Page 46

Szaszkó József turai citerás játékmódjának elemző bemutatása

A

citera a magyar paraszti kultúra egyik legelterjedtebb népi hangszere. A trianoni béke utáni határok közötti területen szinte minden falusi háztartásban jelen volt a XX. század elején. Ugyanakkor – átvizsgálva az MTA Zenetudományi Intézetének Népzenei Archívumában fellelhető helyszíni gyűjtéseket – igen kevés, a hagyományos citerajátékot megörökítő hangfelvétellel találkozhatunk. A citerát főleg az Alföldön, többnyire házi mulatságokon, lakodalmakban használták. Viszonylag rövid idő alatt meg lehetett rajta tanulni néhány dallamot. A legtöbb citerás számára ez elég is volt, mivel „csak” saját maga és környezete szórakoztatására használta a hangszert. Talán ez volt az oka, hogy nem figyeltek rá eléggé kutatóink, sőt bizonyos körökben előítélettel beszéltek róla, primitívnek tartották. Kodály Zoltán a szegények hangszerének nevezte, ennek ellenére több tanulmányában foglalkozott vele, sőt az első citerás felvételek is az általa készített, 1916-os nagyszalontai fonográf-hengereken, Bagosi Lajostól maradtak fenn. A Bagosihoz hasonló, kivételes technikával bíró paraszthangszeresek hívták fel azután folklórgyűjtőink figyelmét a citerazenére. Ilyen citerás volt a turai Szaszkó József is. A magyar asztali citera a Hornbostel–Sachs féle rendszer szerint az egyszerűbb chordofon hangszerek csoportjába tartozik. Eredetéről biztos forrásaink nincsenek. A kutatás jelen állása szerint magyarországi elterjedéséről csak a XIX. század második felétől vannak adatok. Lehetséges, hogy a magyar változat német-osztrák eredetű, de valószínűbb, hogy a kézben tartott, régi típusú tamburák lehettek az elődei. Ezt a diatonikus érintősor és az állandó hangmagasságon megszólaló bourdon-kíséretet adó hangolás támasztja alá. A XX. század első felében a diatonikus (egykótás) érintősor fokozatosan kiegészült a „kromatikus” (belső- vagy duplakótás) érintőkkel. A három-öt oldalfej (kisfej) húrjai a réginél színesebb hangzást eredményeztek.

A citerákat formailag, alaktanilag négy csoportba különíthetjük el. A legegyszerűbb és egyben a legrégibb csoport az egy darab fából kivájt vályúcitera, amelyet főként az 1950-es évek előtt használtak. A második a kisfejes citeráké, amelyeknél a hangszertesthez rövidülő kisfejek tartoznak. A harmadik típusba soroljuk a hasas citerákat, amelyek külső kávája domborúan ívelt. Az 1950-es évektől készítettek kombinált citerákat is, amelyek egyszerre hasas és kisfejes citerák is. Mára ez a forma vált a legelterjedtebbé. * Szaszkó József citerája Szaszkó Józsefnek egyéni módszerei voltak citerái készítésére. Már a faanyag megválasztása is eltérést mutatott más készítőkkel szemben. Ő a hársfát tartotta a legalkalmasabbnak, mivel ez kemény rostú, ezért szerinte a húrtartó szögek jobban tartják a hangolást. Azt gondolta, úgy javíthatja a citera hangzását, ha befedi az alját, és az alsó fedőlapon egy-két centiméteres lábakat helyez el. A bundozatot is sajátosan alakította ki. A kottaszegeket, vagyis a bundokat nem egymást követő sorrendben helyezte fel a fedlapra. Először az alaphang oktávját állapította meg, leszegelte az első kottaszöget, s az így keletkezett oktávhanghoz képest mérte ki az alsóés felső kvint hangokat, majd a tercekre való továbbosztással fokozatosan jutott el a nagy- és kisszekundok helyének beszegeléséig. Józsi bácsi egy 1978-ban készített citeráján láthatjuk, hogy a hangszer két oldalfejes és a megszokottnál több hangolószeget helyezett el a tőkékben. A főtőkén 4+2-es párokban következnek a dallamjátszó húrok szegei, ezután tíz darab kísérőhúr szege következik. A két kisfejen négy-négy húrszeg helyezkedik el, ez azonban nem jelenti automatikusan, hogy mindegyik szegre húr is került. Szembetűnő, hogy a diatonikus kottasorban a legalsó nagyszekund hangközt két félhangra bontja, így a belső érintősor fogott asz/gisz hangja átkerül a diatonikus érintősorba. Ez ritka megoldás, csak nála tapasztalhatjuk. Célja az lehet, hogy ha egy dallamban éppen itt fordul elő módosított hang, akkor emiatt a játékosnak ne kelljen átnyúlnia a „kromatikus” sorra. Szaszkó Józsefnél a kísérő húrok hangolása is sajátos. [Szemben a korábban általános, az alaphangra és az ötödik fokra, illetve azok oktávjaira hangolt egyszerűbb megoldásokkal – a szerk.] Nála mindig az alaphanggal

azonos dúr akkord szólal meg, s a nyolc kísérő húr közül több kvintre hangolt is van, mivel az ő elképzelése szerint az akkord kvintjének többször kell szerepelni a kísérőhúrokon, mint a többi hangnak. Instrumentumain gyakran fellelhető még egy alaphangra hangolt cimbalomhúr is, ami elég kirívó a többi, mintegy két oktávnyival magasabban megszólaló akkordhang között. * A hagyományos, nyomóval történ citerajáték A citeráról fennmaradt történeti dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a monochord hangszerek és a tőlük származtatható cite-

Szaszkó József hüvelykujjas nyomótartása

46

A folkMAGazin jubileumi szakdolgozat-pályázatán díjazott munka rövidített, szerkesztett változata.

folkMAGazin 2015/4  

A TARTALOMBÓL: Henics Tamás: Vásár a Körös partján; Kallós Zoltán: Balladás könyv; Kóka Rozália: Egy magyar hazafi Bécsben; Árendás Péter: N...

folkMAGazin 2015/4  

A TARTALOMBÓL: Henics Tamás: Vásár a Körös partján; Kallós Zoltán: Balladás könyv; Kóka Rozália: Egy magyar hazafi Bécsben; Árendás Péter: N...

Advertisement