Page 10

Táncház Napja 2016 2016. május 7-én immár ötödik alkalommal rendezték meg a Táncház Napját a Hagyományok Háza Baráti Kör szervezésében. Az eseményt világszerte számos helyen önkéntesek által tartott flashmobok vezették fel. A Liszt Ferenc téri egésznapos szabadtéri táncházat este díjátadóval egybekötött népzenei koncert zárta a Zeneakadámián, a Népzene Tanszék hallgatóinak közreműködésével.

A Népzene Tanszék hallgatói (fotó: Zeneakadémia / Takács Andrea)

A Szerettől a Szamosig Jagamas János és tanítványai gyűjtéseiből a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke adott műsort a Zeneakadémián. Jagamas János 1941–44 között a budapesti Zeneakadémia hallgatójaként járt Kodály Zoltán népzene-óráira. Ennek eredményeként már akkor, nyaranta gyűjteni kezdett, majd a háború után szülőföldjére, Erdélybe visszatérve életét a népzenekutatás-

nak szentelte. 1949-től 1960-ig a Román Akadémia Kolozsvári Folklór Archívumának munkatársaként dolgozott. Gyűjtési stratégiájának gerincét a földrajzi fehér foltok felszámolása és a kevésbé ismert műfajok, így a hangszeres zene felkutatása, továbbá az interetnikus népzenei kapcsolatok megismerése alkotta. Erdély, Moldva és a Partium területén kitartó és alapos gyűjtőmunkát végzett egy olyan időszakban, az 1950-es években, amikor még nem in-

Táncház? Találkozó! 2016-ban ötödik alkalommal rendezik meg a Táncház Napját, amelyre idén május 7-én kerül sor. A Zeneakadémia Nagytermében rendezett koncert műsorát ez alkalomból Jagamas János gyűjtéseiből állította össze Pávai István. 1972. május 6-án a Liszt Ferenc téri Könyvklubban zártkörű társastánc klubest zajlott. Ebben látszólag semmi különös nincs, a résztvevők azonban nem az akkoriban szokásos keringőt, tangót vagy szambát táncolták. Ezúttal az addig kizárólag színpadra koreografált magyar néptáncokat a fiatalok saját szórakozásukra, társastánc módjára használták fel. Az esetnek messzemenő következményei lettek. Ahogy Sebő Ferenc (aki zenészként volt jelen az eseményen) írja: „Nem csupán egy új típusú szórakozási forma csírája alakult itt ki, hanem a néptáncról, annak színpadi és egyéb funkciójáról vallott különféle elképzelések között is élénk, tisztázó vita indult meg.”. Az egyik előre nem látható következmény, hogy e legújabb népzenei mozgalom negyven év után komoly nemzetközi figyelmet kapott: az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága 2011-ben felvette a legjobb megőrzési gyakorlatok regiszterébe a táncház-módszert, a szellemi kulturális örökség átörökítésének magyar modelljét. De vajon mi váltotta ki mindezt? A városi értelmiség úri huncutsága ez a négy évtizedes folyamat, vagy a folklór kiapadhatatlan életerejének újabb bizonyítéka? Vol-

10

dult be az amatőr erdélyi gyűjtők későbbi mozgalma, s a magyarországi hivatásos kutatók is csak ritkán és igen nehezen jöhettek gyűjteni akkoriban ezekre a tájakra. Több ezer dallamot rögzített, mind énekelt, mind hangszeres formában. Gyűjteményének túlnyomó része feldolgozatlanul, s így a nagyközönség számára ismeretlenül feküdt évtizedeken át a kolozsvári archívum polcain. Teljes gyűjteményének kiadására 2014-ben került sor az MTA BTK Zenetudományi

tak vajon szellemi előzményei a Liszt Ferenc téri „kulturális rendbontásnak”, vagy csak a sors furcsa szeszélye emelte magasra a pillanatnyi hóbortot? A valóságban hosszú út vezetett addig, hogy a Sebő–Halmos-duó „elindíthatta” a táncházmozgalmat. Akkoriban még a fogalom sem létezett, és a tánctanítással is foglalkozó táncháztípus sem volt egyeduralkodó. A népzenei mozgalmak első hulláma a modern népzenekutatás két magyar úttörője, Kodály Zoltán és Bartók Béla nevéhez fűződik, s ez az 1950-es évek elejére kezdte elveszíteni erejét. Sárosi Bálint szavaival: „...[Kodály és Bartók] is nagyon jól tudta, hogy a parasztzene a paraszti életforma szoros függvénye; az életforma gyökeres megváltozásával a hozzá tartozó zene is feltartóztathatatlanul feledésbe merül. Tisztában voltak azzal is, hogy hiábavaló dolog volna a parasztok között mozgalmat indítani a népzene fenntartására, hiszen a parasztok régi életformájukkal együtt annak minden tartozékától is szabadulni igyekeztek. A népzene megőrzése – már amennyit sikerült abból rögzíteni – csak a társadalom műveltebb rétegeiben lehetséges, ahol tudatosították annak értékét, és vállalják megismerése és terjesztése fáradságát.” Ezt követte a népzenei mozgalmak második nagy hulláma, amelynek elindítója a Magyar Televízió által 1969–70-ben szervezett országos népdalverseny, a „Röpülj, páva!” volt. A verseny már közvetlen előzménynek tekinthető, hiszen a folklór tárgyszerű közvetítése nagyon megragadta azokat a városi fiatalokat, akik – újra Sárosi Bálint gondolatait idézve – „megelégelték az iskolai kí-

folkMAGazin 2016/3  

A TARTALOMBÓL: Andrew Rouse: Simply English; Juhász Erika: Búcsú Joób Árpádtól; Táncház Napja 2016; Bolya Mátyás: Táncház? Találkozó!; Horsa...

folkMAGazin 2016/3  

A TARTALOMBÓL: Andrew Rouse: Simply English; Juhász Erika: Búcsú Joób Árpádtól; Táncház Napja 2016; Bolya Mátyás: Táncház? Találkozó!; Horsa...

Advertisement