Page 35

Még úgy is volt, hogy mikor kijöttünk az iskolából, a két lejánka bevitt náluk és megebédeltettek. Egy kicsit büszke voltam, mert nem barátkoztak mindenkivel. Keresztülmentünk az üzleten. A szülők indulnak. Mosolyogva néztek rám. Már le is ültem a földre, a szőnyegre. Élveztem. Nekünk porondas a ház földje. Mesét, verset mondtunk, vagy rajzoltunk. Nagyokat kacagtunk. Egyszer azt mondja az anyjuk, Rózsika: – Te, kicsi Rózsi! Né, mennyi itt az úri ruha, neked való köntösök. Nekünk már úgyse kell, vidd el! – Jaj, nem kell nekem! Én fel nem veszem egy világért se! Én szíki leján vagyak! De mi van ezekkel a kedves népekkel? Mért olyan szomorúak, szótlanak? Nem fogadnak, mint máskor, ha kacagunk, ránk szólnak: – Rózsi, lassabban! S mindenáron nekem akarják adni a gyermekek cipőjét is. De én nem kacagtattam magam, inkább járok ebbe a nagy foltos csizmában. De mit is mondanának? Apám mit is mondott anyámnak, hogy én nem értem? – Szegény zsidók! Hát büdös a helyzetjük, büdös szelek fújnak! Jól béborult nekik. Hogy mondta az ember apámnak? – Kocsis bácsi, adja ezt a lejánkát tanulni, én már nem leszek akkor, nem tudom biztatni. Adja, hogy tanuljan ki ez a kicsi Rózsi. Hát ez még fiatal ember! Miért nem lesz? Hallottam, hogy mondták: – Megcsillagozták a zsidókat, elviszik űket, összeszedik, a gyermekek nem járnak már iskolába. Anyám sírva kérdi: – Ugyi, lejánkám nem voltál ott? Drága gyermekem, nem szabad többet odamenni! – De édesanyám, mi van? Mondják-e meg nekem! Sírva bújtunk össze édesanyámmal. – Nem tudok még semmit. Az öreg, beteg Luska nénit is elviszik? Anyám? Kijöttem az iskalából, pont előttem haladt el a zsidó ember. Utánakiáltottam. Ő hirtelen megállt, erre-arra kapdosta a fejét. Hozzárohantam. Megfogtam a kezit. – Hát te vagy, kicsi Rózsi? Lehajolt hozzám, s a két ujjával megcirógatta orcámot. – Mit csinál Hitele, Perele? – kérdeztem. – Jól, jól, jól vagyunk... – hebegte. Ott a csillag a mejjin. Sírni kezdek. Ő nagy hirtelen a fejem tetejére tette a kezit, de el is kapta. Erre-arra figyel, s elrohant, mintha ott se lett volna. – Apám! Azakat a szép nagy zsidó lányokat is elviszik? A Meier lányokat? Hova? De miért? Nem vagyok már kicsi. Nekem megmondják-e? Anyám sír, apám maga elé néz. Csak azt hajtagatja: – Isten őrizz! Szegény zsidók! Isten őrizz! Egy nap meg kijelentette: – Holnap nem mész iskolába! Mikor már elhagytak az iskolába, már elvitték, összeszedték a zsidókat a faluból.

Az évek múltak. 1951-et írunk. Nem lehet ruhaneműt kapni, szép szíkiest. Nincsenek zsidók, de háború után vagyunk. Üresek az üzletek, de azért a szíki lányoknak öltözni kell. Egy fersing egy borjú ára, a viseletet nem lehet elhagyni. Tíz hónapi fizetésemből vettünk meg egy macskanyomos fersinget, egy selyemrojtú varrottas kendőért szolgáltam hat hónapot. Jól megnőtt a ruha ára. Futkastak az anyák, ha meghallották, hogy van egy szép szatén napraforgós fersing eladó. Volt rá négy-öt vevő. – Hejj, ha most is a zsidók hoznának nekünk... Ha itt lennének... – mondogatták az asszonyok. De azért megmaradt a dúdoló: „Hej! Spiritusból csinálják a pálinkát, Azért nem lát senki rajtam új ruhát, Bár csinálnák fokhagymából, ecetből, Hej! Az a huncut zsidó ne éljen a zsebemből! Hej! Azt a kutya mindenit a világnok, Rosszabbul van dolgom mind a kutyánok, Mert a kutya lefekszik a szalmára, Hej! Én meg csak úgy bújdosok a világba’.”

Kocsis Rózsi (1995. december 23.) Közreadja: Juhos Kiss Sándor és Juhos-Kiss János Grafika: Juhos Kiss Sándor

35

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2015/4  

A TARTALOMBÓL: Henics Tamás: Vásár a Körös partján; Kallós Zoltán: Balladás könyv; Kóka Rozália: Egy magyar hazafi Bécsben; Árendás Péter: N...

folkMAGazin 2015/4  

A TARTALOMBÓL: Henics Tamás: Vásár a Körös partján; Kallós Zoltán: Balladás könyv; Kóka Rozália: Egy magyar hazafi Bécsben; Árendás Péter: N...

Advertisement