alapokon nyugvó, korszerű, komplex színházi nyelv megteremtésén fáradozik – biztató sikerekkel. Az Erdély-menyegző címe, valamint a szomorú aktualitás (a lengyel filmrendező halála) is eszembe juttatta Andrzej Wajda Menyegzőjét, de a két alkotás jellege is indokolttá teszi az összevetést. A néptáncelőadás és a film is elvont, lírai tablóképekből építkező kompozíció, mely egyszerre konkrét és jelképes, történelmi-kulturális tényekre utal, társművészetek részleteit, motívumait idézi fel, miközben a műegészt összefogja egy szintén szimbolikus, de a gyakorlatában is ábrázolt, átélhető, emberi szintjén is értelmezhető népi menyegző-eseménysorozat. Eme alapképlet

következetes kidolgozása aprólékos alkotói műgondot, jó arányérzéket követel (a stáb összes tagjától, valamennyi részterület felelősétől), de az értelmes-intellektuális tartalomszerkesztés mellett nélkülözhetetlen az érzelemre hatás is, amelynek elérése elmélyült, elhivatott, felkészült előadásmódot kíván a szereplőktől. Mindez teljesül is: az előadás egyszerre elgondolkodtat, elbűvöl, felemel és elvarázsol. Kiemelném egy különös hasznát, avagy eredményét: befogadóját rávezeti a többféle értelmezési lehetőség elfogadására, gyakorlatára. Ez ugyanis a kortárs művészetek egyik sine qua non-ja: az összetett, a világ sokféleségére utaló komplex műalkotások nem mindenkinek ugyanazt mondják, így lehetőséget teremtenek az egyéni értelmezésekre is. (Ezzel szemben az amúgy szintén felemelő, gyönyörű, gyűjtött-őrzött-ápolt folklórkincset – mindamellett hogy többféle egyéni asszociáció és érzelem felkeltésére képes – jószerivel csak egyféleképpen lehet értelmezni, élvezni.) Könczei Árpád, a Most múlik rendező-koreográfusa a Maros előadásával véleményt mond korunkról: maró iróniával felmutatja a néptánc egyik lehetséges, (sőt: már igencsak létező!) „továbbfejlődési” útját. A média uralta világ reflektorfényes kifutóira utaló emelvényen a fogyasztó tetszésének elnyeréséért mindenre képes táncos figurákat táncoltat, mellettük-mögöttük két hagyományőrző széki pár háttérbe szorulva, halkan járja kör- és páros táncát, és/vagy egy-egy csöndes percben fájdalmasan szép népdalokat énekel. A kontraszt önmagáért beszél, és várakozást kelt a nézőben, hogy tudniillik történni fog valami, talán artisztikusan megfogalmazódik egyfajta állásfog-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2016/6  

A TARTALOMBÓL: Molnár Péter: „Górale, górale”...; Virágvölgyi Márta: Vonós népzenei hagyományaink IV.; Kocsis Rózsi: A forrószegi táncon; Sz...

folkMAGazin 2016/6  

A TARTALOMBÓL: Molnár Péter: „Górale, górale”...; Virágvölgyi Márta: Vonós népzenei hagyományaink IV.; Kocsis Rózsi: A forrószegi táncon; Sz...

Advertisement