Page 10

„Szűz Mária szemén keresztül” Bodza Klára utolsónak szánt lemezbemutató koncertje

fotó: Magyar Nemzet/Hegedűs Márta

B

odza Klára nem csak énekesként, de pedagógusként is meghatározott egy több évtizedes korszakot a magyar népzenei életben. Hitből, tapasztalatból és hálaadásból építkezik legújabb, utolsónak és összegzőnek szánt lemeze, amelyet a művésznő hétfőn [2015. február 2-án] este mutatott be a Hagyományok Házában. Életútja különösen gazdag. Az 1968-ban befutott népdalénekesből elismert „régizenész”, majd a szisztematikus népi énekoktatás módszertanának megteremtője lett, olyan szaktekintély, aki tanári pályáját a Zeneakadémia Népzene Tanszékén koronáz-

10

hatta meg. Tegyük mindjárt hozzá, megérdemelten, hiszen nemcsak énekesként, de pedagógusként is meghatározott egy több évtizedes korszakot! A kezdetektől tanított, nevéhez fűződik az öt kötetes Népi énekiskola. Tanítványai között találjuk a Csík zenekar énekesnőjét, Majorosi Mariannát, a több műfajban is jeleskedő Szalóki Ágit, és az autentikus irányzaton belül tevékenykedő, sokszínű, tehetséges Navratil Andreát. Ezen a ponton érdemes kicsit megállni, és elgondolkozni azon, vajon mit tudott nyújtani a tanítványoknak, hogyan érte el, hogy azok – kellő tehetség mellett – nem szorultak be a torokhang korlátai közé. Népzenei berkekben a hangképzés mindig kritikus pontot jelentett, Bodza Klára azonban – saját tapasztalataiból, párhuzamos, historikus és népzenei repertoárjából kiindulva úgy tanította énekelni a növendékeit, hogy az autentikus és valóban stílushű népdaléneklés mellett bármilyen műfajban megállhassák a helyüket. Decemberben összefoglaló jellegű lemezt jelentetett meg [l.: folkMAGazin 2014/6, 2. o.], amely tulajdonképpen pályája egyfajta lezárása, ugyanakkor szakrális tematikája révén hálaadás is a sikeres életútért. Az Ó, áldott Szűzanya! című korongot a Hagyományok Házában mutatta be Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepére időzítve. Bár – tulajdonképpeni értelemben vett – Mária-éneket csak keveset hallunk a lemezen, az egyházi évet karácsonytól húsvétig, illetve Jézus életét a születéstől a feltámadásig tulajdonképpen mind-mind Mária szemén keresztül ismerjük meg. Moldvában rendkívül gazdag az ilyen típusú népköltészet, amelyben az előadó egyes szám első személyben, Mária érzéseivel meséli el az egyházi ünnep üzenetét, ez a lemez pedig

erősen kötődik a moldvai népdalkincshez. A műsor Bodza Klára hitéből és őszinte hálájából építkezik, ettől olyan személyes, miközben izgalmas zenetörténeti időutazásra hívja a hallgatót. A dallamokkal több száz évet utazunk vissza a múltba, megismerhetjük a régi egyházi zenét és annak népi lenyomatát. Mindezt Erdélyi Zsuzsanna Hegyet hágék, lőtőt lépék című gyűjteményének archaikus népi imádságai egészítik ki, a modern embert pedig Reményik Sándor istenes versei szólaltatják meg. Ez a sokszínűség jellemzi a mai városi népdalénekest: a hagyomány tisztelete és a modern művészi forma egysége. Ezt képviseli a lemez és a bemutató műsor, ahogyan egyébként Bodza Klára egész pályája is erről szólt. A CD-n a régizenei betéteket Czidra László és a Camerata Hungarica felvételeiről halljuk, megidézve Bodza Klára több évtizedes közös munkáját férjével és annak együttesével. A lemezbemutató koncerten élőben szólaltak meg ezek a dallamok. Bodza Klára szerencsés, hiszen rengeteg kiváló zenész barátja van, akikkel egymásra hangoltan tudnak muzsikálni. Kállay Gábor Czidra László barátja és tanítványa volt, vele láthatóan egy félmosolyból is megértik egymást, Kállay Gábor lánya, a szintén historikus fúvós hangszereken játszó Kállay Ágnes tökéletesen illeszkedett a csapatba, amelynek tagja volt még Harsányi Zsolt és Csörsz Rumen István. Utóbbival szintén szoros a zenei összhang, és nem kevés a közös zenei múlt. A cimbalmos Balogh Kálmán igazi muzsikus polihisztor: hiteles az autentikus népzenében, kreatív a világzenében, egyéni szín a dzsesszben, és most a historikus zene világában is bizonyított. Kiss Krisztián a moldvai furulyamuzsikát képviselte, Bodza Klára három egykori tanítványa, Ábrahám Brigitta, Szerencsés Martina és Pojendán Gergő pedig azokat, akik átveszik tőle a stafétabotot. Dunai Tamás – bár archaikus imádságokat és verseket megszólaltató színművészként vett részt a produkcióban – énekesként sem utolsó, bariton hangja kitűnt a közös éneklésekben. Utolsó koncertjének szánta Bodza Klára a hétfőit. Nem tudjuk, lesz-e még élő bemutatója ennek az elmélyült, egy élet tapasztalatából összesűrített lemeznek. Abban azonban reménykedhetünk, hogy valamelyik tanítványa továbbviszi ezt az örökséget, és hallunk még a hétfőihez hasonló szakrális műsorokat. Kiss Eszter Veronika (Magyar Nemzet, 2015. február 4.)

folkMAGazin 2015/2  

A TARTALOMBÓL: Agócs Gergely: Az utolós dudás emlékének; Fehér Anikó: „Akit anya szült...”; Kóka Rozália: Értékmentők – I. rész; Kiss Eszter...

folkMAGazin 2015/2  

A TARTALOMBÓL: Agócs Gergely: Az utolós dudás emlékének; Fehér Anikó: „Akit anya szült...”; Kóka Rozália: Értékmentők – I. rész; Kiss Eszter...

Advertisement