Page 28

TALLÓZÓ

Rózsa Sándor nálunk Írta: Tömörkény István

S

zinte úgy van az ilyes dolgokkal az ember, hogy röstelli elbeszélni. Mert mivel hogy régi történet, unalmas is. És hát ki törődnék már most a Sándorral. Jóformán senki. Hacsak azok a vastag, négyszögletes kövek nem ott a szamosújvári börtönben. A nagy szikladarabok, amiket odavittek várnak, és utoljára mégiscsak közönséges porkoláb vált belőlük. De közben azok sem lehetnek valami nagyon kíváncsiak. Mert a Sándor bizonyosan beszélgetett velük ott a kietlen magányban, és elmondta nekik, hogy mi volt ő egykor... Künn a pusztán, a tanyák, a tiszai rétek, a füzesek és a mocsaras bürük közt. A kövek bizonyosan hallhatták ezt az ő saját szájából. Láthatták a félelmes rablóvezért, reszkethettek is előtte, mert bizonnyal úgy megláncolva is tudott ő ijesztő lenni, ha akart. Ha akart! Mert nem mindig akart ő. Hanem hiszen azt tudhatja mindenki. És tudhatja minden tanya odakint, amely akkor már megvolt; a magas makkfák ott a búzavetésekben és a vén pusztai sasok, amelyek bizonyára már akkor is éltek. És aztán a vén házak. A Meszes-tanya, ahol utoljára megnyomták; a Buki-csárda, ahol az égő padlásról lövöldözött le a megszorított rablóvezér. De már ez elmúlt mind. Már én, mint kisfiú, a Meszes-tanyát csak nevezetes nagy kutyáiról ismertem és el tudtam sokáig évődni azon a gondolaton, hogy egy olyan csöndes nevű tanyán hogy élhetnek olyan mérges ebek. Éjszakánként a szél áthozta hozzánk a veszett vonítást, és a mieink nem mertek rá felelni. – Meg vannak szégyenítve, tisztára meg vannak szégyenítve! – mondta rá az öreg béres és egykedvűen rúgta meg valamelyik kutyánkat. – Mert úgy egy kutya se tud, mint a Meszeseké...

28

Abban az időben, a hetvenes évek elején, nagy híre is volt a Meszesék kutyáinak. Még csak öreg Ábrahám Ferencnek volt négy valamilyes komondora; büszke is volt rájuk nagyon; télen mindig Kisteleken vett nekik vén lovakat ennivalóul. Pedig csupádon csupa macskák voltak azok a Meszesékéihez képest. Járt ugyan híre annak, hogy mindjárt a szőlőkön túl, a majsai határban, van egy gazdának valami ördöngös fekete állatja; nagy szélzivatarkor, Luca napján tévedt a tanyára, és hogy szerfölött boszorkányos állat volna... Nem eszi a húsfélét, arra járt emberek azt is beszélték, hogy együtt lakik a sertésekkel. Nem lehet kiokosodni az ilyen dolgokból. Annyi bizonyos, hogyha ősz táján az a fekete eb bekullogott a tőkék közé szőlőzni, a csőszök sohasem lőttek rá. Úgyse járná azt a golyó. És így a színrokonság révén a fekete ebek mind bekaptak a szőlőbe, és bizonyára volt annyi eszük a jámbor csőszöknek, hogy ők is hordták a gyümölcsöt a fekete kutya képében. Akkortájban hát csak erről volt híres a Meszes-tanya. A hírnév odakint most már nagyon könnyen megszerezhető. Teszem azt, ha két pipaszárat hozat az ember direkt Kassáról. Hanem a szegény Buki-csárda még rosszabbul áll... Falut építettek melléje, a másik oldalán meg nagy gazdaság van – egész kivetkőzött a pusztaságból. Szinte sajnálni való, hogy így elnyárspolgáriasodik a mezőség. A falusias csöndet, amibe most el van temetkezve a csárda, nem zavarja a fegyverdurrogás. Elvétve, ha nyúlra vadász valaki. A lőporfüst szétterjeng a vidéken; mert ők ismerősek egymással a régi időkből. Az egészet pedig nagy mélasággal nézi a kukoricaföldek mellől egy őskorbeli Keresztelő Szent János. Valami romantikus koldus a vállára akasztott egy ócska tarisz-

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2015/1  

A TARTALOMBÓL: Foltin Jolán: Egy igaz lélek; Abkarovits Endre: Hosszú búcsú Halmos Bélától; Salat-Zakariás Erzsébet: Pontosan, szépen; Kóka...

folkMAGazin 2015/1  

A TARTALOMBÓL: Foltin Jolán: Egy igaz lélek; Abkarovits Endre: Hosszú búcsú Halmos Bélától; Salat-Zakariás Erzsébet: Pontosan, szépen; Kóka...

Advertisement