Page 16

TALLÓZÓ

P. V as J ános

rovata

Az első gyűjtőutak Írta: Maácz László (1982)

„Aztán, fiaim, vigyázzanak! Nem lehet úgy beállítani, hogy: Néném, sütik-e itt a p...szőrt pogácsába szerelmi bájolónak? Hát ezt nem lehet!” Ahogy betettük a lábunkat szobájába, Ortutay Gyula teátrálisan szétcsapta a karját pingpong-asztal nagyságú íróasztala mögött (mindig hatalmas íróasztalokat tartott, erre ügyelt), s így deklamált felénk. Mi pedig Erdész Sándor barátommal földbe gyökereztünk a küszöbén, s a hirtelen szózuhatagtól tiltakozni se maradt erőnk. Mert – ki gondolta volna? – mi sem úgy véltük, hogy ismeretlen helyen majd épp ilyen adjonistennel kezdjük a kutatásunkat. Persze gondolhattuk volna, hogy megint ez lesz a dologból. Professzoraink kívánatosnak tartották, hogy az első gyűjtőút előtt végső tanácsaikkal traktálják hallgatóikat, s nem kerülhettük ki az audienciát. S alig kell mondanom, az atyaian trágárkodó mondattal már ki is merültek tanácsai. Öt perc múlva már az előszobában dohogtunk égő fülekkel, hogy miket is feltételez rólunk. Nyilván örömét lelte benne, hogy ártatlanul megvádolhatott bennünket, s rögtön meg is bocsájthatta, amit nem követtünk el. [...] Igen, minden etnográfus életében bekövetkezik a Nagy Pillanat, az első gyűjtőút, s bár a tanszéknek e célra alig volt pénze, kétségtelen, hogy első útjaink még egyetemista korszakunkból datálódtak. [Maácz László 1948 és 1953 között volt az ELTE BTK néprajz szakos hallgatója.] Útnak eredt a felettünk levő évfolyamból Nyilassy Jutka, a fővárosi Gyermekszínház mai főrendezője, akinek talpraesett derűjére oly sokszor rá voltunk utalva, s aki a zengővárkonyi szelídgesztenye-termesztéssel foglalkozott; felkerekedett Domonkos Ottó, a soproni múzeum jelenlegi igazgatója, hogy elkezdje faggatni a L. Szőnyi Vivien: „Maácz" (Fügedi János – Szélpál-Bajtai Éva szerk.: Maácz) – folkMAGazin 2016/1. 32. o.

16

kipusztuló kismesterségek utolsó mohikánjait, a kötél­ verőket és főleg a kékfestőket. Évfolyamomból Halmos Pista elindult népzenei gyűjtőútjaira, hogy megalapozza későbbi nyírségi falumonográfiáját, Varga Marianna pedig természetesen a népviseleteknek, hímzéseknek eredt a nyomába. A nagy elköteleződések időszaka volt ez, s bár Tálasi professzor csendes céltudatossággal kormányozta a hallgatókat a feltáratlan területek fehér foltjai felé, senki nem csodálkozott, hogy „ennek ez, annak meg amaz” a kiválasztott kutatási területe és szakdolgozati témája. Az utánunk következő évfolyamból Erdész Sándor szűkebb pátriája, a Nyírség népmeséivel jegyezte el magát, Hoffmann Tamás az agrártechnikát kutatva földműveseket és falusi kovácsokat molesztált, Fülöp Kati pedig, Németh Lajos későbbi felesége a baranyai, püspökbogádi népviselettel foglalatoskodott. A sort még folytathatnám is, hozzátéve, hogy bizonyára ki-ki a megfelelő komplexussal indult útjára. Igen, némi szorongásnak is kellett léteznie, hogy ismeretlen helyen és ismeretlen emberek között hogyan tudunk majd helytállni, s nem kevésbé némi küldetéstudatnak, hogy munkálkodásunk tégláival igenis hozzájárulunk nemzeti művelődéstörténetünk épületéhez. Fülünkben ott fészkelt az etnográfia múlt századtól hangoztatott jelszava: „a huszonnegyedik órában vagyunk!” – mentsük tehát, ami menthető! A nevezetes instrukció után tehát útnak eredtünk Erdész Sanyival, hogy kalandozzunk egyet a Kiskunság északi peremvidékén. Vagyis Pesttől alig húsz-harminc kilométerre, Bugyi és Ürbő vidékén csatangoltunk kiadós gyalogtúrákkal, hiszen a tanyavilágban jártunk, felderítendő az egykori kiskunsági pásztorkodás folklorisztikai emlékeit. Most, hogy e sorokat kopogom, felködlik a téli ólmos idő emléke, amint az egykor lápos vidéken, a „turjánosban” zsombékról zsombékra ugrál-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2016/6  

A TARTALOMBÓL: Molnár Péter: „Górale, górale”...; Virágvölgyi Márta: Vonós népzenei hagyományaink IV.; Kocsis Rózsi: A forrószegi táncon; Sz...

folkMAGazin 2016/6  

A TARTALOMBÓL: Molnár Péter: „Górale, górale”...; Virágvölgyi Márta: Vonós népzenei hagyományaink IV.; Kocsis Rózsi: A forrószegi táncon; Sz...

Advertisement