Page 11

en kétéves rendszerességgel működik a Néptáncosok Országos Bemutató Színpada a Vajdaságban is. Az iskolarendszeren kívüli kézműves felnőttképzés programját úgy dolgoztuk ki, hogy – amit mi a tanulmányaink során jónak találtunk, és ami abból itthon megvalósítható, ami fontos és sürgős, ami kivitelezhető a körülményekhez igazodva és hosszú távon eredményt hozhat –, az kapjon prioritást. Kezdetben ezek a tanfolyamok (hímzők 1996, szövők 2003, fazekasok 2005) tömegesek voltak. Nagyon nehéz volt, mert a hátizsákomban hoztam Pestről harminc ember számára a tanfolyamhoz szükséges összes nyersanyagot – a hímzőfonaltól kezdve a vászonig, mert itthon nem lehetett kapni –, a szakirodalmat, mindent. Az asszonyok nagyon szívesen tanultak. Vajdaság egész területéről érkeztek, főként a középgeneráció. Eddig közel hatszázan vettek részt a tanfolyamainkon. Petrás Anna is fölfigyelt a munkánkra, látta a programunkat. Volt egy időszak, amikor iskolája kihelyezett tanfolyamának ismerte el a miénket. Alapképzésünkön 60 % az elmélet, 40 % a gyakorlat, összesen száznegyven óra, tíz alkalomra elosztva. A haladók csoportja második éven, ugyancsak száznegyven órás képzésen vesz részt. A program egésze a néprajztudományra épül. Előadóink magyarországi és hazai szakemberek. Sajnos, amikor a hallgatóink visszakerültek a falujukba, több helyen nem fogadták el őket, például Óbecsén, Topolyán, Bajmokon a hímzőket. Sokan ma sem képesek megérteni, hogy a népi hímző kultúra magas szintű műveléséhez a gyakorlaton kívül elméleti tudásra is szükség van, ha azt akarjuk, hogy a termék értéket hordozzon. Megemlíteném, hogy ’92 és ’99 között, Doroszlón hímző- és hagyományápoló gyermektáborokat szerveztünk a téli vakáció idején Istvánnal. Varrónak neveztük el, mert mi, Doroszlón annak idején varróba jártunk télen egymáshoz. A Vajdaság egész területén megszólítottuk az általános iskolákat, a doroszlói szülők fogadták be egy hétre a gyerekeket. Harminc-negyven gyűlt össze alkalmanként. Természetesen a helyi időseket is bevontuk a munkába. Egész nap velünk voltak. Jött a vízkereszt, mentünk a templomba, láttuk a vízszentelést. Meghívtuk a betlehemező gyerekeket, megtanultuk a karácsonyi énekeket, de a helyi leánykörtánc dallamait, a csirajnótákat is. Olyan ételeket ettünk, amit télen volt szokás készíteni: főtt kukoricát, sült tököt. Megpróbáltuk elővarázsolni azt a világot, ami a népi kultúrát jelentette valamikor. Végigjártuk az idősek otthonait, kinyíltak a szekrények. Akkor láttam én is, hogy mennyi olyan tárgy lapul ott, amivel már nem tudnak mit kezdeni. Abban az időben volt a faluban még tizenkét tisztaszoba. Sikerült mind a tizenkettőt eredeti állapotban rögzítenünk. A tisztaszoba mindig státusszimbólum volt, így igen látványos. A két ablak között volt egy kis szekrényecske, az volt a szakrális rész. Arra helyezték a Mária szobrocskákat, oda ment gyakran az asszony imádkozni. Teljesen egyedülálló volt a táborunk, sokak számára idegen, de mégis vonzó. Szívesen jöttek a gyerekek, dolgoztunk szorgalmasan hat napon keresztül. Azokat a mintaíró asszonyokat hívtuk meg a Varróba, akik kiszolgálták a falut azelőtt is hímzésmintákkal: Diósiné Polák Margit, Szittyainé Panni nénit, a drukkoló asszonyokat. Polák Margit a mintáit maga rajzolta, még zombori cselédsége idején. Amikor hazajött, férjhez ment, egy másik drukkoló asszony átvette a mintáit, de a sajátjaival bővítette a kínálatot. Ezekben a táborokban sokat meséltek, énekeltek az asszonyok a gyerekeknek. Imádkoztunk is együtt. Az elkezdett munkát a táborlakók otthon befejezték, és valamikor májusban újra összejöttünk Doroszlón. Az elkészült kézimunkákból kiállítást rendeztünk. A falubeliek látták, hogy ez fontos dolog, segítettek nekünk. *

Raj Rozália és Nagy István az ARACS Díj átvételekor, 2007-ben, Szabadkán

Rózsa mesél, mesél, mesél arról a tengernyi munkáról, amit elvégeztek, amit még szeretnének elvégezni, „ha életük lesz”. A doroszlói tájházról, amit Rózsa ük- és dédszüleinek portáján alakítottak ki, és ahol közel kétezer általuk gyűjtött tárgy kapott helyet. Ezt a munkát a kezdetektől segítette dr. Silling István, de a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Szentendre), a Néprajzi Múzeum és Művelődési Intézet (Budapest) munkatársai is. 2001-től, közel tizenegy ezer látogatót vonzott a tájház. Szóba kerül az évenkénti tájház-konferencia, amelyhez dr. Bereczky Ibolya folyamatosan nyújt szakmai segítséget. Említi Rózsa saját, kétévenként megrendezett, „Lánchenger” szőttes-pályázati és Polák Margit emlékére rendezett hímzés-pályázati kiállításait, a viselet-rekonstrukciókat, amelyeket táncegyüttesek számára készítettek, a tanulmányutakat, szakmai konferenciákat. Szól a magyarországi és otthoni megmérettetéseken elnyert díjakról, a – minden esetben Raj-Nagy szerzőpárosként jegyzett – kiadványokról, publikációkról. Lelkesen beszél a tanítványok kiváló eredményeiről, a magyarországi Országos Népművészeti Kiállításon, Kiss Jankó Bori pályázaton, a Mesterségek Ünnepén való részvételről, tagságukról a Népművészeti Egyesületek Szövetségében, a Martin György Néptáncszövetségben, a Magyarországi Tájházak Szövetségében, a budapesti Táncház Egyesület és számos szerbiai intézmény munkatársaival való jó kapcsolatukról. De a heroikus küzdelemről is, amit a mindent elárasztó giccs ellen folytatnak. A megtapasztalt kétarcúságról is, ami mindenütt, náluk is rombol. Ők teszik a dolgukat, tisztelik és becsülik önzetlen, őszinte magyarországi, vajdasági, dél-szerbiai és többi együttműködő barátjukat, partnerüket, partnerszervezetüket. Elutazásom előtt meglátogattam Rózsa családját. Találkoztam a nyolcvanhét éves édesanyjával, a lányaival, kisunokájával. Már csak egy volt hátra: megnézni a Vajdasági Magyar Folklórközpontot, amelynek István több mandátumon keresztül elnöke, Rózsa pedig titkára volt. Mára, mint szakmai tanácsosok, koordinátorok végzik teendőiket. A szervezet székházának épületét 2006-ban, az Illyés és az Apáczai közalapítványok támogatásával sikerült megvásárolniuk. Még sok a felújítani való rajta, de nagyon örülnek neki. Asszonyok dolgoztak a házban, szövéshez készülődtek. Kimentünk az udvarra is, ahol már folytak a nyári táborozás előkészületei. Boldog vagyok, hogy közelről megismerhettem két álmodozó, nagyot álmodni is merő, és álmait megvalósítani is képes embert. Mielőtt elindultam volna haza, még kaptam egy köteg gyönyörű meghívót, prospektust, hírlevelet. Raj Rozália, Nagy István! Kívánok Nektek még számos, gyönyörű, alkotó esztendőt! Kóka Rozália

11

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2015/3  

A TARTALOMBÓL: Árendás Péter: Népzenegyűjtés a Fonóban – I.; Kóka Rozália: Értékmentők – II. rész; Rácz Mihály: Enyhébb vagy erősebb elhajlá...

folkMAGazin 2015/3  

A TARTALOMBÓL: Árendás Péter: Népzenegyűjtés a Fonóban – I.; Kóka Rozália: Értékmentők – II. rész; Rácz Mihály: Enyhébb vagy erősebb elhajlá...

Advertisement