a product message image
{' '} {' '}
Limited time offer
SAVE % on your upgrade

Page 32

SZÉKI TÖRTÉNETEK

K ocsis R ózsi

hagyatékából

Nem láttak egy tolvaj urat? „Nem láttak egy tolvaj urat?” – így szokott viccelni apám, ha felkereste az ismerőseit. Ennek pedig története van. „Egyszer városra ment egy falusi ember a piacra: árulni, bevásárolni. Fel kéne neki váltani egy százast, mert nincs aprópénze. Kérlel is mindenkit: »Legyen olyan jó, és váltsa fel!« De hiába! Az emberek bizalmatlanul fordultak el tőle. Jön vele szembe egy jólöltözött úriember. – Én felváltom, bácsikám, nagyon szívesen. Látja ott azt a nagy épületet? Oda megyek, várjon meg, mert rögtön jövök vis�sza – mondta. Elkapta a pénzt az ember markából és máris rohant. A falusi ember csak várja, várja, de az nem jön. Elunva a várakozást, gondolta, bemegy ő is oda, hátha ott találja. Amikor belép, látja, hogy ez egy vendéglő. Nagy urak esznek, iddogálnak. Meglepődve néz körül, hátha megismeri az urat, aki elvette tőle a pénzt. A pincér ráförmed: – Magát nem szolgáljuk ki, bácsikám! Az öreg dühbe gurul: – Nem is kell! De nem láttak itt egy tolvaj urat? A pincér is emeli a hangját: – Ide csak tisztességes urak járnak. De most aztán kitakarodjon! – tuszkolja ki a falusit.” Egyik nap apám sietve jön haza. Alig lép be az ajtón, máris mondja: – Na, asszony, most vágjál le egy tyukat! – Há’ kedbe’ mi a ménykű ütött bele? Én biza’ nem nyúlok ahhoz a két rongyas tyúkhoz. – Ide figyelj! – mondja apám. – Meglépesedünk, jómódúak leszünk. Nagy szerencse ért bennünket, csak meg ne tudja senki – tette be óvatosan az ajtót. Anyám nem értette, hogy mit is beszélhet, de egészen közel ment hozzá. Apám a lájbija zsebéből elővesz egy fél liter pálinkát és az asztalra teszi. – Kölcsönkért pénzből vettem. Ej, leszek én jómódú ember, amilyen voltam! Mert nem a henyélés vitte el a jó kis földjeimet, hanem a Mátyás kórház Kolozsvárt, ahol sok ideig kezeltek szívnagyobbodással. Meghalt a feleségem, én ott maradtam a három gyermekkel. – Ezt már annyit hallottam – mondja anyám. – Ha iszik egy kicsit, mindjárt ezt énekli ked’. Én elhiszem, de az már nagyon régen volt. Ne erről beszéljen ked’, hanem azt mondja meg, hunnét lesz pénzünk? – huzigálja a lájbiját apának. – Na, üljen ked’ ide a lócára! Én csak most látom, hogy apám részeg. Az elébb még sírt, most meg hahotával kacag. – Hej, lesz nekem még pénzem! Felém fordul: – Kicsi Rózsi, pénz jön a házhoz! Veszünk gyapotat jó olcsón, s eladjuk drágábbért. Anyámnak felcsillan a szeme: – Milyen gyapot? Olyan szűni való, bélbe való nyújtó? Apám kacagva bólogat. – Olyan, fiam, olyan. – És szőhetek belőle gyapotvásznat? Szövek elegyest is, van egy kis kenderem hozzá. Istenem, hogy kell a szép gyapot ing, pendely! Itt van Mari, már nagy leány, s ez is

32

maholnap az lesz – mutat rám. – János is hazajön, annak is kell, mert biza’ egy rendes inget nemigen tudtam csinálni nekiek. Csak az van, amivel én leánykodtam. Aztán hitetlenül kérdezi: – De hát kitül veszi ked’? Ismeri ked’ azt az embert, aki adja? – Az az én dolgom – mondja dülöngézve apám. – Az az ember egy rokonunk, nagyúr. Anyám felcsattan: – Há’ ked’ sose mondta ezt mostanáig! Ked’ részeg! – Bízd csak rám! Tudom én, mit csinálok! Neked pedig az a dolgod, hogy készíts valami jó ennivalót. Én megyek, mert van valami elszámolnivalónk az úrral, de két óra múlva itthon vagyok. De senkinek meg ne mondjátok, hogy miben sántikálok! Apám már az utcaajtón kívül van, anyám kiabál utána a tornácból: – Há’ hallja ke’, hallja ke’! Vágjam le mind a két tyukat? – Igen sok lesz az egyszerre. – Hát gyúrjak egy kis rongyos rétest is? – Azt biza’ igen – mondja apám, de nem mozdul. – Há’ ked’ mit csinál ott? Ne támaszkodjék úgy neki annak az évődett deszkakapunak! Így is elég gyenge, aztán világ kacagása leszünk. Jöhet ide nagyúr! Hát nem hallja ked’? Apám nem hallja. Egyik kezével fogja a fejét, másik kezével szorosan fogja a kaput. Ki van sárgulva, s kezd tikkadni. Betámogatjuk az udvarra, s ráültetjük egy kicsi székre. Most a két térdére könyököl és fogja a fejét. – Hej, leszek én még jómódú ember! Anyám jön, megy nagy mérgesen, de halkan szól apámhoz, hogy ne hallja senki, hogy veszekszik. – Ilyenkor kell kednek inni, most, amikor megcsinálta a vásárt azzal az úrral? ’Sze van szegény ember annyi, mint a szemét. Kéne már menjen ked’, hallja-e! Dugja le azt a nagy ujját a torkára, és egy-kettőre kihányja ked’! Félek, nem lesz semmi már belőle, és én már levágtam a drága tyukamat. Miért kellett ennyit igyék? Most szarja el ked’ a dolgot! Meg kéne fogja ked’ az ilyen szerencsét! Apám úgy is tett, ahogy anyám mondta. Ledugta az ujját a torkán, s most megkönnyebbülve törölgeti a szája szélét, a bajszát. Próbál felkelni, lábra állni, de nem megy. – Még pihenek egy kicsit – mondja. Apám inkább beteg, ha iszik, mint részeg. Anyám újból kifut bentről. – Na, már jobban van ked’ egy kicsit. Akkor menjen, ked’, ne várakoztassa meg azt a nagyurat! De miért kellett igyék, ke’? Apámnak közben visszajött a hangja, és nagy mérgesen kiáltja: – Miért kellett? Miért ittam? ’Sze örömömben ittam! Hej, leszek én még jómódú ember! – Hallgasson, ked’! – kérleli anyám apámat. Lekuporodik mellé, s mind a fülibe magyaráz lassan: ő hiszi, igaz is, úgy is van! De apám csak beszél tovább: – Hej, nem túrom én többet a más földjét! Mert, ha len-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2015/1  

A TARTALOMBÓL: Foltin Jolán: Egy igaz lélek; Abkarovits Endre: Hosszú búcsú Halmos Bélától; Salat-Zakariás Erzsébet: Pontosan, szépen; Kóka...

folkMAGazin 2015/1  

A TARTALOMBÓL: Foltin Jolán: Egy igaz lélek; Abkarovits Endre: Hosszú búcsú Halmos Bélától; Salat-Zakariás Erzsébet: Pontosan, szépen; Kóka...

Advertisement