__MAIN_TEXT__
feature-image

Page 13

Góbé zenekar

sonlítgatást. És a lényeg természetesen az, hogy ifjabb Netinek sikerült-e valami érvényeset, maradandót, ne adj’ isten kirobbanót alkotni. A magam részéről örömmel jelentem, a dolog jól sült el, a már középkorú ifjabb prímás valóban remek formában van, és ideje is volt, hogy letegye névjegyét. Az anyag érvényességét nem a műfaj megújítása adja, ezt nem is érdemes elvárni. Azonban vitán felül beljebb vagyunk egy lehengerlő kalotaszegi albummal, amelyen nincsenek üresjáratok, és tényleg jó hallgatni akár otthon, ültünkben is. Ezt elsősorban nem is a pörgős meneteknek köszönhetjük, sokkal inkább a kreatív és személyes hangulatú daloknak, a Zongorás, a Ketten, vagy az Apámnak hallatán érezhetjük át igazán a hagyományok valódi gazdagságát, hogy általuk az adott művészek képesek mások számára is átélhetően megfogalmazni emberi érzelmeket, tapasztalatokat, mélységeket és magasságokat. A zenei környezet nem kizárólag ifj. Fodor Sándor érdeme, nagyszerű társa ezen a lenyűgöző utazáson Varga István „Kiscsipás” prímás, valamint még tizenkét kipróbált muzsikus, többek közt sok dalban a Buda Folk Band teljes legénysége. Népzenei hangszerparkra és dallamkincsre alapozva épített fel egészen sajátosat és átütőt négy tapasztalt muzsikus Parasztünnep nevű bandájával. Hasonnevű lemezükön minden hang ott van, amit folklemezekről, és táncházakból ismerhetünk, a lényeg mégis az az íz, az az egyedi válogatás a folklórból, amitől az egész rendhagyóvá válik. Részleteiben is nagyszerű ez a muzsika, a dalok életre kelnek, megérintők, néha már egészen borzongatók, de kerek egészként is működnek – simán kedvet kaptam, hogy újraindítsam a lemezt. Már csak azért is, mert nyitódalként a Balaton természetes tónusaival, ötletkavalkádjával és eltalált rappelésével az egyik legjobb felütés, amit mostanában hallottam. Egyébként nehéz kiemelni bármelyiket is a hét dal közül, a kedvenceim mégis azok, ahol az ének is szerephez jut: a Rabnóta és a Vadkacsa azon kevés dalok közé sorolhatók, amelyek segítségével ki lehet lépni a hétköznapi tudatállapotból, és ebben az elemelkedettségben valami érvényeset él-

hetünk át az összemberi drámából. A lemez legfőbb érdeme a nagyszerű zenei és kompozíciós erények mellett az a természetes, minden műviségtől mentes hangzás, ami életre kelti és ritka őszintévé varázsolja ezt a vállalkozást. Brasnyó Antal brácsást a nagyközönség elsősorban Lajkó Félix gyakori partnereként ismerheti, Molnár Miklós az Ökrös együttes egykori prímása volt, Mester László hegedűs és brácsás, valamint Szabó Csobán Gergő nagybőgős számos népzenei produkció résztvevői (előbbi például a fenti Neti lemezen is közreműködik). Az autentikus alapokra építő zenekarok új generációjának izgalmasabbik fele, bár a táncházas közegben is otthonosan mozog, albumait már inkább más műfajokkal vegyítve, sajátos arculatot kialakítva önti formába – az ilyesmit is jobb híján világzenének nevezzük, de ennek nincs komolyabb jelentősége. Itt a Lángolón is méltattuk már a legjobb új-folk bandákat, a Tárkány Művek, a RÉV, és a fentebb már említett Buda Folk Band is ide sorolható, most pedig a 2007-ben alakult, az Ez van! című második lemezével jelentkező Góbé zenekaron a sor. Náluk például a Buda Folk Banddel ellentétben a különböző műfaji oltványok egészen konkrét formát öltenek, gyakran és tetten érhetően karakteres blues, reggae, dzsessz és gitáros alter-folk zenébe szaladunk, miközben végig ott munkál a kárpát-medencei vonószene. Ez rendben is van így, ízes-színes világ az övék, tele friss megoldásokkal, de a hagyományos elemek sem hiányoznak – a dolog pedig attól működik igazán, hogy az arányérzékkel nincs probléma. Főleg egyben, albumként nézve tűnik fel, hogy jó dramaturgok, ám a dalok külön-külön is ügyesen hangszereltek és szépen íveltek. A Facebook-oldaluk egészséges és szerénytelen önképet mutat, úgy tűnik, bátran teszik a dolgukat: „Legszívesebben ilyen zenét hallgattunk volna. Mivel nem találtunk ilyet, ezért megcsináltuk mi.”. De azzal is tisztában vannak, hogy az uniformizáló világunkban nem könnyű őket keretek közé lőni: „Produkciójuk népzenének nem elég autentikus, könnyűzenének folkos, a komolyzenei hatások miatt végképp besorolha-

tatlan.” – ez a bejegyzés jól reflektál korunk abszurditására: a kreatív és magukat vállaló alkotók bizonyos pontokon szinte mentegetőzni kénytelenek. De az is lehet, hogy inkább ifjonti lelkesültségről van szó, semmibe véve a skatulyákat. Inkább ez utóbbi legyen, a produkció megér még jó pár kört, és ha lehet, a következő lemezt élőben vegyék fel, vagy legalább keverjék kicsit koszosabbra, ahogy egy jó rockbandához dukál. A nyilvánvaló tényezők mellett más út a Fokos zenekaré, nem kevésbé érvényes, és bizonyos nézőpontból meglepő lehet, de hagyományokhoz ragaszkodásuk a legkevésbé sem teszi őket idejétmúlttá. Sőt, a modern világban nagy szükség is van arra, hogy néhányan az autentikus utat járják és minél tisztábban adják vissza azt az ősi réteget, ami fontos mondanivalót hordoz a mában és a mának. A Fokos ezt nem csak ideologikusan vállalja fel, de saját egyéniségét érvényre is juttatja, így nem valami múzeumi folklóranyag született, ebben a zenében és kulturális rétegben megmerülve valahogy könynyebbnek, egyenesebbnek és tisztábbnak érezhetjük magunkat. A népzenének valóban van egy ilyen megtisztító hatása, átmos és feltölt, remek érzés, ahogy lesorjázza a műanyag világ sallangjait. A Fokos avatott az ilyesmiben: népzenész családokban felnőtt ifjakról van szó, amelyekben ügyeltek a neveltetésükre, a zenén túl az egyéb hagyományokra és a vallásgyakorlásra éppúgy, mint a nyelv helyes használatára. A fiatalok pedig felnőttek, és első körben le is tették névjegyüket a Kiskoromtól nagykoromig című debütálással. Az hallatszik, hogy vonósmuzsikával kezdték, rendesen meg is bírnak szólalni, előbb Csikós zenekar néven próbálkoztak, majd a vajdasági tamburamuzsika megtalálása után némileg átalakulva jött a Fokos. A tamburamuzsika sem maradt kizárólagos, van itt még felvidéki, magyarországi és erdélyi zene, és ezzel összegezhetjük is: ízes, ropogós anyag született, ott a helyük az élvonalban. Én magam is olyan egészségesnek éreztem magam tőle, mint utoljára kölyökkoromban. [...] Rácz Mihály (langologitarok.blog.hu – 2015. május 20.)

13

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2015/3  

A TARTALOMBÓL: Árendás Péter: Népzenegyűjtés a Fonóban – I.; Kóka Rozália: Értékmentők – II. rész; Rácz Mihály: Enyhébb vagy erősebb elhajlá...

folkMAGazin 2015/3  

A TARTALOMBÓL: Árendás Péter: Népzenegyűjtés a Fonóban – I.; Kóka Rozália: Értékmentők – II. rész; Rácz Mihály: Enyhébb vagy erősebb elhajlá...

Advertisement

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded

Recommendations could not be loaded