__MAIN_TEXT__

Page 18

Tekerőoktatás Magyarországon

Atekerőlant a középkorban jelent meg és vált az európai zenei kultúra részévé. Nyugat-Európában már a XI. században említik források, amelyek főként Franciaországból és Spanyolországból származnak. E forrásokból kiderül, hogy a hangszert eleinte az egyházi zenében használták. Érdekesség, hogy a gregorián zenéhez alkalmazkodva kialakult egy kétszemélyes változata is; a két játékos közül az egyik a húrokat zúgatta, míg a másik hosszú, kitartott hangokat szólaltatott meg. Ez idővel megváltozott. Amikor ez a fajta hangszeres zene átkerült a királyi udvarokba, a hangszer is átalakult, megszólaltatása ettől kezdve egy ember feladata volt. Az 1600-as, 1700-as években klasszikus zenei darabokban is használták, többek között Vivaldi írt műveket tekerőre. A hangszer Európa-szerte ismertté vált, egyes országokban a szegények, a kéregetők hangszere lett, amit alátámaszt az a tény, hogy bizonyos nyelvekben ma is „kolduslant” néven ismert. Hazánkban is a szegényparasztság körében volt leginkább használatos.

M

agyarországon az első írásos emlékek a tekerőről a XVI. századból származnak. A későbbiek folyamán feltűnt nemesi címerben (a Lantos család címere, 1677.), irodalmi alkotásokban is. Első tudományosnak tekinthető leírása Bátky Zsigmondtól származik (Útmutató néprajzi múzeumok szervezésére. Budapest, 1906.). A XIX. és XX. század fordulóján két egymástól jól elkülöníthető területen volt jelen a hangszer: a Csepel-szigeten, illetve a Dél-Alföldön, a Tisza és a Körös összefolyásánál.1 Az idő múltával fokozatosan kikopott a népzenei hagyományból, de ennek okát egyelőre nem tudjuk biztosan. A kutatások alapján azt lehet mondani, hogy eltűnése szorosan összefügg a XIX. század második felében megindult iparosodással, amely először a fővárost érintette, hatásai csak később jelentkeztek az ország egyéb területein. Ez bizonyos kulturális elemeknek kedvezett, mások háttérbe szorultak. A tekerő az utóbbiak közé tartozott. Ez a tendencia magyarázza, hogy a Csepel-szigetről miért tűnt el a hangszer a XIX. század elején, valamint hogy miért csökkent népszerűsége az alföldi területeken is. A fent említetten kívüli számos más okkal most nem foglalkozom. Fontos kiemelni, hogy minden viszontagság ellenére a szegényparasztság körében a hangszer fennmaradt az 1950-es,1960-as évekig, így – bár feledésbe merült – nem tűnt el teljesen. Az 1970-es évek elején meginduló táncházmozgalommal azután átkerült a népzenével, népi kultúrával foglalkozó fiatalok kezébe. A táncházmozgalom kialakulásáról és a tekerő újjászületéséről kérdeztem Sebő Ferenc Kossuth- és Prima-díjas előadóművészt. „Két dolgot kell különválasztani. Az egyik, hogy volt egy népzenei reneszánsz, ami előbb volt egy kicsit, viszont felébresztette az igényeket. Tehát, mikor már kiderült, hogy ezeket a zenéket el lehet eredetiben játszani, akkor lecsaptak ránk a táncosok. Az öreg táncosok is. A fesztiválokon, ugye, Karsai Zsigától kezdve mindenki füttyre meg erre-arra táncolt, nem volt zenéjük. És Timár is, mivel a táncegyütteseknek ekkoriban nem volt zenekaruk. Ott se volt eredeti zene, zongorára táncoltak. Úgyhogy, amikor mi a Timárhoz elszegődtünk, ott már eredeti zenét játszottunk, és élőben ment a próbán a zene. Így, amikor a táncház ötletét kitalálták a biharisok, minket kellett hívni, mert mi már tudtuk ezt a zenét. Így kapcsolódott össze [a két dolog]. Az a három-négy alkalom, ami volt ott, a Könyvklubban, az tulajdonképpen csak egy ilyen ötlet volt, hogy milyen jó lenne ezeket táncolni, ha tudnánk. De hát nem tudták a táncokat. Ekkor rögtön fölmerült, hogy ezt tanítani kellene. Igazából arról szólt az egész, hogy leszállítottuk a színpadról, ahogy Csoóri mondja, és társastáncként kezdtük el kezel-

18

ni a néptáncot. Mint ahogyan a zenét is szórakoztató zeneként. A másik az, hogy mi akkor a nagy érdeklődésre való tekintettel úgy akartuk továbbfejleszteni ezt a zártkörű klubnak indult kezdeményezést, hogy nyissuk ki a kapukat, hadd jöhessen ide be bárki, bent pedig legyen, aki tanítja. Ez volt a két fontos dolog: egyik, hogy legyen nyitott, a másik pedig, hogy legyen, aki megmutassa, mit kell csinálni, ne össze-vissza ugráljanak ott, mint a »majmok«. Mert az volt az első ötlet, hogy hadd táncoljon mindenki szabadon, amit tud. Úgy döntöttünk, hogy az nem szabadság, hogy valaki valamit nem tud. Az a szabadság, ha tud valamit, és akkor valaki azon a nyelven szabadon beszél. Én ebben látom a lényeget, hogy a civileket beengedtük az utcáról, és egy profi maggal találták magukat szemközt, akik segítettek ezt megtanulni. A zene meg már megvolt. Tehát a revival zenei mozgalom mint eszköz be tudott vonulni ebbe a játékba, és így létrejött egy olyan fajta klubforma, ahova civilek jártak, eleinte kizárólag, mivel a táncosok kezdetben elzárkóztak előle, azokat nem is engedték sok együttesből. De aztán idővel ők is beszivárogtak, főleg, mikor a Timár elkezdte a Balettintézetben tanítani a néptáncot. Akkor az első néptáncos osztály, Batyu, Zsura és a többiek, hát ők egyfajta kemény magként jártak a táncházakba és verték ott a lábukat piszkosul.” Kérdésemre, hogy a tekerő mint hangszer mikor, hogyan jelent meg ebben a mozgalomban, az alábbiakat válaszolta. „Ez nekem volt személyes problémám, mert egy színházi előadáshoz egy kínai operát kellett írnom, pontosabban a zenéjét. És ahhoz kerestem hangszert, mert nem volt zenekar, egyedül kellett eljátszanom. Ekkor láttam meg Claude Flagel kezében a hangszert. Azt gondoltam, hogy ez tök jó, úgy hangzik, mint egy zenekar, és még énekelni is lehet hozzá. Akkor Claude megadta Bársony Mihály címét, és így lementünk oda Gyurkó Lászlóval és a Berek Katival, akik a vezetői voltak a színháznak. Azonnal kocsiba ültek és vittek le. »Hát, ha a gyereknek kell ez a tekerő, akkor legyen neki tekerő, ha ez a feltétele a zenének.« Ez így ment. Bársony bácsi elvállalta végül, de mondta, hogy ez három hónap, nekünk meg három hetünk volt. Úgyhogy megrendeltük a tekerőt, de aztán fogtam egy citerát, gongokat, ezzel-azzal megoldottam a zenét. Aztán lassan elkészült a tekerő, s akkor én elkezdtem azon tanulni. Népdalokat. Hát, mit tanuljon először az ember? A saját irodalmát! De aztán befogtam szépen az énekelt versekbe, és azóta is használom.” Fontos kiemelni, hogy a tekerő nem tartozott a legismertebb hangszerek közé. Tekerős népzenei anyagról felvétel csak a Tisza és

Profile for folkMAGazin

folkMAGazin 2015/1  

A TARTALOMBÓL: Foltin Jolán: Egy igaz lélek; Abkarovits Endre: Hosszú búcsú Halmos Bélától; Salat-Zakariás Erzsébet: Pontosan, szépen; Kóka...

folkMAGazin 2015/1  

A TARTALOMBÓL: Foltin Jolán: Egy igaz lélek; Abkarovits Endre: Hosszú búcsú Halmos Bélától; Salat-Zakariás Erzsébet: Pontosan, szépen; Kóka...

Advertisement