__MAIN_TEXT__

Page 26

Dél-Dunántúl hímes templomai A hetven templom A könyv gerincét a napjainkig fölfedezett hetven templom bemutatása képezi. Területi megoszlásuk egyenetlen. Adataink szerint Ormánságban huszonnégy, a Szigetvidéken tizennégy, a Drávaszögben – a nagyharsányival együtt – tizenhat, Szlavóniában három, a Baranyai Sárközben három, Külső-Somogyban négy, Zselicben három, Belső-Somogyban kettő, a Tolnai Sárközben egy hímes templomról tudunk. Számuk a jövőbeni kutatások nyomán tovább gyarapodhat, néhány egykori vagy újjáépült templomról – például a becefairól, páprádiról, kistótfalusiról – joggal gondoljuk, hogy festett volt, mivel azonban nem találtunk kétségtelen bizonyítékot, nem szerepelnek a könyvben. A hetven hímes templom közül tizenöt egykori létéről csupán levéltári források tájékoztatnak. Az ötvenöt fennálló épület festett elemeinek száma, helyzete és állapota nagyon eltérő. Teljes, hímes mennyezetű és berendezésű templom van Drávaiványiban és Kóróson. Hiánytalan az adorjási templom is, ám 1837-ben már stukatúrozott mennyezettel készült, akárcsak az építéskori állapotát őrző kovácsidai templom, melynek mindöszsze a kórusa és a számtáblája virágozott. Majdnem teljes képet mutat Rétfalu temploma, de hímes mennyezetét vakoltra cserélték. Merenyén megvan a kazettás mennyezet és a berendezés zöme, szószéke azonban múzeumba került, belső terét át-

rendezték, padjait újrafestették, karzatát elrontották. Sok festett, összefüggő részletet tartalmaz Nagyharsány, Haraszti, Peterd, Szenna, Pata, Kémes, Drávapiski, Nagypeterd és Laskó temploma. Teljes, de átfestett hímes templombelső található Vajszlón, Tótszentgyörgyön, Terehegyen, Garéban és Bogádmindszent bogádi templomában. Majdnem teljes átfestett temploma van Mattynak, Zalátának, Drávacsepelynek, Katádfának és Bogádmindszent újmindszenti részének. Múzeumba került a nemeskei és a kemsei templom szinte minden festett asztalosműve. A folklorizmus jegyében részben vagy egészben újrafestett belsővel rendelkezik a szennai, az oldi és a váraljai templom. Jeletős értékű, korai töredékeket őriz Zengővárkony és Csányoszró temploma. Kisebb töredékek, bútorok találhatók Túronyban, Őcsényben, Botykapeterden, Besencén, Bogdásán, Drávafokon, Csökölyben, Csarnótán, Rózsafán, Siklóson, Harkányban, továbbá számos szószékkorona, például Márfán, Kórógyon, Nagytótfaluban. Ornamentika és stílus A virágornamentika a kultúra ősi hagyatékába tartozik. Művészeti alkalmazása az ókori civilizációkban gyökerezik, története, folyton változó formában és tartalommal ma is tart. A magyar templomokban

a virágozás a román kortól követhető. Az általunk vizsgált újkori hímes templomok asztalosműveinek mustráin tartós nyomot hagyott a „virágos gótika”, meghatározóvá azonban a ráépülő olaszkorsós, virágtöves, oszmán-török elemekkel bővült reneszánsz mintakincs vált. Az 1470-es években Itáliából érkező, Mátyás király udvarában meghonosodó és onnan kisugárzó reneszánsz stílus több mint két évszázadig uralta a hazai művészetet. A XVII. században ebből nőtt ki az a népművészet, melynek révén a reneszánsz egy új, második életet nyert, hiszen motívumait a vidéki iparosok még a XIX. században is használták, a paraszti kézimunkánkon pedig a XX. századig fönnmaradtak. A XVIII. században a reneszánsz templomfestő hagyományt barokk és rokokó, a következő évszázadban klasszicista, romantikus és biedermeier stílushatások alakították. A dél-dunántúli hímes templombelsők művészeti, stiláris és területi összefüggései a XVIII. században zajló események tükrében válnak érthetővé. A török hódoltság és az azt követő évtizedek háborús pusztításai után újra benépesült, újjáépült országunkban a fejlődés hallatlanul fölgyorsult. A kultúrát sokszínűség és változékonyság jellemezte. Egyszerre és egymást követően több stílusirányzat tűnt föl. A XVIII. század elején még zajlott a barokk kiteljesedése, ami hazánkban megközelítően Mária Terézia uralkodásának (1740–1780) végéig tartott, Franciaországban azonban már az 1730-as

Zentai Tünde: A Dél-Dunántúl hímes templomai Pannon Könyvek. Pro Pannonia kiadó, Pécs, 2014. A mű a téma szintézise, amelyet a szerző, az MTA doktora az elmúlt években egy-egy templom illetve kistáj-kistérség vonatkozásában dolgozott fel. Jelen nagymonográfia több évtizedes helyszíni „terepmunkájának”, egyházi és világi levéltárakban folytatott kutatómunkájának eredménye és az általa írt, A Dél-Dunántúl festett templomai című könyvsorozat tizedik, záró kötete. A 2007-ben indult könyvsorozatban megjelentek a Rétfalu, Kórós, Patapoklosi, Kovácshida, Drávaiványi, Szenna, valamint a Drávaszög, Szlavónia és Szigetköz című, igényes kivitelű, gazdagon illusztrált kötetek, melyeket mind a szakma, mind a szélesebb olvasóközönség, mind pedig az adott térség települései kedvezően fogadtak. A jelen monográfia a téma első teljes körű feldolgozása, amely a jelenlegi Dél-Dunántúl mellett kiterjed az 1918-tól Horvátországhoz tartozó drávaszögi és szlavóniai magyar településekre is. A könyv gerince a régió napjainkig megismert hetven, feudalizmus kori, tarka mintákkal kifestett templomának történelmi, művészettörténeti és képi bemutatása. E szám negyvenkét olyan református hímes templomot is magában foglal, melyekről korábban nem tudtunk, s amelyek jelentős része a szerző kutatásainak eredményeként, a jelen könyv meg-

26

jelenésével vált-válhat majd ismertté szélesebb szakmai és nem szakmai körökben. Az első fejezet áttekintő, komparatív tanulmány a dél-dunántúli festett templomok történetéről, a reneszánsz és a reformáció meghatározó szerepéről, amelyek hatására a XVI–XVII. században létrejött egy szakrális ábrázolást mellőző, gazdag, virágos díszítés. Részletesen föltárul az ornamentika stiláris változásainak folyamata, a hosszú életű reneszánsz stílust követően, 1790 táján a provinciális rokokó uralkodóvá válása. Az 1830-as években még kialakult egy népies neoreneszánsz irányzat, majd a XIX. század derekán az élő templomfestés kora véget ért. A szerző ebben a fejezetben fontos információkat nyújt a XIX. és XX. századfordulóján föllépő folklórizmusról is. Az utolsó alfejezet a témát nemzetközi kontextusba helyezi, bemutatja a festett templomok hazai és európai kapcsolatrendszerét és jelentőségét. A második fejezetet az ötvenöt, különböző mértékben megőrzött és a tizenöt már nem létező, ám dokumentált református templomról írt tanulmányok alkotják, melyek felölelik az eklézsiák múltját, a templomépítő közösségeket, a templomépítések történetét, a templomok hímes elemeinek összehasonlító vizsgá-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2015/3  

A TARTALOMBÓL: Árendás Péter: Népzenegyűjtés a Fonóban – I.; Kóka Rozália: Értékmentők – II. rész; Rácz Mihály: Enyhébb vagy erősebb elhajlá...

folkMAGazin 2015/3  

A TARTALOMBÓL: Árendás Péter: Népzenegyűjtés a Fonóban – I.; Kóka Rozália: Értékmentők – II. rész; Rácz Mihály: Enyhébb vagy erősebb elhajlá...

Advertisement