__MAIN_TEXT__

Page 5

Húsz éves a Csurgó zenekar Madárfüttyös, békabrekekélő, szép jó napot kívánunk! Tíz éve nap mint nap óvodás korú gyermekekkel foglalkozunk, heti rendszerességgel tartunk nekik zenés foglalkozásokat. Fontos számunkra, hogy minél több korosztályt megszólítsunk, megmutassuk nekik közös gyökereinket, népi kultúránkat. Műsorainkon népdalokat, saját szerzeményeket adunk elő, gyermekjátékokat elevenítünk fel, amelyeket igyekszünk korunk zenei ízlésvilágának megfelelően formálni. Foglalkozásainknak, koncertjeinknek a gyermekek is aktív részesei, s nemegyszer a szülők is együtt mulatnak, táncolnak, játszanak velünk.

A

szekszárdi „Babitsban” Szabó Józsefnek és Szabó Lászlónak, a Bartina zenekar tagjainak szakmai irányításával, középiskolás korú népzenész palántákból 1991-ben állt össze a Kisbartina zenekar. Az alapítók Kovács Viktória, Farkas Ottó, Hajdú Ildikó, Dombi József és jómagam, Siklósi Krisztián voltunk. Szárnyait bontogató csapatunk 1993-ban már külföldön, Lengyelországban, Franciaországban és Belgiumban is bemutatkozhatott. 1994-ben önállósodni kezdtünk, s felvetődött a gondolat, hogy saját névre lenne szükségünk. 1995-ben vettük fel a Csurgó nevet, egy Szekszárd „tetején” található vízfolyás után. Az érettségiző tagok Budapestre, a Méta zenekarhoz jelentkeztek tanulni, így új tagokkal bővültünk, Kovács Jocival, majd Barta Zalánnal. Azután Barta Balázs érkezett, vele hangszere, a cimbalom. 1999-ben a bonyhádi Országos Népzenei Találkozón nívódíjban részesültünk, majd az ezredfordulón új prímásunkkal, Szabó Adriennel készítettünk el négy lemez-anyagot, amelyekből három kiadásra is került. Először a Sárközi népzene néptánc-tanuláshoz, majd a Kalendárium, első gyereklemezünk. Életünk jelentős állomása az Istensegíts című CD megjelenése volt, ugyanis – az országban egyedülálló módon – ezen bukovinai népzenét dolgoztunk fel. Ez idő tájt indultak rendszeres táncházaink Bátaszéken, Pakson, később Tevelen. 2005 decembere óta öt fővel muzsikálunk, megérkezett közénk Mischl Erik. A zenekar felállásában a következő években sok változás történt. 2006-ban csatlakozott Vén Miklós brácsás, majd 2007-ben Szűts Huba Ákos bőgős, 2011-től Szabó Máté Gergely, 2015-ben Jankó Balázs harmonikás. A Bartina zenekar örökségeként átvehettük az akkor már tíz éve zajló óvodai néptáncfoglalkozások zenei kíséretét. 2001 januárjától mi visszük tovább Tolna megye számos óvodájában a népzenei és néptáncos nevelést. Ezek a foglakozások jeles napokról, munkákhoz, az emberi élet fordulóihoz kötődő szokásokról szólnak, de elsősorban mégis a játékról és a mozgás-koordinációról. Komplex fejlesztés ez, amelyet a gyerekek önfeledt vidámsággal játékként élnek meg, miközben számolni, gondolkodni, együtt mozogni tanulnak. A játékokon keresztül szocializálódnak, élethelyzeteket élnek át. Mivel nemcsak népzenészek voltunk és vagyunk a zenekarban, felmerült az ötlet, hogy változtathatnánk a hangszerelésen. Barta Balázs zenei kreativitása úgy térített el minket az autentikus népzenétől, hogy színeiben mégis népi muzsikát játszunk mind a mai napig, sok-sok fűszerrel, no meg dobfelszereléssel, amit Sebestyén Csaba püföl. Egészen egyedülálló, „csurgós” muzsikánk lett. Így talán olyan emberekhez is közelebb jutunk, akik eddig nem hallgatták, vagy nem is ismerték a népzenét. A gyerekek által legkedveltebb dalokból, játékokból gyúrtuk ös�sze koncertjeinket. Ebből az anyagból készült második gyermekeknek szóló lemezünk is, a Három egész napon át. Idén év végére reményeink szerint megszületik a harmadik is.

Ma már főként saját dalokból és népi gyermekjátékok feldolgozásaiból épülnek fel műsoraink, amelyeket egyre több helyen ismernek meg, s visszatérő ismerősökké, barátokká váltunk óvodákban, fesztiválokon. Az idei évben megnyertük az év legnépszerűbb gyerekdalának kiírt díjat a Picur rádió közönségszavazásán Eső esik című saját szerzeményünkkel. Gyerekeknek muzsikálni nem könnyű dolog, de nincs is hálásabb közönség náluk. Számunkra az a legfontosabb, hogy minőségi zenét halljanak tőlünk, szórakoztatva fejlesszük őket. Akkor jó egy koncert, ha nem csak a gyermekek érzik jól magukat, hanem a szülő, az óvónő is elégedetten tér haza, hogy jó helyre hozta őket. Van-e nagyobb ajándék egy zenekar életében, mint amikor mosolygó gyermekarcok fogadják, s azt hallja: „De jó, hogy jöttetek!”? A Csurgó, bármit is játszik, mindig népzenekar marad. Rendszeresen muzsikálunk táncházat a bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központban, együtt dolgozunk számos megyei táncegyüttessel. A legszorosabb kapcsolat a jövőre ötvenéves Bartina Néptáncegyüttessel alakult ki. Sok közös sikert is tudhatunk magunk mögött: a 2013-as Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon zenei második helyezést értünk el, a 2014-es Szekszárdi Néptáncfesztiválon zenei különdíjat kaptunk. A zenekar fennállásának huszadik évét különleges koncerttel és táncházzal fogjuk megünnepelni. December 12-én felejthetetlen élményben lesz része annak, aki Bonyhádra látogat. Elhangzik majd számos feldolgozásunk, de játszunk autentikus népzenét is. Természetesen nem maradhatnak ki a gyerekek sem, nekik külön meglepetést készítünk. Bemutatjuk zenekarunk sokoldalúságát, a sokféle muzsikát, amit játszunk, végigtekintünk az elmúlt húsz éven. Szeretnénk együtt ünnepelni és mulatni azokkal, akiknek olyan sokat köszönhetünk, mert irányt, példát mutattak nekünk, mert eljártak táncházainkba, koncertjeinkre, mert támogattak bennünket. Isten áldja a Csurgó barátait! Siklósi Krisztián

5

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2015/5  

A TARTALOMBÓL: Pávai István: Találkozásom Magyarózd népzenéjével; Siklósi Krisztián: Húsz éves a Csurgó zenekar; Kóka Rozália: Beszélgetés B...

folkMAGazin 2015/5  

A TARTALOMBÓL: Pávai István: Találkozásom Magyarózd népzenéjével; Siklósi Krisztián: Húsz éves a Csurgó zenekar; Kóka Rozália: Beszélgetés B...

Advertisement