Page 47

ÉTELEK – HAGYOMÁNYOK

A gyergyószentmiklósi örmények kulináris hagyományai I. A hurutos levesek

Idén nyáron a gyergyószentmiklósi származású Medve Gábor és felesége, Balázs Edit meghívására Gyergyószentmiklóson táboroztunk a fiunk osztálytársaival és szüleikkel. A nagy beszélgetések során kiderült, hogy a város még ma is számon tartja örmény gyökereit, ami – ahogyan az már lenni szokott – a jellegzetes örmény ételek készítésében is megnyilvánul. A gyergyószentmiklósiakról úgy tartják, hogy ha nem kering ereikben legalább öt százalék örmény vér, nem is szentmiklósiak – olvasható a helyi örmények honlapján. De hogyan került ide ez a kaukázusi nép? A sokféle lehetséges forrás közül most elsősorban Dzsotjánné Krajcsir Piroska történész, örmény kisebbségi politikus egyik tanulmányából idézzük a választ. * Az örmények erdélyi letelepedése

Örményország geopolitikai helyzete miatt történelmében többször is előfordult tömeges elvándorlás. Az első kolóniák (VI-VII. sz.) a Földközi-tenger térségében keletkeztek, s az új és újabb kirajzásokat követően a XXI. századra az öt világrész szinte minden országában megtalálhatók. A középkor végén Moldvában letelepedett örmények többsége a Kameniec lengyel végvár ellen vezetett török hadjárat idején (1669) menekült át Erdélybe. Gyergyószentmiklósra a város kedvező földrajzi fekvése és az Erdély és Moldva közötti kereskedelemben betöltött szerepe már a vásárjog 1607. évi megadásától kezdve vonzotta az örményeket. Az évi két (később három) országos vásáron, és a hetivásárokon eleinte csupán kalmárként jelentek meg a moldvai örmények, 1637-ben azonban egy kisebb csoportjuk le is telepedett a városban. 1654-ben újabb családok érkeztek két testvér – Hörcz Azbej és öccse, Vártig – vezetésével. A Gyergyói-, Görgényi-, és a Kelemen-havasok közötti térségben található kiváló legelők az állatkereskedelemmel és a mészároskodással foglalkozó örmény családok számára is biztosították az anyagi gyarapodás lehetőségeit. A legnagyobb letelepedési hullám az 1669 és 1671 közötti időszakra tehető, amikor a már említett moldvai harcok és török támadások következményeként az ottani örmény közösség

jelentős része menekült el és keresett menedéket Gyergyószentmiklóson. 1672-ben, a törökök elleni harcok elcsendesülésével az ide menekült családok kisebb része visszatért eredeti lakhelyére, nagyobb részük viszont Apafi Mihály fejedelemtől kért és kapott letelepedési engedélyt Erdély területén. A fejedelem az 1658. évi tatár pusztítás és az erdélyi belső hatalmi harcok következtében meggyérült lakosság pótlására és a gazdasági élet újjáépítésére törekedve, szívesen fogadta az iparos és kereskedő örmény családokat. Kiváltságokat is adott a betelepülőknek, amelyeket III. Károly és Mária Terézia megerősített. *

Örmény központok, egyház és asszimiláció

Az 1669 és 1672 között időszakosan Gyergyószentmiklóson menedékre lelt örmény családok egy része Besztercére, Ebesfalvára, később Szamosújvárra költözött. Ez utóbbi várost Armenopolisnak, vagyis Örményvárosnak is nevezték, ugyanis maguk az örmények építették újra a korábban elpusztult Gerla, középkori falu helyén. A négy legnagyobb erdélyi örmény központból (Gyergyószentmiklós, Csíkszépvíz, Erzsébetváros, Szamosújvár) a XIX. század folyamán az örmények további szétszóródása figyelhető meg Erdély és az Alföld városaiban. (Jelentős örmény kolónia volt Újvidéken is.) A betelepültek közösségi élete az örmény apostoli egyház köré épült, amely a nemzeti identitásőrzés egyik záloga volt. Az örményeket a Kárpátokon átvezető Zilifdár Oglu Minász, valamint Verzár Oxendius püspökök nevéhez fűződik az örményeknek a római katolikus egyházzal kötött uniója. Ennek során a liturgia és annak nyelve örmény maradhatott ugyan, de szervezeti önállóságuk megszűnt, sőt, Oxendius halála (1715) után az önálló püspökség is elveszett, hiába harcoltak még a XIX. század végén is a visszaállításáért. A gazdaságilag egykor nagyon jelentős, kifelé zárt, magyarul alig vagy nehezen beszélő erdélyi örmény kolónia lakossága alig kétszáz évvel a betelepedés után (a XIX. század végén) már az etnikai és nyelvi asszimiláció küszöbén állt. „Ma már ez a faj annyira magyar, mint a legtelivérebb bennszülött” – állapítja meg a századvég nagyhírű újságírója, Zuboly, azaz Bányai Elemér. A Magyar Szemle és a Fővárosi Lapok zsurnalisztái is hasonlóan vélekedtek: a kétszáz éves együttélés eggyé olvasztotta az örményt a magyarral; az örmények igaz magyar hazafiak; nem tekintik őket külön nemze-

47

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2016/5  

A TARTALOMBÓL: Kiss Ferenc: Ha ő nem lett volna... (Kallós Zoltán 90 éves); P. Szabó Ernő: Kallós Zoltán világának gazdagsága; Hetényi Milán...

folkMAGazin 2016/5  

A TARTALOMBÓL: Kiss Ferenc: Ha ő nem lett volna... (Kallós Zoltán 90 éves); P. Szabó Ernő: Kallós Zoltán világának gazdagsága; Hetényi Milán...

Advertisement