Page 45

Ebéd után palatkai muzsikálás következett. Jómagam 1985-ben filmeztem először Kodoba Márton és Béla, ottani prímások játékát. A felvételeket lejegyeztem, „kivonóztam”, hangról-hangra megtanultam, teljesen a palatkai zene bűvöletében éltem. 2000-ben jelent meg a Kodoba Márton játékát megörökítő két kötetem. A múlt század utolsó évtizedeiben többször muzsikálhattam is velük, fantasztikus érzés volt, hogy ugyanazt a nótát egyforma vonózással, egyforma hangsúlyokkal, egyféleképpen húzzuk, tudunk együtt játszani. 2002-ben volt az utolsó ilyen alkalom Válaszúton, a népzenei táborban, ahol egy egész hetet töltöttünk el és zenéltünk végig együtt. A következő évben Marci meghalt. Ez engem nagyon mélyen érintett, megfagyott a lelkem, több mint tíz évig nem voltam képes palatkait játszani, hiszen zenei példaképemet, mesteremet veszítettem el. Ezt csupán azért írtam le, mert ott, Kolozsvárt a nap többi részét Kodoba Florinnal, Marci fiával zenéltük végig. Természetesen a délutánt is az ősök megidézésével, filmnézéssel kezdtük. Nagy élmény volt újranézni a palatkai bandát a hetvenes évek végéről, amikor mindenki fiatal volt, erejük teljében, fantasztikus egységben, a mindentudás nyugalmával és kimozdíthatatlan, megingathatatlan erejével muzsikáltak. Egyszerűen lenyűgöző volt! A lelkünk feltöltődött, megtelt ezzel a zenével és ezt folytattuk délután, már a magunk módján, egészen estig, majd vacsora után hajnalig, ki meddig bírta. Florin nagyon sokat megőrzött apja játékából, így különleges élményt jelentett az együtt muzsikálás. Az időutazás így folytatódott. A kontrások tudását Puma gyarapította, aki mindent tud a palatkai kontrázásról, bőgőzésről. Egymás után idézte fel, mérnöki precizitással és szigorú technikai tudással jelenítette meg a különböző kontrások egyéni változatait, a leheletnyi stílusbeli különbözőségeket, az egyéni variációkat, ki, mit, hogyan csinált, milyen vonással, milyen hangsúlyokkal, megtoldva az évszámmal, hogy mindez mikor, milyen alkalommal, milyen felállásban, milyen zenészekkel történt. Jó volt látni, ahogyan Florin mindenben egyetértett vele és hangos helyesléssel erősítette Puma megjegyzéseit, amikor a személyre szabott, néha árnyalatnyi különbségeket rejtő változatokat mutatta be. Nagyon sajnálom, hogy senki sem rögzítette ezt a délutánt, felért legalább egy egyhetes kurzussal. Ez is a tanulás egy formája, lehetősége, amivel élni kell! A kolozsvári fiatalok a magyarországi muzsikusokhoz hasonlóan sok mindent tudnak, de véleményem szerint zenei fejlődésük érdekében egy kicsit tudatosabb zenetanulás, alázatosabb szemlélet lenne az üdvözítő. Ez általában igaz a mostani fiatalokra, akik ezzel a muzsikával akarnak foglalkozni, függetlenül attól, hol élnek. Ebben a már megismert és még felfedezésre váró filmek, kiadványok, esetleg a mostanihoz hasonló, de egy kicsit hosszabb és gyakoribb kurzusok, a még élő helyi adatközlők nagy segítséget nyújthatná-

Halmos Béla és Virágvölgyi Márta (1984)

Felhívás IV. Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázat, 2016 A Magyar Néprajzi Társaság Tradíció-pályázatot hirdet fő partnerével, a Néprajzi Múzeummal és társkiíró partnereivel, a MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Néprajztudományi Intézetével és Történettudományi Intézetével, a ELTE BTK Néprajzi Intézettel és a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeummal, a Hagyományok Házával, a Honismereti Szövetséggel. Több témában és minden korcsoportban, hazaiak és a határon túliak részvételével az egyéni és csoportos önkéntes néprajzi gyűjtők, néprajzkutatók, pedagógusok és diákok pályázhatnak a hagyományok és a jelenkori élő kultúra dokumentálásával, gyűjtésével, feldolgozásával. Az előzetes regisztráció határideje: 2015. december 4. A benyújtási határidő: 2016. január 15. További információ, regisztráció és jelentkezőlap: http://www.neprajzitarsasag.hu/?q=tradicio2016

nak. Jó lenne, ha a múlt század végén, tehát a nyolcvanas, kilencvenes, kétezres években gyűjtött zenék, filmek láthatók, mindenki számára hozzáférhetők, tanulhatók, tanulmányozhatók lennének, hiszen ez közkincs, zenei hagyományunk, zenei megmaradásunk záloga. Szerintem e filmek megtekintése mindennapi kötelezettség kellene legyen, mint a reggeli áldás vagy fohászkodás. Jómagam is a régi gyűjtők közé tartozom, saját pénzen, saját erőből, gyakran szinte saját életünk árán mentünk gyűjteni az akkori körülmények miatti sok-sok félelemmel, kiszolgáltatva a helyi hatalomnak. Az anyagot a szerencsés hazatérés után leadtuk a Zenetudományi Intézet Népzenei Osztályán, cserébe akadémiai felvételeket kaphattunk. Ámde ez az idő elmúlt, vagy legalábbis ennek – az adatközlő zenészben, táncosban, élő helyi hagyományban bővelkedő paradicsomi állapotnak – vége szakadt, az ifjú zenészek hada magára maradt. Őket segíteni kell, hogy el ne tévelyedjenek, ha nem a most gyűjthető hagyománnyal, mert az már nem létezik, akkor a már összegyűlt anyaggal. Hiába van Népzenei Tanszék az egyetem, az utat nekik is keresni kell, hiszen ez a dolguk. Az ősök által évszázadokon át megtartott és átörökített hagyományt tovább kell vinni, tovább kell éltetni! Igen, meg kell tanulni a dallamokat az adott stílusban, s ezen túl azt a technikát, muzsikálási módot, amit a hajdani zenész apák saját apáiktól, nagyapáiktól tanultak! Ez a hagyomány, a kikristályosodott, letisztult, sallangmentes muzsika, amiben benne rejlik az őserő! Ez kötelező! Nem lehet fölhígítani! (A verset – legyen az a Himnusz, a Szózat vagy akár az Anyám tyúkja – sem lehet prózában elmondani, pedig könnyebb lenne, de minek.) Ha minden zenei tudomány már kézben van, akkor jöhet a gyakran föltett kérdés: „és én hol vagyok ebben?”, bár lehet, hogy mindez akkor már nem annyira érdekes, hiszen minden megszólalásban, minden muzsikálásban benne van az én, még ha nem is róla szól a mese. Tudom, ez nagyon sok áldozattal, lemondással, munkával jár, de ha valaki az út elején van, ne keresse azonnal saját magát, ne akarjon máris saját magával szembetalálkozni! Az út rögös, sok buckával, kővel, amit kerülgetni kell, de ha valaki erre adta a fejét, nem csinálhat mást, mint szigorúan az ősök tudományával felvértezve keresni a saját ösvényét. Az ősök tudását nem lehet kikerülni, megkerülni, figyelembe nem venni, hiszen az jelöli ki a helyes utat. És érdemes időről-időre visszanézni, hogy nem tévedtünk-e el. Ne felejtsük el, az áldozat mindig áldássá válik, kár lenne idő előtt lemondani erről! Virágvölgyi Márta

45

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2015/4  

A TARTALOMBÓL: Henics Tamás: Vásár a Körös partján; Kallós Zoltán: Balladás könyv; Kóka Rozália: Egy magyar hazafi Bécsben; Árendás Péter: N...

folkMAGazin 2015/4  

A TARTALOMBÓL: Henics Tamás: Vásár a Körös partján; Kallós Zoltán: Balladás könyv; Kóka Rozália: Egy magyar hazafi Bécsben; Árendás Péter: N...

Advertisement