{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade.

Page 8

Járdányi Pál, a népzenekutató E

„Bartók és Kodály csodálatos renaissance-ának egyik titka, hogy ők a népdalt nem könyvből, kottából, de nem is rádióból, vagy gramofonról ismerték meg, hanem ott találkoztak vele, ahol élt: falun, pusztákon, tanyákon. Így a népdallal együtt a népdalt körülvevő egész környezet, a népdalt éneklő ember, a társadalom képe is szívükbe vésődött. Fülüket, eszüket, lelküket át- és átjárta a népkultúra levegője.” 1 (Járdányi Pál, 1966.)

z az egész év is kevés arra, hogy méltóképpen tudjunk megemlékezni az alig negyvenhat évesen távozott kitűnő zenész egyéniségről, Járdányi Pál Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerzőről, zenepedagógusról, néprajz- és népzenekutatóról. Halálának ötvenedik évfordulójára emlékezünk, mégsem tudunk eleget róla, mégsem „tananyag” az, amit alkotott, legfeljebb a magasszintű tanulmányokban. Korán kezdett hegedülni, majd zongorázni. 1933-tól zeneszerzést is tanult Bárdos Lajosnál. Gyermekkorától rajongott Bartók Béla és Kodály Zoltán műveiért. 1930-tól a ciszterciek Szent Imre Gimnáziumába járt, ahol tanára volt többek között Rajeczky Benjamin. 1936-ban, mindössze tizenhat évesen felvételt nyert a Zeneművészeti Főiskolára, ahol Zathureczky Ede (hegedű) tanítványa lett. Később mestere lett Kodály Zoltán (zeneszerzés) és Kósa György (zongora). 1938-ban érettségizett, és – zeneakadémiai tanulmányai folytatása mellett – beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem néprajz szakára. Néprajzból 1942-ben diplomázott, egy évvel később pedig doktorált A kidei magyarság világi zenéje című disszertációjával. Ugyanebben az évben diplomázott a Zeneakadémián is. Járdányi Pál Rajeczky és Bárdos tanítványaként igen korán megfertőződött a népzene szeretetével. Az említett erdélyi, kidei gyűjtését, amely része kora egyik emblematikus tudományos programjának, a Teleki Pál miniszterelnöksége alatt, az ő támogatásával futó Borsa-völgyi kutatásoknak, megelőzte egy Békés megyei, Szeghalmon tett látogatás. Feltehetőleg ez volt Járdányi első gyűjtése. Tizenkilenc éves korában fonográffal érkezett. Az akkoriban a Pátria felvételekkel elfoglalt Lajtha irányította ide Kodály személyes javaslatára, ahogyan más kollégáit is más helyszínekre, afféle „előgyűjtésre” a Pátria lemezekhez. 1939 végén, a már lezajlott gyűjtést követően ezt olvashatjuk az utakról készült jelentésben: „Igen eredményes volt gyűjtő munkánk népzenei téren, amit részben a magyar bankok által adományozott népzenei alap költségén, részben a Magyar Rádió támogatásával végeztünk. Ily módon népzenei gyűjteményünket ez évben 100 hengerrel, 61 lemezoldal népzenével és 33 lemezoldal népmesével gyarapítottuk.”.2 Járdányi naplója némi segítséget ad a körülmények megismeréséhez. Ebből a családja által őrzött írásból megtudjuk, hogy utazása előtt találkozott Kodállyal, a fonográfot a Néprajzi Múzeumban vette magához. Június 16-án délután indult Szeghalomra, bizonyos Nagy József tanárhoz, akinél megszállt. Másnap kezdte a gyűjtést. Itt írja: „Kodály kitüntetését meg kell nagyon becsülni, és rendes eredménnyel kell hazatérnem!”.3 A jegyzetekből tudjuk, vegyes zenei anyagot talált. Június 21-én érkezett vissza Budapestre, másnap már mutatta is Kodálynak az anyagot, aki vendégül látta a fiatalembert a lakásán. Lajthánál 26-án jelentkezett, a Múzeumban. A gyűjtésből néhány hengert, összesen tizenegy dalt őriz a Néprajzi Múzeum, de utalások vannak továbbiakra is. Járdányi népzenekutató munkásságának gyöngyszeme az 1941– 43-ban összesen mintegy három hónap alatt rögzített monografikus jellegű kidei gyűjtés, amelyhez hasonló színvonalú és nagyságú addig csak egyetlen létezett, Vargyas Lajos Egy felvidéki falu zenei

8

világa – Áj, 1940 című munkája. A mű megjelent nyomtatásban 1943-ban Kolozsváron, a Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet gondozásában. Címe a doktori disszertációval megegyezően: A kidei magyarság világi zenéje.4 (Megtalálható a világhálón is.5) Nézzük azonban először e műfaj, az azóta is csak kevesek által készített monográfia jelenlétét a magyar népzenekutatásban. Ha monográfiáról, azaz mindenre kiterjedő zenei gyűjtésről, egy közösség (vagy előadó személyiség) teljes dallamkincsét felkutató és bemutató kiadványról beszélünk, feltétlenül meg kell említeni, hogy e műfajnak volt két kevéssé ismert, korai kezdeménye, elődje. Ezek egyike sem mérhető Járdányi vagy Vargyas munkáihoz, de érdemes beszélni róluk. Az első monografikus jellegű népzenei gyűjtést Almási István kolozsvári népzenekutató, egyetemi tanár említi. Kocsis Lajos fiatal kutató a kolozsvári Református Kollégium VII. osztályos diákjaként iskolai díjat nyert 1910–11-es népzenei gyűjtésével. A tanulmány címe: Felsőtök [ma Magyarszarvaskend része] és vidéke szöveg nélküli népzenéjének ismertetése.6 Kocsis itt született 1892-ben. Ő mintegy korai elődje volt a mai ún. táncházas zenészeknek, akik falun tanulják a muzsikálást, majd azt bemutatják olyan közegekben, ahol ez a stílus már nem élő hagyomány. Kocsis Szalontai János prímástól gyűjtött. Itt találkozott az akkor tizenhárom esztendős esztényi Csoma Ferenccel, aki szintén hegedült és jelen volt a közös munkánál. (Tőle gyűjtött jóval később, 1978ban Almási a Kocsis által lejegyzett dallamokra való rákérdezéssel.) Ahogyan Almásitól megtudjuk, „Kocsis, miközben a népi táncdallamokkal ismerkedett, viszonzásul keringőkre tanította Szalontait”. Íme, a stílusok, zenei irányzatok keveredése. (Kocsis mindössze huszonnégy évet élt, az első világháborúban elesett.) „Dallamgyűjteménye bevezetőjében Kocsis Lajos néhány szóval jellemezte Felsőtök és környéke földrajzi fekvését, gazdasági életét, lakosságának megoszlását, majd tüzetesen ismertette a táncalkalmakat, a hangszeres együtteseket, a zenészek kalákával történő megfogadásának módját, valamint a lakodalmi szokásokat. Írása több szempontból is igen becses. Egyenlő mértékű alapossággal mutatja be a magyarok és a románok táncéletét, kiemelve a közös, illetőleg a sajátos vonásokat. Hitelesen tájékoztat egy jellegzetes erdélyi táj paraszti társadalmának a XX. század elején még virágzó korszakát élő zenei és tánchagyományáról.” – írja már idézett tanulmányában Almási. A tanulmányt egy harmincegy dallamból (köztük két variánsból) álló gyűjtemény követi. Almási tehát Csomától gyűjtött 1978-ban.7 Dallamait, – amelyeket nagy valószínűséggel Szalontaitól tanult, s Kocsis szintén így hallhatott –, megtalálta 1940-ben Járdányi is, szöveges változatban. Ugyanis Csoma gyakran járt muzsikálni a környező falvakba, így Kidén is megfordult. Gyűjtött Csomától Kallós Zoltán is. Az ott jelenlévő Sebő Ferenc leírásából tudjuk, hogy Kallós kérdése nyomán kiderült, az idős zenész emlékezett Járdányira. Sőt arra is, hogy annak idején Szalontaitól pénzért tanulhatott nótákat. Azt is megtudhatjuk, hogy Járdányi kérlelte Csomát, menjen Budapestre hangzó felvétel készítése céljából, ami aztán nem valósult meg.8

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2016/5  

A TARTALOMBÓL: Kiss Ferenc: Ha ő nem lett volna... (Kallós Zoltán 90 éves); P. Szabó Ernő: Kallós Zoltán világának gazdagsága; Hetényi Milán...

folkMAGazin 2016/5  

A TARTALOMBÓL: Kiss Ferenc: Ha ő nem lett volna... (Kallós Zoltán 90 éves); P. Szabó Ernő: Kallós Zoltán világának gazdagsága; Hetényi Milán...

Advertisement