__MAIN_TEXT__

Page 29

A mi nagy-nagy gyönyörűségünkre Világzenei dömping (langologitarok.blog.hu, 2015. november 27.)

A

z elmúlt hónapokban sok remek világzenei album jött ki, ezekből most kiszemezgettük a legjobbakat. Azt a címet is adhattuk volna, hogy Folkisták csúcsformában, mert a beidézett albumok egytől egyig nagyon erősek, a rangsorolás szerencsére már nem is a mi dolgunk. A Zűrös Banda hasonnevű lemezével (Zűrös Banda, Fonó 2015) épp debütált, így csak ezt tudjuk körüljárni, ebből az anyagból kell kialakítani róluk a képet. Rájuk is áll a fenti kitétel, elsőre igen magasra tették a lécet. Az nyilván támpont a dolog belövésénél, hogy tapasztalt muzsikusokról van szó, olyan zenekarokból verbuválódott a banda, mint a Pravo, a Fabula Rasa, a Fianna, a Makám és a Fanfara Complexa. Ezek a zenekarok persze egészen sokfélék műfajilag, a Zűrös Banda viszont a délszláv és egyáltalán a különböző balkáni zenék valamiféle metszéspontjában valósítja meg magát, a magyar, szerb, macedón és román elemek találkozásából saját, nagyon egyberakott, kompakt világ született, amolyan modern táncos verzió. De nem kell megijedni, szó sincs csűrdöngölős katyvaszról, mind zeneileg, mind hangulatilag hibátlanok az arányok, és nem félnek az érzelmileg indokolt visszafogott tempóktól sem. A kedvenceim a romános és macedónos lüktetések, de ha a magyar népdal is bejátszik, akkor kezd valami igazán megszólalni. Régi mániám, hogy én minden hasonlóan sűrű muzsikát kicsit koszosabbra kevernék, ezt most is tartom, de ezzel együtt is a Zűrös Banda rögtön debütálásával felkéredzkedett az élvonalba, és erre mások is ráéreztek: a lemez felkerült a World Music Charts Europe 20-as listájára. A Buda Folk Band nemrég szóba került a budapesti WOMEX kapcsán is, ők most csúcson vannak, lemezen és élőben is kilóra megveszik az ilyesmire fogékony gyanútlan zenerajongót. Én úgymond felkészülten álltam neki ennek a harmadik lemeznek (Saját gyűjtés, Fonó 2015), túl az első kettőn, az elragadtatás mégsem késett, a nyitó nóta érzékeny hangulata, majd az utána beinduló sodrás és a legintenzívebb meneteket is átlengő oldott finomság egészen egyedülálló. Az is fontos, hogy nagy a változatosság és a sokféleség, a megidézett népzenei alapokat illetően éppúgy, mint megszólalásban. Az erőssége ennek a bandának mindezeken túl mégis az, ahogyan a dalokat kikerekítik és formába öntik: mintha a saját lelkemből csendülne fel ez a muzsika és az ének, és bár tel-

jes szívemből azt kívánom, érjék el a lehető legnagyobb sikereket világszerte, legszívesebben megtartanám magamnak őket, mint valami féltve őrzött kincset. A már többször szóba hozott Muzsikás örökség (Éri Márton és Csoóri Sándor „Sündi” ugyebár Muzsikás-gyerekek) itt úgyis tetten érhető, hogy a Muzsikás klasszikus '80-as évekbeli lemezeiről ismert gitáros dalok hangulata kifejezetten szembe jön, természetesen másfajta hangszereléssel, így régi és új találkozásának kivételes pillanataiban gyönyörködhetünk (például: Tavasszal). Szerencse, hogy már az elején sem hagyományőrző banda akartak lenni, így megspóroltak nekünk néhány felesleges kört, így most harmadjára merülhetünk alá ebbe az öndefiníció szerinti „magyar világi népzenébe”, aminek röpülése a legmesszebb visz mindközül, ha engem kérdeznek, ne habozzanak útitársul szegődni. A Csík zenekar énekesnője, Majorosi Marianna szintén a Fonónál hozta ki második szólólemezét az igen beszédes Szerelmesnek nehéz lenni címmel. Szinte hihetetlen, hogy egy évtized is eltelt a debütálása óta, az első kör Jól gondold meg, kislány címmel a jegyességtől az esküvőig kísérte a lányok sorsát. Ez az új menet pedig a női lét második szakaszára koncentrál, vagyis a felnőtt, férjezett, családos létben élés oldalait járja körül, és rögtön az elején leszögezhetjük: csodálatos, magával ragadó és láttató erejű lemezről van szó. Zeneileg sokszínű a kép, a népzenéket, katonadalokat és szerzett zenéket hallgatva először is elveszünk az érzelmi forgatagban, Marianna minden pillanatot átélhetővé varázsol, másrészt pedig végre a női létezésbe jóval mélyebben tudunk betekinteni, mint eddig bármikor. Persze nyilván egészen más ez a tabló főleg népzenei megközelítésben, mint amikor hasonlót kapunk popzenei köntösben, igaz, Marianna is elmegy egészen rádióbarát határig pár dalban, de a kommersztől szerencsére még messze vagyunk. Marianna a roppant népszerű Csík zenekar énekeseként sem az a tolakodó típus, ezért nincs annyira a közönség tudatában, mint sok, jóval kisebb kvalitású pályatársa, pedig nincs mese, ő az egyik legeslegjobb hanggal és művészi vénával megáldott énekesnőnk. Ezen az albumon húsz muzsikus segítette, hogy zeneileg maradéktalanul megvalósulhasson minden elképzelés, persze többek közt a Csík teljes legénysége is. Nem érdemes kihagyni. [...] Rácz Mihály

29

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2015/6  

A TARTALOMBÓL: Grozdits Károly: „Eleink” – Szadai képek; Kóka Rozália: Találkozásaim Bereczky Ildikóval (I. rész); Szabó Zoltán: Kobzos Kiss...

folkMAGazin 2015/6  

A TARTALOMBÓL: Grozdits Károly: „Eleink” – Szadai képek; Kóka Rozália: Találkozásaim Bereczky Ildikóval (I. rész); Szabó Zoltán: Kobzos Kiss...

Advertisement