Page 40

TÁR KAKUK TIMIKA: RÖGZÍTVE

Csendben, de kicsit gyorsan szuszog az ágyban, halkan lépek hozzá. Nagy a hőség, talán azért veszi szaporán a levegőt. Bár ébren is inkább nyugtalannak mondanám, nem aggódom. Elég ritkán aggódok. Azt mondja az apám, olyan szép, mint én. Tisztára a mi fajtánk. Nem tudom, a haja valóban hasonló, nem is a színe, csak a tapintása. Mintha nem is haját simogatnám, hanem valami vadon növő gabona szárát. Szeretem nézni, ahogy alszik, akkor velem van, de én magammal lehetek. Most nem mocorog, de néha úgy dobálja magát, hogy leesik az ágyról. Akkor persze sírás, vissza nem alvás következik. Igazából rajzolni szerettem volna és meginni egy pohár bort a másik szobában. De nem tudom őt itt hagyni. Nincs bűntudatom, csak valami nagyon mélyről jövő ragacsos pókháló tapaszt hozzá. Nem fogom a kezét, a szál hosszan feszül köztünk. Ezen a szálon ringanak a gondolataim halkan, de kicsit kapkodva, ahogy ő is szuszog. Olyan forró ez a Kolumbia. Eshetne kicsit gyakrabban, legalább így esténként. Na, persze ne legyen vihar, mert akkor megint sírás és nem alvás lép előre, arra nem gondolva, hogy én mennyit alszok. De most sehol egy felhő, így a pókhálón kicsit lazítva sétálhatok át a másik szobába. Leülök az asztalhoz, de nem rajzolok. Csak nézek, és azon gondolkodom mennyire szerettem gyerekként is a viharokat. A villámokat, a szélzúgást, a nyárfák hajladozását. Azt, amikor egyszer kidőlt egy nyárfa, egy másik meg iszonyú ferde lett. Én még nem megyek haza nyári villámokat nézni Vizslásra. Csak Gáborka, utána repülök majd 3 héttel. Vágyok már haza. Már akkor vágytam haza, amikor eljöttem. Igazából már Bécsben is honvágyam volt, nem is értem, hogy kerültem ilyen messzire. Nem tudom megfogalmazni mi hiányzik, vagy olykor az a rosszabb, ha tudom. Már elkezdtem rendszerezni nagymamám felvételeit. Sajnos nincs olyan sok, de mégis szeretném egy kicsit újra hallgatni őket. Három hét Gáborka nélkül elég is lesz. Esténként jó hangosan lejátszom őket, anélkül, hogy magyaráznom kellene ki volt a dédi, milyen nyelven beszél, miért nincs már ő sehol, miért recseg a hangja, miért torzul el az arcom. Talán már most elkezdhetném. Ha telefonon hallgatom, akkor úgyse hallja senki. Nem hallgatok sokat, csak egy nagyon rövidet. De melyiket, nincs ötletem, melyikkel tudnék időben megállni. Ha nem alszok el hamarosan, holnap biztosan elkések. Haha. Bevillan, ebben a pillanatban. Rengetegszer történik velem ehhez hasonló. Ami igazán különös, hogy egyszer már ugyanígy jutott eszembe ez a felvétel, amikor szeretett lakberendezőmnek meséltem arról, mi is az otthon. A fájl neve is villanós, Vizes istennyila. Az kell most, főleg ebben a hőségben. Olyat vágott, villámlott. Jaj, Bözsi, én már megyek innen, én már nem lesek. Az meg elkezdte a kiabálást. Mi vót az te, Feri, mi vót az? Hát osztan kinyissák, ahogy menni a komrába Erzsihez, ahol a nagy létra van, joj, teli van vízvel. Hát mi vót ez, aszongya. Ott vót a mázsár, valamikár a máknai is ilyen nagy fa ízé vót csinálva. Lyukas a közepi, abba öntötték a mákot, úgy verték egy vasval. A máktörőt mind szétvágta. Akkor ott volt a küppülő, az is olyasmi volt deszkából csinálva,

40

akkor egy rúd abba is benne, abba szoktuk csinálni az aludttejet. Oszt a vajat meg mind felhozta tetejire. Alól maradt a tej, a vaj meg felől. Azt is széthasította. Azongya anyu, joj, most már nem eszünk vajas kenyeret se. Aszonta oszt arra apu, hogy azt még meg lehet csinálni. Mi tartunk Bözsivel be, mikor anyu egyet sivalkodott, nem láttuk így, mi volt ez. Na de Mari ángyo is jött a szomszédból. Én láttam! Én láttam! Onnane, a hegytől, a templomtól gyött, gyött lefelé, akár egy nagy dézsa, és úgy ment nálatok be. Akkor mondták, hogy ez vizesistennyila, nem tüzes. Az hasigatta szét az ablakdeszkákot. Telefonon nem az igazi, de azért lehűtött egy kicsit. Már nincs an�nyira melegem, jobban kapok levegőt. Szerintem ma alhatok. Nem fog felébredni. Becsukom a szemem és közben a szememre gondolok. Látom magam előtt. Régen az is szórt villámokat, szerintem tüzeset és vizeset is. Szerettem azt a szememet, de mióta máshogy szemlélődöm a világban, mintha a szemem is megváltozott volna. Semmi isteni fényt nem szór. Az egész egy halk álló víz, néha egy-két szürkés úszómécsessel. Villámokat akarok. De attól megint melegem lenne, inkább alszok. Úgyis korán kelünk. Buszozunk. Mama rengeteg konyhai intelemmel látott. Az egész családunkban az evés és a főzés kiemelt téma volt. De a főzés nem ott kezdődött, hogy akkor most hány tojás kell a piskótához, hanem valahol ott, hogy vett tojást enni az bűn, illetve egyenlő a nem tojás evéssel. Ilyet Lizám, többet nem eszel, ha meghalok, mondta mama, amikor a surcából elővette a kicsit koszos, de friss tojásokat. Én hosszú ideig nem tartottam fontosnak, hogy a mi ellenőrzött, biogazdálkodásunkból szerezzem be a húst, tojást, zöldséget, mert nem nagyon szerettem a buszon cipelni, meg ételt rendelni könnyebb volt. Aztán lassan rászoktam, főleg azért, mert a városi ismerőseim megerősítették, hogy ez a sokkal jobb mint a bolti. Egyedül a zsírra nem szoktam rá. Mama mindig azt mondta, hogy meg nem enné a bolti zsírt, csak azt, amit ő maga csinál tejjel és sóval. Én maradtam az olívaolajnál. Azt egész családom ki nem állhatta. De azért nem minden az alapanyag. Néhányszor főztem otthon, kizárólag hazai alapanyagok felhasználásával. Mamának ritkán lehetett elnyerni a tetszését, a carbonara spagettimra, amit Pesten tányér számra ettek, csak annyit mondott az első falat után: Jó ez neked, de én nem rontom el a szám ízét. Én meglepődtem, de mama őszinte undorát látva nevetnem kellett. Aztán ő is nevetett, hogy szegény unokája. De azért sok mindent megfogadtam, például, hogy egy igazi szakácsnő nem a saját szája íze szerint főz, hanem elsősorban az uráé szerint, másodsorban a gyerekéé szerint, csak aztán gondol a saját pucrára. Miután az intelem első részében szereplő személy, az egykori uram, már nem velünk vacsorázik, így Gáborka igényeit kell csak figyelembe vennem. Ha mama ezt tudná, sokat sírna. Pedig nekem nagy könnyebbség, ugyanis a dél-amerikai ételek nagy odafigyelést követeltek, még Gáborka palacsintája este 7 után is egész jól megy. Ma van az utazás előtti utolsó közös vacsoránk, az elmúlt négy napban, Lini is mindig velünk tartott, hogy Gáborka szokja egy kicsit. Lini

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2015/1  

A TARTALOMBÓL: Foltin Jolán: Egy igaz lélek; Abkarovits Endre: Hosszú búcsú Halmos Bélától; Salat-Zakariás Erzsébet: Pontosan, szépen; Kóka...

folkMAGazin 2015/1  

A TARTALOMBÓL: Foltin Jolán: Egy igaz lélek; Abkarovits Endre: Hosszú búcsú Halmos Bélától; Salat-Zakariás Erzsébet: Pontosan, szépen; Kóka...

Advertisement