__MAIN_TEXT__

Page 14

Falvak ízei: tálalja a harmincéves Tükrös zenekar Művészetek Palotája – Fesztivál Színház, 2016. október 28.

iába is tarjuk magunkat az evolúció földi főszereplőinek, azért mégiscsak – az állatokhoz hasonlóan –, egyszerűen megyünk a hasunk után. Hiszen lássuk be, kinek nem indul be a szájnedve már csak a gőzölgő falatokra gondolva. És nem kell egyből olyan nívós tálakra, mint mondjuk az alig féléve rendezett „Bocuse d’Or Europe” győztesének, Széll Tamás és csapatának kiművelt étkeire gondolni, elég egy párórás „vegetatív szünet” és máris ránk tör az éhszomj. S ha már emberek vagyunk, akkor valahogy így van (legalábbis kellene legyen) a kulturális elemózsiával is. A Zeneakadémia impozáns nagytermében rendezett jubileumi Téka-koncert még itt bizsereg a sejtjeimben, máris egy alig tíz évvel fiatalabb banda, a Tükrös zenekar harmincéves koncertje kecsegtetett újabb falatokkal. Ezúttal a Müpa Fesztivál Színháza, a saját modern stílusával, multifunkcionális, különböző kulturális igényeknek megfelelően tervezett környezetével és persze a mai korra jellemző fénytechnikájával és vetítőfalával adott otthont. Ahogyan várni lehetett, palatkai ötösfogattal hajtottak be az est szakácsai. Receptkönyv-felolvasás nélkül egyből tálalták a vidékre jellemző gőzölgő mesterfogást, a palatkai szökőst. Hozzávalók: két gyöngyöző ujjrendes, hosszúvonós, jól kötő, de nem kötekedő prímás, két egymással „tükrösen” szembe dűvőző kontrás, és egy nem előre kifutó, inkább lassan, de biztosan célba érő, vastag bélhúron rövidvonóval mindkét irányba íjideget kihúzó és tartó bőgős. Egy-két falra vetített Kása Béla készítette palatkai kocsmafotó (a vendégek mellett a híres Kodoba, Mácsingó, Radák családtagokkal). És mindenképp el kell képzelni hozzá, milyen is a járás a nagy sárban. Mit nem adnék, ha bármely étteremben a főszakács kijönne az asztalhoz és egy-két belső titkot megosztana, hogyan is kerül a tányérba az általam kiválasztott műve. Na kérem, ez alkalommal rendre mikrofon elé állt mind az öt mester! Elsőként Árendás Péter tanár úr, a ritka „baloskontrások” egyike, tőle szokatlanul nem a kötelező tananyaggal, hanem röpke harminc évük sűrített történetével (hogyan lettek a tizenéves gyerekek a zongora mellől szempillantás alatt, a mozgalommal együtt élve, érett felnőttek, zenészek) vezette fel a számukra is sziklaszilárd alapot adó széki muzsikát, a páros táncokat. Hozzávalók: alapító bőgős, Langer Zoltán „gyeplőfogásban”, rövidvonóval végtelent leíró bőgőzéssel és ezt középhullámhosszra felhozó kontrázással létrehozott földrengésszerű húrrezgések, valamint egy, a kocsmázó férfiakat egy az egyben visszaadó éneklő prímás folytonos lenge hullámokat fenntartó hegedűjátéka. Halmos Attila, az iménti prímás, a második konferáló is beavatott családi hátterébe, hogy hogyan lett a néprajzos, klasszikus zenész apja mellett, a kor nagy rockzenész bálványainak imádójából műfajok átutazójaként a népzene szerelmese, és hogyan varázsoltatott az oviból két-három kecskebucskával át népzenei toplistás CD-t kiadó zenésszé, tanárrá, illetve a vendégek korántsem egysíkú igényét kiszolgáló varázs-nyírentyűsévé, nem egy átmulatott alkoholpárlatos éjszakában. Így tálalták a következő két fogást, a bonchidai és nagysajói muzsikát.

14

Fotó: Váradi Levente – lumidance

H

Hozzávalók: a bonchidaihoz finom léptekkel kopogtatott cimbalomjátékkal és szépen összecsengő bandával előadott sűrű csárdás, lassú és román verbunk, a felvidéki Révkomáromból származó Korpás Éva gömbkerekké formált, tisztára mosott és vasalt, telt, nőies énekeivel, a nagysajóihoz pedig cimbalom nélkül, két kontrával kiemelve a hegedűk kórusdalolásának jellegzetes, mélyebb középtónusát és annak melengető ritmusait, valamint a román menyasszonykísérő, de-a lungu és învârtita. Harmadikként az előadásokon máig szótlanul bőgőző Lelkes Andris tette próbára érzékenységét, és hálásan megköszönte a banda többi tagjának a befogadást, a közösen eltöltött, érzelemben is gazdag időt, és további némaságot fogadva visszavonult a hangszeréhez, hogy a péterlaki muzsikához is megadja a kellő alapot. Hozzávalók: csupaszverős, vidám, csilingelő cimbalmozással feltöltött péterlaki korcsos, verbunk és sebes forduló. A koncert műsorát az 1986-ban alakult Tükrös zenekar harminc évének színe-javából, hat lemezük legsikeresebb számaiból állították össze a zenészek erre az ünnepi alkalomra. 1996 óta megjelenő lemezeik sajátos vonása, hogy egy-egy tájegységre koncentrálnak. Kitüntetett helyen szerepelt köztük a 2000-ben megjelent Szatmári népzene az 1900-as évekből, amellyel elnyerték a Magyar Művészeti Akadémia arany oklevelét. A mi Mezőségünk 2008-ban látott napvilágot, a legjobb mezőségi (magyarpalatkai, magyarszováti, széki, bonc­hidai, nagysajói, visai, kolozsi) cigánybandák előtt hajtva fejet. A Tükrös zenekar tagjai számára ugyanis a Mezőség zenéje tette meghatározó élménnyé a népzenét, azzal szembesítve a muzsikusokat, hogy az ottani falusi bandák muzsikájának „szépsége, ereje és dinamizmusa a feldolgozás szándéka vagy a műfajok keverése nélkül is képes nem mindennapi élményt nyújtani a hallgatóságnak”. A zenekar ennek a hagyománynak a továbbadását tűzte ki céljául – és ezt valósította meg harmincéves pályafutása során. Legújabb albumuk a Maros és Küküllők vidékének legszebb dallamait gyűjtötte csokorba Erdők, vizek zenéje címmel. A CD egyrészt a helyi adatközlők és mesterek (többek közt Csiszár Aladár, Gáspár Béla és Moldován István „Stefi”) előtt tiszteleg, de a természetközeli életmód eltűnésének veszélyére is felhívja a figyelmet. (Forrás: mupa.hu)

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2016/6  

A TARTALOMBÓL: Molnár Péter: „Górale, górale”...; Virágvölgyi Márta: Vonós népzenei hagyományaink IV.; Kocsis Rózsi: A forrószegi táncon; Sz...

folkMAGazin 2016/6  

A TARTALOMBÓL: Molnár Péter: „Górale, górale”...; Virágvölgyi Márta: Vonós népzenei hagyományaink IV.; Kocsis Rózsi: A forrószegi táncon; Sz...

Advertisement